Gy. Szabó Csilla, 2022.04.20. | Kosárlabda

Vangelis Ziagkos, a Vasas Akadémia felnőtt NBI/B-s férfi csapatának vezetőedzője lett a görög U16-os fiúválogatott szövetségi kapitánya. A szakember kinevezése nem befolyásolja pasaréti munkáját, akadémiánk számára azonban az elismerés sajátságot formáját jelenti.

Nagy megtiszteltetés érte felnőtt férfi kosárlabdacsapatunk vezetőedzőjét, Vangelis Ziagkost, s rajta keresztül a Vasas Akadémiát. A görög szakembert nevezték ki hazája U16-os fiúválogatottjának élére, amely augusztusban Szkopjéban méri össze tudását a kontinens legjobb tizenhat korosztályos csapatával. Érdekesség, hogy a pasaréti kispadon éppen azt a Faragó Pétert váltotta nyáron, aki a hasonló korú magyar fiatalokat készíti fel az augusztus 12. és 20. között sorra kerülő Eb-re. A két együttes azonban nem találkozhat egymással, hiszen a mieink Szófiában, a B csoportos Eb-n kísérlik majd meg a legjobbak közé való feljutást.

„Most kaptuk kézhez a görög szövetség tájékoztató levelét, amely számukra szinte ugyanolyan örömet okozott, mint Vangelis számára – ismertette a kinevezés tényét Mészáros Zalán a Vasas Akadémia férfi kosárlabdaszakosztályának igazgatója. – A sportág egyik nagyhatalmáról van szó, amelynek válogatottját irányítani különösen nagy megtiszteltetést jelent. Vangelis kiváló szakember, akinek a tevékenységét itt, Magyarországon is nyomon követik hazájából. Számunkra is meglepetés volt, hogy a Hepp-kupa-győzelmünket követően a görög televízió sportműsorának vezetői keresték élő adásban, s kértek tőle beszámolót akadémiánk sikeréről. A szerkesztők segítőjéről, Stephen Arigbaburól sem feledkeztek meg, neki is személyesen gratuláltak. Utóbbi légiósként játszott fénykorában éveken át Görögországban. Csak ismételni tudom magamat, amikor Vangelis megbízatásával kapcsolatos büszkeségünket hangsúlyozom.”


A Vasas Akadémián nemzetközileg is elismert szakemberek felelnek a férfi vonal képzéséért. Harald Stein, Stephen Arigbabu és Vangelis Ziagkos (balról jobbra) éppen rögtönzött megbeszélést tart a felnőtt csapat edzésén

 

Vangelis Ziagkos természetesen a Vasas Akadémia vezetőivel is egyeztetett, amikor tudomást szerzett a felkérés tényéről. S mivel pasaréti munkáját lényegesen nem befolyásolja, hiszen a bajnoki idény kezdete előtti, augusztusi időszakot érinti a távolléte, nem volt akadálya annak, hogy elfogadja kinevezését.

"Hazám válogatottjának vezetőedzőjének lenni a lehető legnagyobb megtiszteltetés a számomra, amelynél nagyobbat senki sem kívánhat" - kommentálta honlapunknak a döntést Vangelis Ziagkos.

Az augusztusi U16-os B csoportos Európa-bajnokságon akadémiánk szakembere, Kárpáti Dániel is érdekelt lesz Faragó Péter másodedzőjeként, s remélhetőleg több a keretben jelenleg szerepelő akadémistánk is bekerül majd az utazó csapatba.

Fotók: Vasas Attila


Hirdetések