Kopetka Béla személyében egy tapasztalt párbajtőr-mesteredző, Szász-Kovács Emese és Imre Géza korábbi trénere csatlakozott a Vasas vívószakosztályához. A szakembernek nagy szerepe lehet majd a klubon belüli edzői utánpótlás-nevelésben is.
Kopetka Béla 1954. augusztus 16-án született, sportolóként öttusázott, majd később párbajtőrvívásban ért el sikereket hazai szinten.
A Testnevelési Főiskola elvégzése után edzőnek állt, legismertebb tanítványa az olimpiai ezüst –és bronzérmes Imre Géza volt, de klubunk olimpiai bajnokának, Szász-Kovács Emesének is ő volt a nevelőedzője.
Később Angliában és Németországban is edzősködött, hazatérése után öttusázókkal foglalkozott, most pedig egykori tanítványa, a Vasas vívószakosztályának társelnöke, Szász-Kovács Emese csábította el Pasarétre.
"Valóban, Emese hívására, nyugdíj melletti részidőben kerültem a Vasashoz. Nagy örömmel mondtam igent, hiszen ennyi év után is mondhatom, hogy a vívás az életem, és ha egy hétig nem fogok fegyvert, már hiányzik sportág. Jó érzés ismét belecsöppenni a klubéletbe, az edzések világába. Heti két alkalommal járok le Pasarétre, és az immár négyévtizedes tapasztalatommal próbálom segíteni a szakosztályt. Saját tanítványom ebből kifolyólag sem lesz, inkább egyfajta mentoredzői szerepkör, amit betöltök. Azok az edzők, akik úgy gondolják, odaadják nekem a tanítványaikat egy-egy iskolázás erejéig, én pedig próbálok olyan technikai és egyéb javaslatokat tenni, amik segíthetnek. Az én sikerem így az lenne, ha bizonyos gondolataimat továbbvinnék az edzőkollégák, és ezek által sikereket érnének el a saját tanítványaiknál. A vívómesterség olyan mint egy régi céh működése, generációról generációra öröklődik a tudás. Amikor kezdő edző voltam, rengeteg neves mester vett körül, akik sokat segítettek. Most mondhatom, hogy én kerülök hasonló szerepbe, és próbálom segíteni legjobb tudásom szerint a fiatal szakembereket."
Béla bácsi kalandos életpályája és sportpályafutása egyébként nem is a vívóknál kezdődött anno, abban pedig, hogy végül párbajtőredző lett, óriási szerepe volt Kulcsár Győzőnek is:
"Eredendően öttusázó voltam, de a legjobb számom egyértelműen a vívás volt már akkor is, így amikor befejeztem az öttusát, vívónak álltam, és lett tizenöt évig egy ilyen fejezete a sportolói pályafutásomnak. Mondhatom talán, hogy volt egy technikai alapügyességem, a magyar mezőnyben legalábbis technikásnak tartottak mások. Elsősorban ez az adottság, no meg a legendás Kulcsár Győző bátorítása terelt az edzői pálya felé. Győzőt testközelből szemlélhettem tíz éven át, és bizony maga volt a csoda, a művészet, ahogyan ő vívott. Szerintem ötven évvel megelőzte a korát. Ilyet nem mondunk, de még találatot kapni is élmény volt tőle. Nála nem játszott a véletlen, a végletekig, mesterien kidolgozott akciói voltak. Végül a Testnevelési Főiskolán végeztem, vívóedzői szakon, ez volt a másoddiplomám, hiszen eredetileg gyártástechnológus mérnök vagyok."
Utólag elmondható, hogy rögtön edzői pályája elején meglelte azt a bizonyos csiszolatlan gyéméntot, amiről így mesél:
"1983-ban kezdtem az edzősködést, és mondhatom, hogy rögtön rám mosolygott a szerencse, hiszen az első gyerekcsoportomban ott volt egy istenadta a tehetség, akit Imre Gézának hívtak. Huszonhárom éves koráig dolgoztam vele, nálam lett csapatvilágbajnok, olimpiai bronzérmes Atlantában, és még az athéni ezüstjében is volt némi szerepem. Jó érzés azt mondani, hogy gyerekkorától kezdve foglalkoztam egy olyan vívóval, aki szinte mindent elért a sportágban. Büszke vagyok Szász-Kovács Emesére is, akit a BSE-ből vittem át magammal a Honvédba, öt évig dolgozunk együtt, ez idő alatt junior világbajnok lett, és szépen ívelt felfelé a karrierje. Kényszerűségből lett vége a közös munkának, amikor külföldre kellett mennem, de mondhatom, hogy utánam is jó kezekbe került, hiszen Kulcsár Győző lett az edzője... A történet folytatását pedig mindenki ismeri."
A mesteredzőt arról is megkérdeztük, milyennek látja a jelenlegi párbajtőrvívást:
"Angliában hét évet, Németországban hármat dolgoztam vívóedzőként, utoljára pedig a Honvéd öttusázóit segítettem, de annak a sportágnak a jelenlegi formájában leáldozott… Összességében tehát mondhatom, hogy igen sok mindent láttam az elmúlt negyven évben. Ez alapján is állítom, hogy a párbajtőrvívás örök, nincsenek gyökeres változások, ugyanúgy kell adni a találatot, mint nyolcvan éve. Talán éppen ez az állandóság adja a népszerűségét, hiszen napjainkban is több száz fős létszámok jönnek össze ebben a fegyvernemben a világkupákon. Ráadásul a párbajtőr mellett szól az is, hogy a versenybírói szubjektivitás itt tud a legkevésbé érvényesülni."
"Nagyon régóta ismerem Béla bácsit, két-három éve vívhattam, amikor hozzá kerültem a BSE-ben, így aztán őt is abszolút a nevelőedzőmnek tekintem. Nagy öröm, hogy egy újszerű ötlettel, amiben a klubvezetés is partner volt, sikerült őt a Vasashoz csábítanunk, és így évtizedek után újra egy egyesületben lehetünk. Béla bácsi érkezésével a saját edzőinket is tudjuk képezni, ehhez neki minden tapasztalata adott, nem véletlen, hogy a Nemzetközi Vívószövetség edzőképzésének is rendszeres szereplője. Ami pedig ennél is fontosabb, imádja a vívást és az oktatást, egy igazán jólelkű, hatalmas tapasztalattal bíró szakember, akitől rengeteg tanulhatnak akár az edzőink, akár a sportolóink. Nagy értéke lesz ő a szakosztálynak és a Vasas családnak is."
