- Hogyan jött a sport Gabi néni életébe?
Az akkor épülő Wekerle-telepen nőttem fel, apám rendőrtiszt volt, elvitték a Szovjetunióba, ahonnan sosem tért vissza… Anyám egyedül maradt velem és a bátyámmal, mindketten kitűnő tanulók voltunk, otthonról hoztuk a kötelességtudatot. A Wekerle-telepen rengeteg gyerek volt akkoriban, futkorásztunk, ugrándoztunk, fociztunk, verekedtünk… Valaki meglátta, hogy szépen futok, és így lettem atléta…

- Nem máshol mint…
A Vasasban! A Margitszigeten voltak az edzések, villamossal jártam Kispestről, közben tanultam. Főiskolai válogatottságig jutottam gátfutásban, és olyan nagyságokkal edzhettem együtt, mint Gyarmati Olga. Sokat köszönhetek a Vasasnak, hiszen a legendás Németh Imre által vezetett Ganz Villanyban kaptam a klubon keresztül állást. Onnan kerültem a röplabda közelébe is.

- Pontosan hogyan?
Parancsszóra… Először mondták, hogy száztíz vidéki rendőrjelölt lánynak tartsak edzéseket, pedig azt se tudtam akkor, mi fán terem az edzősködés. Aztán egyszer csak kiválasztottak engem is röplabdára. Később a Vasas Turbó igazolt játékosa is lettem. Fokozatosan megismertem és megszerettem a sportágat. Eleinte csak azt kérték, hogy ha fent van a levegőben a labda, akkor üssem le a pálya üres részére. Mondtam, ez könnyű lesz! Aztán egyre jobban belejöttem, válogatott játékos lettem, és a TF-et is elvégeztem.

- Edzőként igazán maradandót alkotott, mi volt a titka?
Az alkotás vágya vitt előre. Mindent meg akartam tanulni, és már befutott edzőként sem szégyelltem kérdezni. Amikor láttam, hogy fontos a pszichológia, elvégeztem egy négyéves képzést esti tagozaton, aztán megtanultam felsőfokon angolul. A világversenyek akkoriban sokkal emberibbek voltak, minden esemény után volt egy közös összejövetel, az orosz edző hozta a vodkát, én a vörösbort, és nagyon komoly szakmai beszélgetéseket folytattunk. A japánoktól eltanultuk a kombinatív támadást, de nagy fegyverünk volt az alkarérintés magas szintre fejlesztése is.

- Hogyan motiválta a játékosait?
Minden csapatom vagány volt, ez volt az egyik titok, én pedig sose parancsnok akartam lenni, hanem segítő. Ma is azt vallom, a partvonalon már kár ordítozni, nem ott dől el, akkor már csak tanácsokat kell adni. A meccsek után mindig azzal kezdtem, hogy elmondtam a lányoknak, én edzőként miben hibáztam, és csak utána mondták el ők, hogy mit éreztek gondnak saját maguk kapcsán.

- Mit mond a mai edzőknek?
Hogy legyen tudásvágyuk! Sose elégedjenek meg, akarják magukat képezni. Minden sportolóban lássák meg a tehetséget, és próbálják belőlük kihozni a maximumot. Ahogy az is nagyon fontos, hogy minden korosztályt a maga életkora szerint képezzenek, és lépcsőzetesen legyenek felépítve a sportolók.

- A történetnek szép kerete van, hiszen a vasasos kezdetek után évek óta a röplabdaszakosztályunkat erősíti szakmai tanácsadóként.
Mint mondtam, a múltban és a jelenben is sokat köszönhetek a Vasasnak. Örömmel látom, hogy rengeteg a gyerek a Folyondár utcában, igyekszem én is minél több eseményen jelen lenni, a fiam sokat segít ebben, engem pedig ez a mozgalmas életvitel tart fiatalon. Persze csak akkor adok tanácsot, ha kérik, de azt el kell mondjam, hogy Kőnig Gábor, a vasasos szakmai vezető remek edző, és kellően dörzsölt is a röplabdához. Látni az arcán, hogy mindig a taktikán jár az agya a meccsek alatt… Egyébként is több volt tanítványom dolgozik a Vasas utánpótlásában, jó közösséget alkotnak és nagyon eredményesek is.

- Mostanában a díjak sem kerülik el Gabi nénit…
Büszke vagyok rá, hogy gyémántdiplomát vehettem át a közelmúltban a TF-en és az MRSZ életműdíját is megkaptam, korábban pedig az USA-ban a röplabda hírességek csarnokába is beválogattak.