Hosszú Katinka vasasos sikerkorszakát követően az utóbbi években ismét egyre többet hallunk a vasasos úszósikerekről. Szakosztályunk olimpiai indulót is adott a tokiói magyar csapatba, a paralimpia alatt pedig Illés Fanni és Pap Bianka sikereitől volt hangos a sportsajtó. Sokat tesz ezért az építkezésért Polgár-Veres Árpád, a Vasas sportszakmai elnökhelyettese, aki számára cseppet sem idegen a közeg, hiszen korábban ő maga is versenyszerűen úszott, majd utánpótlásedzőként is dolgozott. Vele beszélgettünk az úszószakosztályunk jelenéről, múltjáról és jövőjéről.
- Ha jól számolom, jövőre lesz tíz éve annak, hogy újraindult az úszás a Vasas SC égisze alatt. Készül ilyenkor számvetés? Mennyire jöttek be összességében a várakozások?
Ha a konkrét számokat nézzük, akkor a kilenc év összesen tizenkét ötkarikás érmet hozott a Vasasnak, amiből hat arany. Erre nehéz azt mondani, hogy nem várakozáson felüli szereplés. Persze ezek önmagukban csak adatok, ennél sokkal több értékelnivaló van a közel egy évtizedet felölelő működés mögött. A konkrét eredményességet egyébként is nehéz előre megtervezni, sokkal inkább döntő kérdés, hogy milyen stratégiát alkotunk és utána azt milyen minőségben tudjuk megvalósítani. Egyébként, ha így nézem, akkor is azt mondhatom, hogy sikeresek tudtunk lenni, és ez kimutatható a hazai és a nemzetközi eredményességben is. Ahogy az sem a véletlen műve, hogy a Vasas úszószakosztályának legjobb és legtermékenyebb időszaka egybeesik a klub kimagaslóan eredményes időszakával.
- Mi a pontos összefüggés?
A sport erőteljes modernizálódása ellenére a mai napig nagyon sok múlik az anyaegyesületen mint hátországon. Az úszás a Vasasnál egy pozitív példa arra, hogy a versenysport lehetőségét hogyan lehet az utánpótlás-nevelés szolgálatába állítani. Ez a kapcsolat természetesnek tűnik, de sokszor korántsem ennyire egyértelmű a helyzet. A Vasason belül a kajak-kenu sportban például hasonló elképzelések mentén, az úszással szinte teljesen egy időben indultunk el, hasonlóak voltak a befektetések, mégsem sikerült ugyanazt a magas szakmai szintet elérni sem szervezettségben, sem struktúrában, sem eredményességben. Ennek számos oka van, de látni kell azt is, hogy a sportszakmai működés nem minden esetben objektív és racionális alapokon előre jelezhető terület.
- Az első válaszban említett tizenkét érem az elmúlt két olimpia és paralimpia együttes mérlege, és gondolom, nem véltetlen, hogy nem választotta külön a két szakágat, amikor az eredményességről beszélt.
A Vasasnál emögött tudatosan felépített stratégia van. Egyesületi politika, hogy integráltan kezeljük az épeket és a parasportolókat. Közös a gondolkodás, közös a célrendszer, közösek a szakmai alapok, és emberközpontú működéssel, valamint a források hatékony elosztásával szeretnénk minél sikeresebbek lenni. „A parasportolók nem sajnálatot akarnak. Nem kérnek túlzó, bizalmaskodó segítséget sem. Egyenlőséget, azonos esélyeket és azonos megítélést kérnek.” Ezek a mondatok Szabó Lászlótól, A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökétől származnak. Ezzel a gondolatmenettel a Vasas család és mi személy szerint is azonosulunk, és e szerint is működünk a mindennapokban.
- Mennyi ideig tartott kiépíteni ezt a rendszert?
Mondhatom, hogy az elmúlt öt évben már így működtünk, amiben kétségkívül nagy szerepe volt Tóth Tamás riói paralimpiai győzelmének is.
- Ő viszont idén nyáron befejezte a pályafutását, és ha úgy tetszik, Szabó Álmos tanítványai, elsősorban Illés Fanni és Pap Bianka vitték tovább a stafétát. Mi a titka a Szabó-műhelynek?
