Gy. Szabó Csilla, 2022.02.20. | Sportlövészet

Idei legjobbját lőtte Gáspár Lalita Százhalombattán, a 10 méteres számok országos bajnokságának alapszakaszában. A 617.4 körös eredmény sem volt azonban elegendő ahhoz, hogy döntőbe jusson, s végül a 10. helyen végzett. Edzőjétől, Szucsák Mátyástól, mégis dicséretet kapott.

A márciusi, Norvégiában sorra kerülő légfegyveres Európa-bajnokságra, három válogatón vívhatták ki idén az utazó keretbe kerülés jogát a hazai sportlövők. Gáspár Lalita, 613.1; 616.2 és 613.3-as alapszakaszbéli eredményével végül nem került a résztvevők közé, így a hétvégi országos bajnokságnak már számára sem volt különösebben nagy tétje. A Vasas sportolója egyébként is inkább az általa jobban kedvelt ötven méteres számokra készül, amelyben már március elején Kairóban fog versenyezni, ahol a Világkupa-sorozat egyiptomi állomásán állhat lőállásba.

Az ob azonban a válogató versenyeket követően is fontos maradt az indulók számára, akik mindent megtettek a bajnoki cím, vagy egy jobb helyezés megszerzésért. Így volt ez Lalitával is, akinek egyedül az utolsó sorozatban lankadt némileg a figyelme, az azt megelőző ötben kifejezetten szép versenyzést produkált. A 617.4-es eredménye pedig az idei legjobbja is lett.

„Nagyon örültem a látottaknak, éppen ezért nagyon meg is dicsértem Lalitát a verseny után – értékelt honlapunk számára, a Vasas SC sportlövőszakosztályának vezetőedzője, Szucsák Mátyás. – Tényleg nagyon szépen lőtt, kifejezetten jó ritmusban. Tavaly ősz óta nem láttam tőle hasonlóan lendületes versenyzést. Az utolsó sorozatot leszámítva pontosan az történt, amit vártam tőle. És ami számomra különösen fontos szakmai szempontból, a versenyt követően mindent meg is tudtunk beszélni. Amikor egy versenyző jókedvűen hagyja el a lőállást, és objektívan vissza tud tekinteni a fontosabb pillanatokra, abból lehet tanulni, arra lehet a későbbiek során is építeni. S bár ezúttal a harmadik sorozatot követően nem tartott szünetet, úgy érzem jó döntést hozott. Láthatóan nem volt szüksége rá, hiszen a negyedikben volt a legpontosabb. Az ötödik után viszont most is jó lett volna szusszanni egyet, ám amikor egy sportoló lendületben van, karnyújtásnyira a céltól, akkor már nem szívesen lassít bele. Nagyon remélem, hogy ez a mai szép versenyzés kellő önbizalmat ad neki az ötvenméteres szezonra.”

S bár a légfegyvereket sohasem lehet véglegesen letenni, Lalita felkészítésében pedig eddig is az 50 méteres számok kaptak nagyobb hangsúlyt, a Vasas sportolója számára a tíz méteres idény gyakorlatilag lezárult a százhalombattai országos bajnoksággal. Alig több mint egy hét múlva ugyanis már 50 méteren léphet lőállásba, Kairóban.

Országos bajnokság. 10 méter. Légpuska.
Nők. Alapszakasz:
1. Dénes Eszter (UTE) 630.8; 2. Bajos Gitta (KVSE) 630.1; 3. Mészáros Eszter (MATE-GEAC) 630.1 … 10. Gáspár Lalita (Vasas SC) 617.4 (102.3, 103.6, 102.3, 104.3, 104.0, 100.9)


Hirdetések