Két nehezebb találkozó után, a harmadik fordulóban a BEAC gárdáját fogadtuk Pasaréten. A mieink esélyhez méltóan, helyenként remekül játszva, több mint harminc pontos különbséggel nyertek. A meccs hőse Rasheed Rita volt, aki elképesztő hatékonysággal dobta a hárompontosokat, mind a hét kísérletéből eredményes tudott lenni.
Már az ötödik másodpercben nálunk volt az előny, a feldobás után Izsák Judit dobott szinte egyből kosarat. A gyors vezetés megnyugtatta a lányokat és lényegében már az első másfél percben sikerült eldönteni a találkozót, hiszen egy 8-0-s lerohanással kezdtünk. A BEAC először az ex-vasasos Pusztai Sára büntetőjéből volt eredményes. Ennek ellenére továbbra is a Vasas-Csata akarata érvényesült a pályán, sokkal gyorsabbak és erőszakosabbak voltunk ellenfelünknél, így az 5. percben már 14-3-ra vezettünk. A hátralévő időszakban kicsit visszaesett a csapat, több távoli dobást is elhibáztunk, és ezalatt az ellenfél szorgosan gyűjtögette a pontokat, így 16-11-re jöttek fel az első tíz perc után.
A második negyedet Jacsó Barbara triplája nyitotta, így az egyetemiek hátránya mindössze három pontra csökkent. A folytatásban a csereként beálló Rasheed Rita gondoskodott arról, hogy ne kerüljön veszélybe a győzelem, egymásután két triplát is bedobott, így újra elhúztunk 22-15-re. A negyed közepén érezhetően felgyorsult a játék és ez nem tett jót a mieinknek, ezért Tursics mester gyorsan időt is kért. A rövid szünet után ismét Rasheed Rita villogott, előbb egy ziccert értékesített, majd dobott egy hárompontost. A negyed végére Szondy Dóra is összeszedte magát és gyors megindulásai révén sikerült 37-23-ra meglépnünk.
A harmadik negyedet ugyanolyan jól folytattuk, ahogy az előzőt abbahagytuk, hiszen egymásután három triplát is bedobtunk, Rasheed és Izsák révén. Hiába kapaszkodott a BEAC, az előbb említett két leányzó remekül megértette egymást a pályán és ennek több gyönyörű pont lett a gyümölcse. Már harminc ponttal is vezettünk a játékrész során, végül azonban 63-34-es vezetéssel fejeztük be a negyedet.
Az utolsó negyedre már nem sok kérdés maradt, Fejes Réka azonban úgy döntött, hogy nem hagyja unatkozni a publikumot és több remek kosarat is dobott. Eközben természetesen Rasheed Rita állandó sikeres triplái sem maradtak el, 18 éves tehetségünk hét sikeres kísérletig és 27 pontig jutott. Fantasztikus teljesítményét még az edzői stáb tagjai is hitetlenkedve fogadták. A mérkőzés végén még egy sorcsere is belefért, így lehetőséget kaptak az általában kevesebbet játszó játékosok is. Az utolsó percekben már kevesebb pont esett, a mienk talán visszavettek a tempóból egy kicsit, de a végeredmény így is imponáló, 78-47-re győztünk.
Szombaton egy igazi nagyágyú, a Sopron gárdája érkezik Pasarétre, így minden bizonnyal még a tisztes helytállásért is jobb játékot kell bemutatnunk, mint mai napon.
A mérkőzés képei a galériában>>>