Markovits László, a Vasas SC elnöke:

- Különleges érzés volt, amikor először kézbe vehettem a könyvet, hiszen akkor tudatosult bennem igazából, hogy ismét milyen egyedi, magas színvonalú munkát végzett az általam felkért alkotócsapat. Ezúton is nagy köszönet nekik.
A művészi fotósorozatokat látni kell, önmagukért beszélnek, de emellett is sok olyan információ és kutatás található a kötetben, amelyek eddig így egyben még nem voltak publikálva. Ezért is mondom bátran, hogy korosztálytól függetlenül minden Vasas-szurkolóknak örök emléket jelenthet a XIII., Fáy utca 58., amelynek megjelenése egyben a stadionprojektünk méltó lezárása is.

Dr. Dénes Tamás, a kötet szerkesztője:

- Lenyűgöz, ha egy szlogen, egy jelmondat megtelik tartalommal. A legnagyobb múltú hazai egyesületek, futballklubok között a Vasasé a legfrissebb, s meg kellett állapítanom még nekem, a nagyon sokszor gondolataiban, lélekben a (futball)történelemben élőnek is, hogy a legéletszerűbb.

Vasas – A család az első.

Ezt a Fáy utca 58.-ban mindenki komolyan is gondolja. Azért is lett ilyen szép a stadion, mert mindenki úgy foglalkozott vele, mintha élete otthonát készítené. S talán ezért lett ilyen szép az építkezés történetét (is) megjelenítő könyv, mert mindenki a családi albumot készítette – másoknak is. Ebben a könyvben benne van az elnök, Markovits Laci, valamint Salát Zalán Péter, Wagner Maya, Jenkei Dani szíve, mindaz amit ők a Vasas iránt éreznek.

Hetvennél is több könyvet jegyeztem már, ez különleges helyet foglal el közöttük. Ez az első, amelyben a forma megelőzi a tartalmat – mert itt így van ez rendjén.

Salát Zalán Péter munkája egyrészről illeszkedik a stadionavatóra megjelent, Hegyi Iván által írt kiváló történeti könyvben láthatóhoz, de itt még dominánsabb. megismerhetjük a teljes vizuális koncepciót, mint ahogyan a fotóesszék végigvezetnek bennünket a bontástól az átadásig az újjávarázsolás teljes folyamatán.

Meggyőződésem, hogy aki végiggyönyörködi a könyv lapjait, felidézi a bontást láttató képeket nézve számos (vagy éppen számtalan) Vasas-emlékét. A szurkolói kommentárokat olvasva megérinti az „én is” érzése. Az az érzés, ami természetes egy családon belül.

Hiszen: Vasas – A család az első.

Salát Zalán Péter, a stadionprojekt művészeti vezetője, és a kötet tervezője:

Salát Zalán Péter vagyok.

Könyvtervező-grafikus, art director. 

Vasas-drukker.

Itt nőttem fel.

Érzelmileg mindenképpen.

Egyszer még Rudi bácsinál is jelentkeztem: – Csókolom, szeretnék beállni focizni… – Tessék kisfiam, állj be a kéktrikósok közé!

Megvalósult az álom. A hátsó, földes pályákon rúghattuk a lasztit rengeteg törekvő angyalföldi gyermekkel közösen. Zárkózott, szorongó kissrác voltam. Az introvertáltságom határokat szabott.

Féltem az új közösségben.

Pedig a labdát ügyesen kergettem. Egy Teodoru II Vaszilisz talán lehetett volna belőlem. A 8-as volt a kedvenc számom. Imádtam a Fáy utca 58-ban lenni suli után, viselni a kopott piros-kék gyermekmezt, amit az edzésre osztott a szertáros bácsi. Itt éreztem otthon magamat. De a közösségbe beilleszkedni nem volt elég bátorságom. Az álomból felébresztett a gyermeki gát, lemorzsolódtam a csoportból. Maradt a biztonságos grund otthon, a telepi srácokkal.

Most meg itt vagyok újra.

Építhettem én is a stadiont.

