Gy. Szabó Csilla, 2022.06.28. | Kosárlabda

Akadémistánkat, Madár Esztert beválasztották a hétvégi, spanyolországi korosztályos torna All Star ötösébe. Az U20-as Európa-bajnokságra készülő válogatottba rajta kívül Szerencsés Tamara, Salamon Zsófia és Dúl Terka kapott meghívót Pasarétről. A kontinensviadal jövő héten kezdődik Sopronban.

A magyar együttes három mérkőzést vívott a Torneo de Lugo elnevezésű felkészülési tornán. A holland U20-as válogatott ellen 66-51-es győzelemmel kezdtek Madár Esztiék, majd következett a spanyol U23-as csapat elleni 73-68-as siker. Az utolsó találkozón, a spanyol U20-asok bizonyultak jobbnak, akik 79-59-re nyertek. Eszti a három meccsen összesen 25 pontot dobott, és 13 lepattanót szerzett, igaz az utolsót egy apróbb sérülés miatt nem tudta végig játszani.

„Csak egy picit rosszul léptem, de úgy tűnik, nincs komolyabb baj, hétfőn utaztunk, kedden egy teljes napot pihentünk, szerdától pedig készülünk is tovább az Európa-bajnokságra, amelyen szeretnénk jól szerepelni – számolt be a Spanyolországban történtekről a hazaérkezést követően Madár Eszter, aki nagyon örült a megtisztelő All-Star csapattagságnak, mégis vegyes érzelmekkel értékelte szereplését. – Volt benne jó is, rossz is. Eb-előtti visszajelzésként azonban kifejezetten hasznos számomra ez az elismerés.  Az első meccsen nagyon jól éreztem magam, a tizenegy szerzett ponttal pedig nagyon elégedett vagyok. A második találkozó első félidejében azonban nem igazán találtam a játékomat, a félidőben ezt meg is beszéltük a szövetségi kapitány Cziczás Lászlóval. Ezt követően szerencsére ismét belejöttem, s bár nem dobtam olyan sokat, a lepattanóimmal segíteni tudtam a csapatot. A harmadikon jól kezdtem, a rossz lépés miatt azonban idő előtt lejöttem a pályáról. Ez utóbbi találkozó egyébként sem sikerült, s nemcsak a vereséggel volt baj. Sokkal inkább a hozzáállásunkkal, mert nagyon lelassultunk. Pedig mi jellemzően a végsőkig szoktunk harcolni, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy belefáradjunk egy meccsbe. Úgy érzem, ez a pici pofon a végére most nagyon jól jött, és felrázza a csapatot az EB előtt.”


A hollandok elleni találkozón nagyon jól ment a játék Madár Eszternek (jobbról pirosban)

A tavalyi debreceni világbajnokságon Madár Eszter nagyban hozzájárult az U19-es válogatott történelmi bronzérméhez. S bár akadémistánk akkor is és most is hangsúlyozta, a szerencse is melléjük állt azzal, hogy a francia és a spanyol együttest sikerült elkerülniük, most is nagy reményekkel vágnak neki a sorozatnak. A csapatban uralkodó összhang példaértékű, ez pedig kifejezetten jó hatással van az egyéni teljesítményekre is.

„Bevallom, jó eredményt várok az Eb-től, ráadásul hazai közönség előtt fogunk ismét játszani, ami azért elég nagy segítség. És ugye szeretnénk szépen búcsúzni az utánpótlásévektől is. Ez lesz az utolsó közös fellépésünk, annyi közös munka után, jó lenne érmes helyezéssel zárni karrierünknek ezt a szép szakaszát – osztotta meg személyes érzéseit honlapunkkal Madár Eszter, aki a Vasas Akadémia élvonalbeli csapatával is nagyon jó évet zárt. S bár saját bevallása szerint fizikálisan még sokat kell fejlődnie az élvonalhoz, játékával és akaraterejével nagyban hozzájárult az újabb bravúros hatodik helyezéshez. Ebben persze annak is nagy szerepe van, hogy Eszti kifejezetten szereti a kihívásokat, igazi versenyzőként az éles helyzetekben érzi jól magát.

„Idén sem teherként éltem meg azt, hogy a palánk alatt nagy felelősség hárult rám. Úgy érzem, nyomás alatt még jobban tudok teljesíteni. A saját és az edzőim elvárásának egyaránt szerettem volna megfelelni. Remélem ez sikerült is, s bízom benne, hogy Sopronban ismét lelkesítően hat majd rám a feladat súlya. Amennyiben Cziczás László számít rám, rajtam biztosan nem fog múlni a jó szereplés, mindent megteszek azért a vágyott érmes helyezésért” – összegezte az Eb-vel kapcsolatos elvárásait Madár Eszter.

Fotók: Norberto de la Mata


Hirdetések