Jenkei Dániel, 2022.03.07. | Vívás

A Vasas vívója a hétvégi budapesti párbajtőr gp-n pályafutása eddigi legkomolyabb nemzetközi sikerét könyvelhette el, miután egészen a döntőig menetelt. Emellett pedig több klubtársa is remekelt a BOK-csarnokban. Újdonsült ezüstérmesünk nyilatkozott is honlapunknak.

275 férfi párbajtőröző küzdött egymással a BOK-csarnokban, végre újra nézők előtt a Westend Grand Prix-n.

Vasasos szempontból remekül sikerült a férfiverseny, hiszen Hamilton-Meike Jonatán, Bányai Zsombor, Bakos Bálint, Koch Máté és Nagy Dávid is főtáblára kerültek. 

És ott is szép győzelmeket arattak: Hamilton-Meike, Bányai és Bakos egyaránt a legjobb tizenhatig jutottak, Koch Máté pedig náluk is egy körrel tovább menetelt.


És akkor Nagy Dávid, aki ezúttal külön kategóriát érdemel, hiszen Halla Péter tanítványa olyan klasszisokat győzött le, mint a francia Borel, és jutott el egészen a döntőig, ahol egy olimpiai bajnok, a venezuelai Limardo állította csak meg.

Az ezüstérem így is pályafutása eddigi messze legkomolyabb felnőtt nemzetközi sikere. Így aztán nem is csoda, hogy megnőtt az érdeklődés iránta az elmúlt egy napban...

 


fotók: hunfencing
 

 

- Sokat csörög a telefonod?
Tényleg nem ez az első interjúm ma, sokan keresnek, de ennek örülök.

- Mondhatjuk, hogy ideje volt már egy ilyen sikernek?
Ha engem kérdezel, akkor határozott igen a válaszom. Hiányzott már egy ilyen jó verseny, az elmúlt időszakban nem jött ki a lépés, kicsit beragadva kezdtem a szezont. Nem sikerült eddig a főtáblára jutás sem, bár én azért magamban éreztem a fejlődést, és hogy lépegetek előre versenyről versenyre. Most végre kijött ez eredményben is, meg tudtam ragadni a lehetőséget.

- Az, hogy itthon történt mindez, puszta véletlen, vagy  segített a hazai pálya?
Abszolút közrejátszott a dologban. Végre nézők előtt, végre hazai pályán vívhattam, kint voltak a családtagok és a barátok. Ez nagy lendületet adott!

- Van asszód, amit kiemelnél?
A Borel ellenit. Arra nagyon büszke vagyok. Nemcsak önmagában arra, hogy megvertem, hanem leginkább arra, hogy milyen módon sikerült. Őszintén szólva, nem ilyen képű asszóban gondolkodtam, mert azt hittem, hogy dominálni fog, ehelyett viszont én tudtam ráerőltetni a saját vívásomat, gyakorlatilag az elsőtől az utolsó pillanatig. 

- Gondolom, ennél nagyobb löket nem is kellett, mint egy ilyen győzelem.
Az az igazság, hogy mindig csak lépésről lépésre terveztem, nem volt a fejemben, hogy hú, ez már az elődöntő, vagy most már az aranyért vívhatok. Sikerült ezt kizárnom, és ez fontos is volt.

- Limardo ellen a döntőre elfáradtál?
Teljesen, minden szempontból. Jó lett volna az arany nyilván, de nem volt valós esélyem. Mivel Limardo egy nagyon jó védekező vívó, aki csak akkor támad, ha a muszáj, az volt a taktikám, hogy minél passzívabbá teszem az asszót, hogy a végére hagyjuk a döntést. Ez így is lett, a végsőkig sikerült kivárni, a végén pedig az első tus jött is, utána viszont fordított, és amikor rohannom kellett az eredmény után, már nem volt sanszom. A rutinjával és fizikálisan is legyőzött. 

- De éppen ezért jó, hogy döntőzhettél, hiszen csak így tudsz ezekben a szituációkban rutinra szert tenni. 
Pontosan, és nagyon elégedett is vagyok az ezüstéremmel. Ez egy fontos siker, de továbbra is versenyről versenyre haladok, amellett, hogy persze vannak nagy célok, mint az Eb meg a vb, meg aztán még nagyobbak, mint az olimpia. A mezőny nagyon sűrű, ráadásul a mostani eredményem után szerintem rám is kicsit jobban figyelnek majd, így aztán még több munkát kell beletennem. 

 

Athéni kardhétvége

Legjobb női kardozóink a görög fővárosban voltak érdekeltek világkupa-versenyen. Vasasos olimpikonunk, Katona Renáta jól vívott egyéniben, ott a tizenhatodik helyen zárt, a csapatversenyben pedig hektikus asszók után egy ötödik hely jutott a Battai Sugár, Katona Renáta, László Luca, Pusztai Liza összeállítású magyar négyesnek.

Hirdetések