Gy. Szabó Csilla, 2022.11.20. | Curling

Egy végletekig kiélezett, extra end döntött az idei szenior országos bajnokság fináléjában. A Nagy György, Jakab Zoltán, Bartalus Gábor, Barna Krisztián és Asztalos Sándor összeállítású Vasas gárda egyetlen találkozott veszített az ötből, a legutolsót, így ezüstérmet szerzett

Nagyszerű formában versenyzett a hétvégén férfi szenior csapatunk, mégsem sikerült megvédenie tavaly megszerzett ob-címét. A három együttes részvételével megrendezett torna első két fordulójában, mind a négy mérkőzésüket megnyerték curlingeseink, ráadásul igen magabiztosan. A sorsolás azonban úgy hozta, hogy szombaton háromszor is jégre kellett lépniük, az esti UTE elleni meccs pedig nagyon sokat kivett belőlük, ráadásul a jég is egészen másképp viselkedett akkor, mint a vasárnapi döntőben. A fináléba jutás lehetőségét aznap délelőtt kiharcoló Fradi Szenior Férfi gárdája ezzel szemben a legjobb formáját fogta ki az utolsó találkozóra, így a legjobb pillanatban sikerült visszavágnia a két korábbi vereségért.

„A Fradi ma délután jobb volt nálunk, ehhez kétség sem férhet – jelentette ki a díjátadót követően Jakab Zoltán férfi szenior együttes játékosa. – A találkozó elején sajnos nem éreztük a sebességet, a szombat esti nagyon lassú pálya érzése még ott volt a kezekben, s időre volt szükségünk, amíg átálltunk. A szünet után szerintem egészen jól összekaptuk magunkat és jól hajráztunk. A nyolcadik endben Nagy György nagyszerű dobásával ki tudtunk egyenlíteni, s ezzel megkaptuk a lehetőséget a mindent eldöntő utolsó játékrészre. Itt is nagyon szorosan alakult a játék, Gyuri újabb szép mentésével pedig a remény is végig életben maradt. A fradisták utolsó dobása azonban annyira jól sikerült, hogy végül teljesen megérdemelten, ők hozták az endet és vele együtt a mérkőzést. Ma jobbak voltak nálunk, s ehhez csak gratulálni tudunk!”


Az ezüstérem átadásának pillanatai a Kamaraerdei Curling Clubban

 

A Vasas curlingszakosztályának igazgatója, Dencső Blanka szerint a szenior együttes tagjainak mostantól az újabb feladatokra kell koncentrálniuk, hiszen a folytatásban is lesz még dolguk. A vegyes, valamint a férfi csapatok országos bajnoksága csak ezután következik:

„Idén a szeniorok nyitották az ob-k sorát, s ahogy az ma is látható volt, igen izgalmas és színvonalas mérkőzésekkel. Egy csoportmeccs mindig különbözik a döntőtől, utóbbiban már tényleg a pillanatnyi forma és lelkiállapot dönt. Két hónapos felkészülés áll a csapatunk mögött, az első két fordulóban mutatott teljesítményük pedig igen biztató a folytatást illetően, hiszen több kategóriában is érdekeltek lesznek majd az országos bajnokságokon.”

Szenior Országos Bajnokság. Kamaraerdei Curling Club.
1. forduló:
Vasas Szenior Férfi – Fradi Szenior Férfi 7-5; Vasas – UTE Four Four 8-2;
2. forduló: Vasas-Fradi 8-4; Vasas – UTE 8-4;
Döntő: Fradi – Vasas 6-4.

 


Hirdetések