Jenkei Dániel, 2022.02.14. | Röplabda

Sikeres két hónapon vannak túl utánpótlás-röplabdázóink. Szokás szerint korosztályonként szemlézzük az eredményeket.

U11 (edzők: Deák Ferenc és Tormási Orsolya)

Értékelés: - Az OMB 2. osztály Nyugati-csoportban a 4. fordulót Dunaújvárosban játszottuk le. Erős ellenfeleink voltak, akik technikailag előrébb tartottak, mint mi, ezért sokszor meglepetést okozott egy-egy labdamenet a mieink számára.

Vasas Fehér - PTE PEAC 0-3
Vasas Fehér - DSE Röplabda Akadémia 1-2
Vasas Fehér - MÁV Előre Akadémia 0-3


U13 (edzők: Fazekas Szilvia és Bartha Kristóf)

Fazekas Szilvia: - Január 9-én egy saját rendezésű felkészülési tornán vett részt csapatunk, aminek célja a bajnokság további részére való felkészülés volt a hosszabb téli szünet után. Sok meccset tudtunk játszani, ami remek felkészülés volt számunkra. Január 16-án Besenyszögre utaztunk a következő OMB fordulóra, ahol először a Gödöllő, majd a Szolnok csapatát sikerült legyőznünk 3:0-ra, remek játékkal. Dolgozunk tovább!

Bartha Kristóf (VASAS KÉK): - Az új évet egy házi bajnoksággal kezdtük, amin a lányok szépen helytálltak. Három kisebb csapatra szedtem a társaságot, akik így egy első, egy negyedik és egy ötödik helyet szereztek meg.  Január 16-án a Folyondár utcában az OMB-bajnokság keretein belül fogadtuk az Újpest csapatát, akiket 3:0-ra sikerült legyőznünk. A lányokból az első mérkőzés sokat kivett, mert a második meccsen 2:1-es aránnyal alulmaradtunk a Sümeg-Dabronc csapata ellen. A tornát pedig a Jászberény ellen játszott győztes mérkőzéssel zártuk (3:0). Most januártól elindultunk a Budapest-bajnokságban, gyermek korosztályban is. A lányok ügyesen beleálltak a feladatba és szépen helytállnak itt is. A három mérkőzésből kettőt sikeresen megnyertünk és csak egyszer kaptunk ki.


U15 (edzők: Szappanos Máté és Koltai Csanád)

Szappanos Máté:  - Egy békéscsabai rangadóval zártuk az évet és a gyermek bajnokság első körét. Két veretlen csapat találkozott egymással, és sajnos nem sikerült győznünk. A vereség ellenére nem voltam elégedetlen, mert nagyon akart és küzdött a csapat, bár több vagánysággal és önbizalommal szetteket is lehetett volna nyerni.  A Békéscsaba stabilabb és gyorsabb játékot játszott. Májusig próbáljuk eltüntetni a különbséget a két csapat között, főleg játéksebességben és szervezésben.  A második kört sikerült három magabiztos győzelemmel kezdeni. Jó színvonalon és motiváltan játszott a csapat, egy-két bizonytalanságot leszámítva. Örülök, hogy működni látszik az a játék, amelyet az utóbbi 1 hónapban kezdtünk el alkalmazni, és pozitív, hogy voltak nagyon jó egyéni teljesítmények is. A serdülő csapatból visszajátszó két játékos plusz löketet adott a csapatnak. Ezen az úton kell tovább haladni.

Vasas SC U15 - BRSE 0-3
Vasas SC U15-BVSC 3-0 
Vasas SC U15 - Budaörs 3-0 
Vasas SC U15 - Szolnok 3-0


U15B (edzők: Deák Ferenc és Németh Szabolcs)

