B.V., 2022.03.07. | Jégkorong

Meccshátrányból, a minden eldöntő találkozón pedig mínusz két gólról fordított csapatunk az U21-es jégkorongbajnokság negyeddöntőjében, így készülhet az Ocskay-akadémia elleni, szerdán kezdődő elődöntőre.

„Továbbra is bízom a csapatban, hiszek a továbbjutásban! – így zárta értékelését Jánosi Csaba vezetőedző, miután U21-es együttesünk hazai pályán 4–2-es verséget szenvedett a Győr ellen a negyeddöntő első felvonásán.  

Hogy a társaságnak meg lehet az esélye az elődöntőre, már szerdán kiderült, amikor az idegenbeli, 2–1-es sikerrel eldöntötte a párharcot. A mindent eldöntő, harmadik találkozót vasárnap este játszották, megint a Vasas Jégcentrumban.

Már az első percben megvolt a mieinknek a vezetést, ám azt követően egy hullámvasútra emlékeztetett a mérkőzés, amiből az ellenfél jött ki jobban, legalábbis a második harmad végéig, 5–3-as előnyben várhatta az utolsó etapot. De szerencsére volt még egy fordulat a meccsben, és a rengeteg emberhátrány dacára is sikerült fordítani Bayer Tamás, Balasits Barnabás és Gál Zsombor góljának köszönhetően.

A 6–5-re megnyert csata után így értékelt trénerünk: „Jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan megszereztük a vezetést, utána emberhátrányokba kerültünk, amit ellenfelünk kihasznált. A második harmadban passzívan játszottunk, sok teret és időt hagytunk nekik. A harmadikban ismét elővettük a legjobb formánkat, nagyot küzdöttek a srácok, helyén volt a szívük, ez igaz volt az egész párharcra. Folytatódik a bajnokság, jön az elődöntő, megyünk tovább a céljaink felé!”

A játékosok pedig Farkas Botond mondta el, hogyan élte meg a mérkőzést a jégen: „Nehéz meccs volt a tegnapi, ugyanis ez volt az utolsó a párharcban. Jól kezdtünk, gyorsan sikerült betalálnunk, de nagyon oda-vissza hoki ment az első harmadban. A másodikban tartanunk kellett az eredményt, mert valamiért nekünk mindig az a mumusunk. Öt-hármas vendégvezetéssel indult a harmadik húsz perc, de higgadtak maradtunk, és mindenki beletette a munka ráeső részét. Mindenki bízott a másikban és ezáltal tudtunk fordítani. Sikeresen abszolváltuk ezt a párharcot, szerdán megyünk tovább!”

Méghozzá a székesfehérvári Ifj. Ocskay Gábor Nemzeti Jégkorong Akadémia gárdája ellen megy tovább az együttes. A három nyert meccsig tartó párharc szerdán Székesfehérváron kezdődik.


Hirdetések