Gy. Szabó Csilla, 2021.12.10. |

Az olimpiai A-szintet korábban már teljesítő, és az ötkarikás részvételért harcoló Lágler Kristóf, valamint a fiatal Laczkó Evelin Vivien Ausztriában versenyez a hétvégén. A Normafánál csütörtök este "csusszanhattak" először a Vasas SC síelői, az igazi nagy havazás azonban még várat magára. Utánpótláskorú sportolóink ezért a jövő héten Ramsauba utaznak edzőtáborba.

Az utóbbi napokban többször és több helyen is havazott már az országban, így a Normafánál is, a tél beköszönte a Vasas SC síelői életében azonban csütörtök estéig nem hozott túl nagy változást. Tegnap este lehetett ugyanis először igazán csusszanniuk. Versenyzőink persze így sem unatkoznak, hiszen az olimpiai A-szintet már szeptemberben teljesítő Lágler Kristóf éppen Ausztriában készül hétvégi versenyére, amelyen Laczkó Evelin Vivien is rajthoz áll. Utóbbi az elmúlt hétvégét még a nemzetközi szövetség fejlesztőtáborában töltötte klubunk másik fiatal tehetségével Bozóki Laurával.

„Evelinnek még arra sem volt ideje, hogy hazajöjjön, útközben vette fel őt a Seefeldbe tartó válogatott keret – engedett bepillantást fiatal síelőink zsúfolt programjába Fazakas Mónika, szakosztályunk edzője. – Ausztriából Drezdába utaznak majd a következő sífutó versenyre. Kristóf az olimpiai részvételért harcol Kónya Ádámmal, hiszen mindketten teljesítették a kvalifikációs szintet, de csak az egyikük jut ki a téli ötkarikás játékokra. A Normafánál csütörtök estig nem volt síelésre alkalmas hó, még „kövező sível” sem mehettünk ki. A jeges talaj is megnehezítette a dolgunkat, ezért a normafai gumi úton edzettünk, illetve a Kilátónál futottuk az emelkedőket. A gyakorlások mellett a felszereléseket is most osztjuk, és persze várjuk az igazi nagy havat!”

Ez a várakozás azonban nem jelent egyet a tétlenséggel, hiszen az utánpótláskorú versenyzők december 13-án hatnapos havas edzőtáborba utaznak az ausztriai Ramsauba. Ennek előkészületeit leginkább a járvány miatti szigorítások nehezítik, a kis versenyzők azonban már alig várják, hogy igazi, jó pályán síelhessenek.

Az olimpiai szereplésért harcoló Lágler Kristóf október végén, november elején Sierra Nevadában, 2300 méter magasan töltött három hetet, majd másfél hét hazai tartózkodást követően, november 19-től Livignoban, 1850 méteren folytatta a felkészülést.

„Olaszországban már keményen edzettünk, és az első versenyeken is elindultunk – számolt be az idénykezdet nehézségeiről honlapunknak Lágler Kristóf, aki Seefeldben sprintben és 10 kilométeren áll rajthoz a hétvégén. – Ezeken még elég gyengének éreztem magam, a keményebb emelkedőkön alig volt erőm, úgy tűnik, hogy a magaslatról nem tudtunk még rendesen átállni. A legutóbbi, svájci viadal azonban már biztató volt. Remélem, a hétvégén véglegesen jó irányba fordulnak a dolgok és sikerül felvenni a szokásos versenyritmust.”


Hirdetések