Gy. Szabó Csilla, 2022.03.14. |

Remekeltek egyesületünk fiatal síelői, a Mátraszentistvánban, hat korcsoport számára megrendezett sífutó diákolimpián. Az idei igen rossz hóhelyzet miatt a Galyatetőn található sífutópálya nem volt alkalmas az általános iskolás, valamint a középfokú intézményekben tanuló diákok nagy találkozójának fogadására, ezért kellett a szövetségnek másik helyszínt találnia.

Az erőnléti és technikai szempontból egyaránt igen nehéz pályán a fiatalabbak klasszikus, az idősebbek pedig korcsolyázó technikával teljesítették a korosztályonként változó távot. A versenyt a szokásostól eltérőn késő délután, este rendezték, így a hatalmas reflektorokra is szükség volt a futamok idején. Holló Miklósnak, síszakosztályunk vezetőedzőjének is igyekezni kellett a rajt előtt, hogy fiatal versenyzőink léceinek vaxolásával időben végezzen. A gyerekek végül számos éremmel hálálták meg a kiváló munkát.

Nagyon ügyes volt, valamennyi versenyzőnk, szívből gratulálok a Bozóki családnak, hiszen mindhárom leánygyermekük a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel – értékelte az egyesületi eredményeket Fazakas Mónika, a Vasas síszakosztályának edzője. – De a többiek is nagyon jól mentek, mindenkit dicséret illet a részvételért. Különlegesség volt, a viszonylag késői időpont, a Moszkva térre bizony este tíz körül értünk vissza, ám mi így is nagyon örültünk a lehetőségnek. Az időjárás idén egyáltalán nem kedvezett nekünk, örülünk, hogy a fiatalok egyáltalán versenyezhettek. A dicsőséget ugyan az iskoláiknak hozták, ám a szakosztályunk szempontjából is fontos volt a diákolimpia, hiszen versenyzőink fejlődését tudtuk ellenőrizni. Külön öröm volt számunkra, hogy Bozóki Laura mehetett végig a pályán előfutóként. Ezt a feladatát ugyanolyan határozottan és biztosan látta el, mint ahogy később a teljes mezőnyt maga mögé utasította.”

Sífutó diákolimpia. Mátraszentistván.
A Vasas versenyzőinek eredményei:
Klasszikus stílus.
I. korcsoport (0,5 km).

Fiúk: 1.Holczer Bálint Ábel.
Leányok: 1. Bozóki Barbara, 2. Fekete Dorottya Eszter.
II. korcsoport (1 km).
Fiúk: 2. Gergely Márton … 5. Kiss András.
Leányok: 2. Gergely Lujza Piroska … 3. Rosivall Emma Nóra,  5. Gergely Laura.
III. korcsoport (1,5 km).
Fiúk: 6. Fekete Boldizsár László.
Leányok: 1. Bozóki Tamara, 2. Cseke Zille Boglárka … 5. Zámbó Hanna.
Szabad stílus.
IV. korcsoport (2 km).

Fiúk: 1. Holló Martin … 3. Ferbár Csongor … 5. Kunos László Sámuel.
Leányok: 5. Csikász Panni, 6. Cseke Kincső Lelle.
V. korcsoport (3 km).
Fiúk: 5. Cseke Bulcsú Levente.
Leányok: 1. Bozóki Laura … 5. Kovács-Oroszlán Anna.


Kettős Vasas győzelem született a legfiatalabb lányok között: 1. Bozóki Barbara, 2. Fekete Dorottya Eszter


Holló Martin a dobogó legfelső, Ferbár Csongor pedig a harmadik fokára állhatott fel


Bozóki Tamara első, Cseke Zille Boglárka pedig második lett a III. korcsoportban.

 


Hirdetések