Dobos Sándor, 2020.05.11. | Vízilabda

A Magyar Vízilabda Szövetség május 11-i ülésén úgy döntött, nem folytatódnak a bajnokságok, az utánpótlás számára sem.

A Liga korábban már azt javasolta a szövetség vezető testületének, hogy zárja le a bajnokságot, pontosabban törölje a mögöttünk hagyott bajnoki idényt. Az MVLSZ elnöksége végül ezt a javaslatot támogatta, így úgy ért véget a 2019/20-as szezon, hogy nem hirdettek bajnokot és helyezéseket sem.

„A lehető legbölcsebb döntés született, ésszerű a határozat” – mondta Méhes Jenő, vízilabda szakosztályunk vezetője. „Nem lett volna sportszerű az újrakezdés, hiszen a csapatoknak eltérő lehetőségeik vannak az edzéseket illetően. Van olyan klub, amelyik jó ideje edz, akadt amelyiknek eddig semmilyen lehetősége nem volt erre. Nekünk például ez a kilencedik hét víz nélkül, márpedig a vízilabdát víz nélkül nem lehet játszani. Nem lehet elvárni, hogy a szárazföldi edzések alapján készüljenek fel a csapatok az éles meccsekre. Az utánpótlás-bajnokságokban még el lehetett volna gondolkodni valamilyen fajta folytatáson, de annyira sok bonyolító tényező lépett volna közbe – elég csak arra gondolni, hogy iskolába nem járnak a gyerekek –, hogy sajnos, itt is ésszerű volt a bajnokság törlése. Most mindannyian nagy kihívás előtt állunk, de így legalább van egy hosszabb idő arra, hogy egy mindenre kiterjedő versenykiírás szülessen a következő bajnokságra. Nyilvánvaló, hogy a rendkívüli helyzetekre is fel kell készülni, a különböző eshetőségeket rögzíteni kell, hiszen nincs kizárva, hogy a járványhelyzet újra megjelenik – bár mindannyian azt szeretnénk, hogy ez ne így legyen. Szeretnénk minél hamarabb elkezdeni az edzéseket, várjuk már nagyon, hogy módunk nyíljon rá.”

A VasasPlaket a 2019/20-as szezon alapszakaszában 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 8 vereséggel csoportja 6. helyén végzett, így az alsóházi középszakaszban folytathatta a bajnokságot. Március 7-én a Debrecen elleni találkozó volt az egyetlen, amelyet le tudott játszani, ezt 9-8-ra megnyerte, ezt követően viszont már nem rendeztek mérkőzéseket a koronavírus-járvány miatt.

(A 2020/21-es idényre névadó szponzorként csatlakozott a VasasPlakethez az A-Híd Zrt., a kerettel kapcsolatban a közeljövőben adunk friss tájékoztatást, a tárgyalások természetesen zajlanak.)

A bajnokságok törlése leginkább országos gyermekcsapatunknak fájhat, hiszen a srácok százszázalékos mérleggel vezették a bajnokságot, és imponálóan haladtak a bajnoki cím felé. Homonnai Dániel csapata 10 meccsből 10-et húzott be, de ez most hivatalosan nem ér aranyérmet.

Az ifik a felsőház 5., a serdülők a 7. helyén álltak, míg OB I/B-s csapatunk az A-csoport 3. helyét foglalta el a bajnokság felfüggesztésének pillanatában. A Budapesti Ifjúsági Bajnokságban a Vasas az 5. helyen „végzett”, a Budapesti Serdülő Bajnokságban csapatunk az alsóházi rájátszásban egy meccset tudott lejátszani, míg 2005-ös keretünk a 9. helyen „zárta” a 2019/20-as idényt.

Az MVLSZ tervei szerint az új vízilabdaidény július végén kezdődne, méghozzá a Magyar Kupa küzdelmeivel, amelyek augusztusban be is fejeződnének. A következő bajnoki szezon kezdetéről később döntenek.


Hirdetések