Az elmúlt három és fél évben rengeteget időztünk az alkotótársaimmal a Béke, a Fáy és a Hajdú utca által határolt építési területen. Sztranyák Zsófia képzőművésszel, akivel közösen jegyezzük és jegyeztük le az új stadion arculati koncepcióját, Tiszka Annamária tervezőgrafikussal, Hepke Alajos építésztan-hallgatóval, akit édes fiamként szeretek; az unokaöcsém, és nem mellesleg a Vasas vívószakosztályának versenyzője

Most értettem meg, miért töltöttem annyi időt, évtizedeket a Vasassal. Miért olvastam és fogyasztottam mindent, ami Vasas? Miért ollóztam ki és gyűjtöttem minden Vasas-tartalmú újságcikket, vágtam VHS-en videóösszefoglalókat? Miért követtem mindenhová a csapatainkat, ismertem meg a játékosaink mozgásrendszerét? Miért viseltem pirosat és kéket? Miért firkáltam minden zuhanyzás után a tükrön kicsapódó párára: Hajrá Angyalföld? Miért tanultam meg a szurkolói közösségünk szokásrendjét, dinamikáját?

Azért, hogy ezt a feladatot elnyerhessem, ebben a feladatban megmérettessek, megálljam a helyem, és az adott felkérésre olyan progresszív válaszokat adjak, amire a közösségünk büszkén azt mondja: ilyen stadionja nincs senkinek! Ez a Mi otthonunk. Az identitásunk alkotóeleme, a hely, ahol jó lenni.

Hát nem lettem Teodoru II Vaszilisz 2.

Volt valami, amit jobban szerettem.

A könyveket.

Könyvtervező lettem.

Könyvekkel is lehet ám versenyezni. És én nyertem. Ha a Vasasban lenne könyvtervező-szakosztály is, az elnökünk büszke lenne az eredményekre, lehet, a Tábor is követne a versenyekre. Kétszer nyertem el a Német Formatervezési Díj arany fokozatát Frankfurtban. Ott nem sokan állnak a dobogó tetején.

És most itt van ez a sárga élű könyv.

Igen, hallottam már – de hát miért nem vasasos? Nekem hiányzik a piros meg a kék…

De hát most már ez a vasasos. Mi is teremtjük a Vasast, hatással vagyunk a jelenre. Ez egy egymásra reflexív könyvpár.

A piros-kék… A súlyos kódex… Az Iván könyve… A borítón a címbetűk az oly sokat viselt hosszanti csíkozású Vasas-dressz szimbóluma. A Vasas futballtörténetének valaha volt legrészletesebb leirata. A piros-kék kötet kiemelései az épület falain mesélik a történetet, és egyben díszítik a teret, stilizált érrendszerként behálózva tartják lüktetésben a klub jelenidejét. A megírt történelem, ami beépült a falakba. Ez egy darab a stadionból. Vasas vagy? Vidd haza!

De ezüst könyv, sárgával?

Igen, a sárga. Benne van a címerünkben. Jó, most ilyen homokszín… De az sárga. Mint az irányítótábláink.

Az arany!

Finom, nemes papíron készült munka, kapcsolatba lép az épület anyaghasználatával, méltó módon a Vasas Sport Club tradícióihoz és a stadion névadójához.

Ez a könyv nekünk, alkotóknak is egy emlék. Mi itt három évig neonsárgán világító láthatósági mellényben éltük az életünket.

Legyen ez a könyv látható…

Legyen a Vasas futballcsapata látható!

Látható…?

Látható!

A fotóink…, láthatók.

I. Az elszenderedő Illovszky Rudolf Stadion,

II. A brutalista kézicsarnok,

III. Illetékteleneknek belépni tilos,

IV. A Vasas-mitológia színtere,

Négy monumentális fotóesszé, összesen százhuszonkilenc felvétel a könyvben – és legalább még egyszer ennyi a Vasas Sport Club archívumában –, három és fél éven át tartó fotográfiai munka. Vázlatkészítés, terepmunka, laborálás, szkennelés, retus. Villányi Csaba alkotótársammal, műszaki fényképezőgéppel, analóg módon, nagyformátumú síkfilmre, a saját formanyelvünkhöz hű csendéletképeket komponáltunk. A képek tömege az ilyen volt, ilyen lett érzés helyett részletgazdag folyamatként mutatja be a történetet. A fotógyűjteményen keresztül elevenednek meg a régi létesítmény utolsó napjai, az építkezés stációi, a stadionavató pillanatai és mindaz, ami miatt azt mondjuk ma: az új Illovszky Rudolf Stadionnak lelke van.

Vasas-szurkolóként örömmel tölt el, hogy a régi, ütött-kopott, omladozó, de olyannyira szeretett „Illovszkyról” fennmaradtak az utolsó napok kitaláltnak tűnő felvételei. Az ezüst-sárga könyvben így olvadva eggyé az új stadion varázsával.

Boldog születésnapot Vasas!