Deák Ferenc: - Decemberben négy megmérettetésünk volt a BRSZ U19-es bajnokságában. A hónap elején a Vasas és az MTK ificsapatával mérkőztünk meg, és a cél az volt, hogy a csapat minden tagja játéklehetőséget kapjon, illetve gyakoroljuk az eddig tanult játékrendszereket. Mindkét mérkőzésünket a stabil alapjátéknak köszönhetően megnyertük. Az Országos Gyermek Bajnokság utolsó fordulóját a Folyondárban játszottuk le, ahol az MTK és a Szombathely csapatain tudtunk felülkerekedni. Jó nyitások, stabil nyitásfogadás és megbízható támadások jellemezték a meccseinket. A BRSZ-ben a Közgáz ifi csapata ellen volt az utolsó éles meccsünk a naptári évben. Ellenfelünknél az erő és a dinamika dominált, amivel nyerni is tudtak. Vereséget szenvedtünk, de ez még nem a mi színvonalunk volt, ennek ellenére élvezték a lányok a meccs minden pillanatát. Az OGYB alapszakasz 3. helyén zártunk, így folytattuk a bajnokságot a másodosztály középszakaszában januártól. Elsőként Szombathelyre utaztunk, ahol Veszprém csapatát sikerült felülmúlni. A kezdő hatos megadta a kezdőlökést a csapatnak így, mindenki kapott játéklehetőséget. A SZOSI ellen is minden gördülékenyen indult, majd a második szettben egy nagy gödörbe kerültünk. Beragadtunk egy állásba és az ellenfél kiváló nyitásai zavart keltettek játékunkban. Hatalmas pozitívum, hogy az időkérések és cserék után 9-17-es állásból meg tudtuk fordítani a második szettet. Így ezt a meccset is 3:0-ra nyerni tudtuk végül. Örülök, hogy fejben erősek vagyunk. Fontos kiemelni azt is, hogy több U13-as korosztályú játékos is megjelent az edzéseinken és mérkőzéseinken, akik bizonyítottak is ebben az időszakban. Németh Szabolcs és Fazekas Szilvia kollegáimmal hatékonyan tudtunk együtt dolgozni ebben az időszakban.


OGYB 2. osztály alapszakasz Folyondár Sportcsarnok (Vasas)
Vasas kék - MTK 3-0
Vasas kék - SZOSI B 3-0

OGYB 2. osztály középszakasz Szombathely
Vasas kék - Veszprem Volley 3-0
Vasas kék - SZOSI B 3-0

Brsz U19
Vasas Serdülő B - Vasas Ifi A 3-2
Vasas Serdülő B - MTK Budapest 3-0
Vasas Serdülő B - Közgáz ifi 0-3


U17/U19C (edzők: Kőnig Gábor és Molnár Dóra)

Kőnig Gábor: - A tavalyi szezont december elején zártuk ebben a korosztályban. Az alapszakasz utolsó körében a BVSC és a JRK csapataival játszottunk. A mérkőzéseinken nem minden esetben játszottunk olajozottan, de minden egyes alkalommal akadt valaki, aki lendített a csapat szekerén. Voltak szép dolgaink, amik már magas színvonalú röplabdára hajaztak, de ezt sokkal tovább kéne fenntartani. A középszakaszt januárban kezdtük, de az arra a hónapra kiírt három meccsünkből sajnos a vírus miatt csak kettőt tudtunk lejátszani. Egyik ellenfelünk ugyanis nem tudott részt venni a tornán, így az a mérkőzés későbbi időpontban lesz pótolva. A másik két mérkőzésen magabiztos játékkal tudtunk nyerni és itt már a koncentrációval is elégedettebb voltam, mint legutóbb. Sok játékelemben léptünk előre, de a teljesítményünk még mindig nem kiegyensúlyozott, ezen kell dolgoznunk, illetve ezeken a mérkőzéseken minden lehetőséget meg kell ragadni az esetleges új elemek éles szituációban való gyakorlásában. 

U17

Vasas SC U17 „A” – BVSC 3-0
Vasas SC U17 „A”- Jászberényi RK 3-0
Vasas SC U17 „A” – MTK 3-0
Vasas SC U17 „A” – RÖAK Kaposvár „A” 3-0

 

U19C
Kőnig Gábor:  - Decemberben a novemberi forduló visszavágója várt ránk ezúttal az MTK csarnokában. Az ellenfelek tehát ugyanazok a csapatok voltak, így az előző meccsek tapasztalatai alapján jó mérkőzések vártak ránk. Mindkét mérkőzésen volt nagyobb hullámvölgyünk, amit egy-egy gyenge és nagyarányú szettveszteség mutatott. Szerencsére ezek felébresztették a csapatot és nagyon jól reagáltak a lányok a helyzetre. Amint rend lett a fejekben, ismét mi irányítottuk a találkozókat, és nyertük azokat meg 3:1 arányban. 

