Az utánpótláskorú ökölvívók nagyszabású országos seregszemléjén, kitettek magukért a Vasas-Süllős fiataljai.
A győrszentiváni Molnár Vid Bertalan Művelődési központban 51 egyesület 310 versenyzője lépett a kötelek közé. A viadalon a Vasast tizenhárom – hét junior fiú, két junior lány és négy serdülő fiú – öklöző képviselte, remek mérleggel, hiszen huszonhárom mérkőzésből tizenhetet megnyertek, és az előzetes elvárásokat felülmúlva öt arany-, két ezüst-, és egy bronzéremmel tértek haza. Valamennyi korosztályban szereztünk első helyet, és miénk lett a legjobb serdülő csapatnak járó különdíj is.
Az eredmények, Ráth Miklós vezetőedző rövid értékeléseivel:
junior lány, 57 kg: Paró Vivien – bronzérem
Számomra Vivien okozta egyik legkellemesebb meglepetést, hiszen alig hathónapos gyakorlással a háta mögött rendkívül szoros meccset vívott egy nála jóval rutinosabb KSI-s lánnyal, sőt véleményem szerint ha a végén a bíró az ő kezét emeli magasba, akkor sem szólhatott volna senki semmit!
junior lány, 63 kg: Békési Karina – aranyérem
Karina először a tavalyi korosztályos Eb-bronzérmes, magyar bajnokot verte egyhangú pontozással, majd második meccsén ismét egy korábbi OB győztessel találkozott, akit a második menetben TKO.-val győzött le. Karina mindkét nap remekelt, a döntő csupán egy percig tartott. A torna végén őt választották meg a legjobb női versenyzőnek is.
Paró Vivien és Békési Karina
serdülő fiú, 50 kg: Rácz György – aranyérem
Rácz Gyuri három mérkőzést vívott, ebből egyet TKO-val, egyet 3:0-ás arányban nyert meg, míg a döntőt 2:1-re hozta. Kiegyensúlyozott, jó formát mutatva nyerte meg a versenyt.
serdülő fiú, 72 kg: Kökény Norbert – aranyérem, Tímár Gergő ezüst
A vasasos házidöntőt Norbi egyhangú pontozással nyerte, de Gergő jól helyt állt.
Rácz György és Kökény Norbert
serdülő fiú, 76 kg: Papp Richárd – aranyérem
Ricsi két meccset vívott, elsőt 3:0-ra, míg a döntőt magabiztos öklözéssel 2:1-re hozta.
junior fiú, 46 kg: Rostás Renátó – ezüstérem
Renátó négy meccset bokszolt, ebből hármat nyert meg, közülük egyet idő előtt. A döntőben szoros 2:1-es pontozással kapott ki, az ő esetében is lehetett volna fordított az eredmény. Még erősödnie kell ahhoz, hogy az ilyen szoros mérkőzések az ő javára dőljenek el.
junior fiú, 54 kg: Balogh Róbert – negyeddöntő
Robi az első meccsét egyhangú pontozással nyerte meg, majd az éremért folyó küzdelemben szoros meccsen alul maradt! Tud ő ennél jobban is bokszolni, a formaidőzítése nem sikerült túl jól, ez tanulság későbbire nézve.
junior fiú - 57 kg: Rostás Armandó - aranyérem
Négy meccs, négy győzelem! Armi az egész tornán át kimagasló teljesítményt nyújtott, teljesen megérdemelten lett első.
Papp Richárd és Rostás Armandó
Juhász-Nagy István, Magvasi Marcell, Kiss Dániel és Karács László még rutintalan, kezdő ökölvívók, de ennek ellenére helytálltak, nagyobb tudású ellenfelektől kaptak ki. Meglátásom szerint ha olyan szorgalmasan járnak edzésre, mint eddig, akkor hamarosan az ő eredményeiknek is örülhetünk majd.
Ráth Miklós és Rostás Renátó