Nagy Dániel, 2022.10.15. | Kézilabda

Rangadóhoz méltó összecsapáson, őrült hajrá után időntúli hetessel egyenlített az Eszterházy SC, így hazai pályán 29–29-et játszottunk velük a NB I/B hatodik fordulójában.

NB I/B, 6. forduló

Vasas SC–Eszterházy SC 29–29 (12–17)

Vasas SC: Zsigmond (kapus), Oláh 3, Szilovics 9, Speth 1, Dombi 4, Pénzes 8, Domokos 1. Cserék: Imrei 1, Györfi 1, Gaschler 1, Blaubacher, Nagy Zs., Kobela, Demjén (kapus), Lengyel E., Bánhidi. Vezetőedző: Penszki Gergely
Kiállítások: 6, ill. 0 perc
Hétméteresek: 3/1 , ill. 4/4


Egy héttel korábban a Kispest elleni, idegenbeli sikerrel hangolt a csapatunk a női kézilabda NB I/B 6. fordulójára: a lányok az éllovas Eszterházy SC együttesét fogadták, amely az első hat meccsét egyaránt megnyerte, így adott volt a feladat: meg kell szakítani a sorozatukat.

Ennek megfelelően jól kezdett a csapatunk: védekezésben Zsigmond Panna jelentkezett gyönyörű védésekkel, míg támadásban Szilovics Fanni és Pénzes Laura lépett elő vezérré a meccs elején: alig telt el hat perc, és előbbi már három, utóbbi kétszer talált az egri hálóba. Tizenkét perc után 8–5-ös, nem sokkal később pedig már 10–6-os előnyből kézilabdázhattunk, miután Oláh Kyra is betalált a zicceréből.

Amilyen jól sikerült az első, olyan rosszul a második tizenöt perc. Az egriek felzárkóztak, a 22. perc leteltével pedig – először a mérkőzésen – a vezetést is átvették, a kapus Nagy Éva egészpályás találatával. A fordítás megfogta a csapatunkat, végül ötgólos vendégelőnynél vonultak szünetre a felek.
 


Láthatóan jót tett a szünet a Vasasnak, hat és fél perc után egygólosra faragtuk a hátrányt; ismét Szilovics remekelt, aki háromszor is betalált a játékrész elején. Éppen letelt a 10. perc, mikor újra egyenlő állt a táblán, Pénzes lőtte ki a pókot a bal felső sarokból. A meccs háromnegyedénél újra nekünk kellett egyenlíteni, a frissen beállt Gaschler Dominika ismerte fel a kínálkozó lehetőséget (23–23); izgalmas hajrára volt kilátás. Oláh révén kétgólos volt az előnyünk az utolsó tíz percre fordulva, majd egy kisebb hazai meglógás után ismét felzárkóztak az egriek.

Körömrágós finis jött, két perccel a vége előtt (egygólos hazai vezetésnél) mindkét csapat ziccert hibázott, 28:55-nél pedig a vendégek időkérése után álltak fel újra a csapatok. Az egriek a következő akcióból a kapunk mellé durrantottak, a támadásunk viszont nem futott végig – ekkor Penszki Gergely vetette be a harmadik T-betűnket. Az utolsó vendégakció sajnos hetessel végződött, amit időn túl értékesítettek az egriek, így 29–29-cel ért véget a rangadó.

ÉRTÉKELÉS

Penszki Gergely vezetőedző: „A mérkőzéstől azt kaptuk, amit vártunk, támadásban és védekezésben egyaránt. Az első félidő második fele hagyott hiányérzetet, komoly gödörbe kerültünk, és az akkor összeszedett hátrány ledolgozása az összes energiánkat felemésztette. Hiába vezettünk a hajrában két góllal is, nagyon elfogytunk erőben és fejben. Fontos pont maradt itthon, az egyik szemem sír, a másik nevet; az eredmény miatt inkább csalódott vagyok.”

Speth Evelin: „Sikerült a jó kezdés, ám jött egy rövidzárlat, ami miatt az ellenfelünk komoly előnyt tudott kialakítani. A második félidőre elég lelkierőt gyűjtöttünk a fordításhoz, azonban a végjáték sem a terveink szerint alakult, így sajnos az egyik pontot elveszítettük.”


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

Együttesünk legközelebb október 22-én, szombaton játszik mérkőzést. Az NB I/B hetedik fordulójában a bajnokságot négy győzelemmel és egy döntetlennel kezdő Levendula Hotel Algyő csapatához látogatunk.


Hirdetések