Titok nincsen. Elhivatott szakemberek és sportolók, valamint a családjaik szerencsés találkozása ez. Adott volt sok minden ahhoz, ahogy másoknak is, hogy ezt a műhelyt létrehozzuk és eredményessé tegyük. Szinte minden egyes alkotórész külön-külön, nélkülünk is rendelkezésre állt már. Mi, Vasas-vezetők összeépítettük ezeket a részeket, hogy aztán megfelelő hozzáállással, törődéssel és következteséggel életképessé tegyük a programot. A programból pedig fokozatosan már-már műhelyszerű működés következett, amit sikerült az évek folyamán megfelelő döntésekkel és menedzsmenteszközökkel megerősíteni. Nyilván kulcskérdés az is, hogy Szabó Álmos nyerő edzőnek bizonyult, de ehhez sok csiszolódás kellett. Mind a hagyományos edző-versenyző viszonyrendszerben, mind a klub-edző-versenyző kapcsolati háromszögben és az érintettekkel külön-külön is. Kezdetben ugyanis azért korántsem működött még olajozottan a dolog, az indulás személyes konfliktusokkal volt terhelt, sokan kétkedve is fogadták, hogy ilyen kiemelt feltételeket biztosítunk egy paraúszó-csoportnak, de ma már nem kérdés, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy a történet folytatódik, hiszen már tavaly hosszabbítottunk 2024-ig Illés Fannival, Pap Biankával és Száraz Evelinnel is. A fogyatékkal élő emberek és a magyar sport nagy sikerének tartom, hogy a működési koncepciónkkal tudtunk javítani a parasportok megítélésén és a paraversenyzők társadalmi elfogadottságán, továbbá sikerült növelnünk az őket övező tiszteletet és támogatottságot.
- Eközben az épeknél a Hosszú Katinka-éra után erőteljes átalakulás következett be, szinte minden a nulláról indult újra, de ennek ellenére Tokióban már volt vasasos úszó az olimpiai csapatban.
Értelemszerűen Katinka a vasasos idejében mindent vitt. Páratlan eredmények születtek ebben az időszakban a részéről, amit mással nem lehetett folytatni, így áthelyeztük a fókuszt az utánpótlásra és egy jól működő szervezet felállítására, ami teljes korosztályi lefedettséget biztosít a szakosztálynak, és jövőképet nyújt a fiatal tehetségeknek. És persze az is fontos volt, hogy az eredményesség elsősorban a hazai mezőnyben hosszútávon is fenntartható legyen. Ennek érdekében kötöttünk stratégiai partnerséget még 2016-ban TFSE-vel, ami azóta is tart Dr. Egressy János szakmai felügyelete mellett, ahogy 2020-ban fontos lépés volt a Lőrinczi György által vezetett csoport átvétele is. Az objektív mérőszámokat illetően folyamatosan jól teljesítünk, a versenyzői létszám jelenleg száz fő felett áll, szép számmal készülnek korosztályos válogatottak is a szakosztálynál. Emellett „a” és „b” szintes úszókat is adtunk az olimpiai csapatnak, Gyurinovics Fanni versenyzett is Tokióban, Szabó-Feltóthy Eszter pedig ott járt ennek a küszöbén. Több olyan versenyzőnk van tehát, akiknél reális elvárás lehet a 2024-es párizsi játékokon való részvétel. Ezen felül a hazai rangsorban a bajnoki pontok alapján minden évben a legjobb tíz klub között szerepelünk, megelőzve több nagy úszóklubot. Mondhatom tehát, hogy komplex és átfogó tudással már rendelkezünk, a saját uszoda és a saját úszásoktatás ügye viszont még előttünk van.
- Hogyan fog a szakosztály uszoda nélkül versenyben maradni?
Ez valóban kulcskérdés, a versenyképességünk nagyban függ a mindenkori létesítményhelyzettől. Egy határon túl mintaszerű működéssel sem lehet ellensúlyozni ezeket a nehézségeket. A közel korlátlan vízfelület hozzáférésről mi legfeljebb csak álmodozni tudunk sok versenytárssal ellentétben, de ez a probléma érinti a nagy hagyományú vízilabda-szakosztályunkat is, sőt, azokat a sportágainkat is, ahol az úszás valamilyen formában részét képezi a fizikai felkészülésnek. A hazai sportélet elemi érdeke, hogy az eredményeket megbízhatóan előállító történelmi nagyegyesületek akár a fővárosban, akár vidéken a szakmai feladatellátásnak megfelelő infrastrukturális körülmények között tudjanak működni, fejlődni. Az egyesület központi terveinek része egy Fáy utcai vizes komplexum is, de egy ilyen szintű beruházás kizárólag az állami sportvezetéssel közösen, kormányzati támogatással valósítható meg. Ennek érdekében dolgozik a klubvezetés, minden szükséges előkészítést megtéve, és bízunk továbbra is a Vasas közösség erejében, valamint csapataink, sportolóink és edzőink szorgalmában, eredményességében.
