Gy. Szabó Csilla, 2022.10.12. | Kosárlabda

Miközben női élvonalbeli kosárlabdacsapatunk Győrben vívott nagy csatát, Tóth Orsolya Bukarestben, az U23-as 3x3-as világbajnokságon képviselte hazánk színeit. A magyar korosztályos válogatott végül a hetedik helyen végzett, akadémistánk pedig öt mérkőzésen 23 pontot szerzett.

A válogatottság természetesen óriási megtiszteltetés, nem volt mégis rossz érzés kihagyni egy bajnoki fordulót? – kérdeztük hazaérkezését követően Tóth Orsolyát.

De igen, nagyon sajnálom, hogy nem játszhattam. A lányok azonban remekül küzdöttek és közel voltak a bravúrhoz. Nem tudom változtatott volna-e az eredményen, ha én is ott vagyok, szerintem mindent tőlük telhetőt megtettek a győzelemért. Mindkét oldalon jó sok kosár esett, de Győrben valamiért mindig úgy alakul, hogy eggyel többet kell dobni, mint a házigazdák. Annak egyébként kifejezetten örültem, hogy nyolcvanöt pontot szereztünk, ez azt mutatja, hogy támadásban is kezdünk összeállni. Bár ezúttal kapni is kaptunk, mégpedig kilencven felett. A védekezésben tehát mindenképpen javulnunk kell, ez egyértelmű.

Hetedikek lettetek a világbajnokságon, hogy értékeled ezt az eredményt?

Szerintem nagyon erős mezőny jött össze a vb-n, éppen ezért ezt egy korrekt teljesítménynek tartom. Ráadásul jobban játszottunk, mint Konstancában, a Nemzetek Ligája szuper döntőjében. Megvertük a németeket, akik a torna egyik titkos esélyesei voltak, a hollandok ellen pedig teljesen pariban voltunk, egyetlen utolsó ponttal maradtunk alul velük szemben. Pedig a későbbi bronzérmesről beszélünk. Úgy gondolom, a mi csoportunk volt az egyik legerősebb, mert a többiben a második helyezettek gyengébbek voltak nálunk. Nem is jutottak be a négybe. Kis szerencsével, jobb sorsolással, persze tovább is mehettünk volna, úgyhogy valóban elfogadhatónak tartom ezt a helyezést.

Neked hogy ment a játék?

Összességében elég jól, bár nem tudtam extra teljesítmény nyújtani. De a közepesnél azért jobban játszottam. Nem volt sok lehetőségünk a felkészülésre, ezért csapatként nem is tudtunk igazán összeállni, egyénileg hoztuk inkább a meccseket. Abból éltünk, amit egy-egyben, vagy kosárra dobásban egyébként is jól tudunk. Az összjáték terén vissza kellett nyúlnunk, a nyári közös tapasztalatokhoz. Ha mondjuk június végén, egy két-három hetes összetartás után rendezik a vb-t, akkor azért a legjobb négy között végzünk. Engem például zavart, hogy öt-ötből jöttünk, mostanra teljesen átálltam a klasszikus kosárlabdára. Ezzel a hetedik hellyel egyébként további pontokat szereztünk, jól állunk a világranglistán, ami a jövő évi felnőtt vb szempontjából lesz fontos. Sajnálom, hogy az i-re végül nem tudtuk feltenni a pontot, de így is jó szezont zártunk.

Jövőre még játszhatsz a korosztályos 3x3-as válogatottban. Melyek a személyes terveid?

Igen, van még egy évem, de most már szívesebben kacsingatok a felnőttek felé. Főleg azért, mert a Women’s Series során több torna van, egész nyáron lehet játszani és azok értelemszerűen magasabb színvonalúak is. Én pedig fejlődni szeretnék. Minél többet és minél gyorsabban.

A hétvégén a PEAC látogat Pasarétre. Mit vársz a mérkőzéstől?

Remélem, jó meccs lesz, és győzni szeretnénk. A pécsiek jó csapatot alkotnak, de két éve már vertük meg őket, miközben az idei évre mi is nagyon jól összeálltunk. Én például világosan látom a fejlődését annak a több éve együtt készülő erős magnak, amelyhez minden évben csatlakozik egy-két új játékos. A távozókkal sincs probléma, hiszen nem lehet mindenkit megtartani. A csapat gerince viszont változatlan és kellőképpen szilárd. Éppen ezért nemcsak a hétvégével, de az egész idénnyel kapcsolatban is nagyon optimista vagyok.

Fotók: FIBA.basketball.


Hirdetések