1982. május 9-én, a Radnicski Belgrád 29-19-es legyőzésével a Fáy utcában nyert BEK-et a Vasas legendás női kézilabdacsapata. Aki átélte, soha nem felejti el klubunk történelmének egyik legnagyobb diadalát.

A csapat edzője, Mocsai Lajos mindössze 28 éves volt, és azóta is igazi életélményként emlékszik a sikerre. A szakember szerint rendkívül fontos volt, hogy a játékosok melléálltak, és fogékonyak voltak az új munkamódszerekre. Azt mondja, a Fáy utcai csarnokban, annak kialakítása miatt, egészen sajátos erőtér alakult ki a mérkőzéseken.

– Mondanom sem kell, hogy óriási megtiszteltetés volt a sokszoros bajnok és kupagyőztes klub hívására rábólintani, amelynek gyűjteményéből akkor a BEK-győzelem hiányzott. Nekem akkor volt egy nagy fejlődésen keresztüljutó NB I-es női csapatom, illetve egy NB I/B-s férficsapatot is edzettem a TF-en, de még játszottam is, a Spartacusban. Nagyon fontos döntést kellett meghoznom tehát, de úgy éreztem akkor, hogy az edzői pályára kell koncentrálnom. Több éve edzősködtem már, illetve tanítottam a TF-en is, így abbahagytam a játékot. A Vasas vezetőségének vélhetően az az edzői látásmód és stílus, valamint az az edzéseken alkalmazott munkamódszer volt szimpatikus, amit jómagam követtem. Kaptam egy olyan ajánlatot, amit akkor nem lehetett visszautasítani. Borzasztóan fontos volt, hogy a csapat fogékonynak mutatkozott az elképzeléseimre, arra a más típusú edzésmódszerre, amely talán különbözött a korábbiaktól. Akadtak a csapatban olyan vezéregyéniségek, rutinos játékosok, akik mellém álltak, ilyen volt például a csapatkapitány, Sterbinszky Amália is. Az, hogy partnerek voltak a játékosok, nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a szovjet válogatottnak megfelelő Szpartak Kijevet, illetve a jugoszláv válogatottat jelentő Radnicski Beogradot is le tudtuk győzni a BEK-elődöntőjében, valamint a döntőben. Lényegében egész évben a kiélezett végjátékokra készültünk, rendkívül intenzíven, és sokszor panaszkodtak is a fáradtságra a játékosok. A korábbi heti hét-nyolc edzés helyett tízszer edzettünk. A Kijev elleni elődöntő első mérkőzésén, idegenben egy szoros végjáték körvonalazódott, aztán a végén a saját ziccereinkből kaptuk a gólokat, nem volt reális az ötgólos különbség. Nem véletlen, hogy a Kijev legendás edzője, Igor Turcsin vigyázzba állította a csapatot a mérkőzés végén, és elmondta a játékosoknak, milyen büntetés vár rájuk, ha kiesnek Budapesten. Ő is érezte, hogy nem volt reális a kialakult különbség, hogy ez a Vasas sokkal többet tud annál, mint amit a számszerű eredmény mutatott. Végig bizakodó voltam, nem véletlenül, holott a visszavágó előtt elég rosszul indult a felkészülésünk. Egy-két napig nagyon feszült volt a helyzet, mert a csarnokban előzőleg táncversenyt rendeztek, és teljesen megváltozott a parketta felülete, felkenték, alig tudtunk edzeni. Aztán a takarítók mellett mi magunk mostuk és takarítottuk fel a pályát, a lányok négykézláb súrolták a parkettát. Aztán végül előnyt kovácsoltunk a Turcsin mester által is kritizált pályából: ugyan csúszkált mindenki a visszavágón, de a magasabb, nagyobb testsúlyú szovjet játékosok, Turcsina, Karlova, Zubarjeva termetüknél fogva az irányváltásokat nehezebben abszolválták, mi pedig kihasználtuk a gyorsaságunkat. Fantasztikus extra egyéni teljesítményeket vonultattunk fel, de felesleges kiemelni bárki is, mert kreatív, okos, pontos játékkal vertük meg a szovjet csapatot, már 11 góllal is vezettünk. Csodálatos élmény volt, ahogyan a döntőben a jugoszláv válogatottal lényegében azonos Radnicski legyőzése is. És hát talán még mindig én vagyok a legfiatalabb edző, aki BEK-et nyert, ez is egy érdekes mellékszál. Óriási megtiszteltetés volt a Vasas-játékosokkal dolgozni, és a mai napig köszönettel tartozom nekik azért, mert hittek bennem és a közös munkában. Nagyon érdekes volt egyébként mindig is a Fáy utcai csarnok atmoszférája, hiszen az oldalvonal mellett szinte közvetlenül a nézők ültek, így hihetetlen erőtér alakult ki a hazai mérkőzéseinken. Nem nagyon szerettek tehát a Fáy utcába jönni a riválisok - emlékezik Mocsai Lajos.

Állnak balról: Vadász Józsefné, Őriné Győrvári Györgyi, Gabuláné Brinzay Margit, Mocsai Lajos (vezetőedző), Gódorné Nagy Marianna, Csík Jánosné, Barna Ildikó

Guggolnak balról: Kuruczné Szabadfi Anikó, Liskáné Balogh Zsuzsa, Fehérné Gombai Katalin, Sterbinszky Amália, Rácz Mariann, Angyal Éva)