Vasas SC U19 C – MTK U19 3-1
Vasas SC U19 C – UTE 3-1


U17 B/ U19 B (edző: Gintner Domonkos)

Gintner Domonkos: - Az elmúlt időszakban sok betegséggel és sérüléssel kellett küzdenünk. Ennek ellenére jól alkalmazkodtunk a kialakult helyzethez.  December hónapban az alapszakaszok lementek és azt gondolom, reális helyen zártuk a ranglistán. Január hónapban már sok meccset el kellett halasztani a járványhelyzet miatt, ez nehezíti tervezhetőséget és a sűrűsödő versenyprogramok miatt egyre nagyobb teher szakad a lányokra. De azt gondolom, hogy ahogy eddig, most is állni fogják a sarat.

 

U19 II.osztály eredmények:
Vasas SC B - BKGDSE Volleyball U19, 3-0
Vasas SC B - VSD, 3-0
Vasas SC B - DKLSN, 0-3 
Vasas SC B - Közgáz IFI A, 2-1
Vasas SC B - VESC, 3-0
Vasas SC B - Veszprém Volley, 3-0

U17 II.osztály eredmények:
Vasas SC B - DKLSN, 1-3
Vasas SC B - Szombathelyi SI, 3-1 
Vasas SC B - MAFC-Nikola Tesla, 2-3
Vasas SC B - PTE PEAC, 3-0
Vasas SC B - KSE serdülő Kék, 3-0
Vasas SC B - Közgáz SC és DSK, 1-3


U19/21 (edzők: Halász Márta és Soós Gábor)

Halász Márta: - Sűrű időszakon vagyunk túl, másfél hónap alatt 9 meccset játszottunk. A sérülésekből még mindig nem tért vissza mindenki, de egyre több emberre számíthatok a mérkőzéseken. Aránylag sikeres két hónapot tudhatunk magunk mögött, kilencből kilenc győzelem, kisebb megingásokkal. Az U19-es csapat decemberben nagyon jó játékkal vágott vissza a BRSE-nek a 4. fordulóban, hasonló mérkőzésekre lenne szükségünk, hogy a figyelmet és a koncentrációt is tudjuk tesztelni az éles szituációkban. A januári fordulóban a Jászberény elleni mérkőzésen a küzdelmet tudom kiemelni. 2:0 után nagyon dekoncentráltan játszottunk, a szettenként 10-12 ki nem kényszerített hibánk miatt az ellenfél kiegyenlített. A döntő szettben azért sikerült összedni magukat a lányoknak. Ezeket a hullámvölgyeket kell elkerülni, valamint a saját hibákat csökkenteni.

U19
Vasas SC - SZEGED RSE 3 - 0
Vasas SC - BRSE 3 - 0
Vasas SC- Kaposvár 3 - 0
Vasas SC - Jászberény 3 - 0

 

- Lezárult az NB-II-vel közös alapszakasz, ahol magabiztosan nyertük a csoportunkat. Minden meccsen hoztuk a kötelezőt, fontos volt, hogy az idegenbeli SZOESE ellen elszenvedett vereségért visszavágjunk. Több felállást is ki tudtunk próbálni a meccseken, mindenki kapott játéklehetőséget és élt is vele. Ettől kezdve szétválik a mezőny, az NB-II-es csapatok külön versenyeznek tovább. Most kezdődik az U21-nek az igazi küzdelem a döntőbe jutásért.

U21
Ajka - Vasas SC 0 - 3
Vasas SC - Közgáz 3 -0
VESC - Vasas SC 0 - 3
Vasas SC - SZOESE 3 - 0
Szent Benedek - Vasas SC 0-3


Hirdetések