2012.06.14.
Utánpótlás labdarúgás - Bajnokcsapat!
A Vasas Kubala Akadémia U13-as együttese, Siposné Lénárt Edit irányításával aranyérmet szerezett az MLSZ kiemelt bajnokságában, a most zárult 2011-2012-es bajnoki idényben.

A bajnoki cím sorsa csak az utolsó fordulóban dőlt el, a kubalás fiúk hosszú heteken át ugyanannyi ponttal rendelkeztek, mint a kecskeméti fiatalok, ám jobb gólkülönbséggel az élen álltak.
Az utolsó fordulóban Diósgyőrbe látogatott a csapat, valamint a lelkes hozzátartozókból álló szurkológárda, ahol a feladat „csak” annyi volt, hogy győzni kell! A gyerekek hamar jelezték, hogy ezt az „elvárást” teljesíteni fogják, már a harmadik percben megszerezték a vezetést, majd a folytatásban is uralták a találkozót, és 4:2-re nyertek. Riválisunk eközben botlott, így pontelőnnyel lett miénk a bajnoki cím.

Az aranyérmes csapat névsora: Bálint Benedek, Csibra Dániel, Farkas Máté, Fodor Szilárd, Gelencsér Bence, György Nico, Gál Márk, Hajnal Balázs, Katona Mátyás, Kiss Balázs, Kovács Milán, Kristály Kevin, Papp Kristóf, Pintér Bence, Pratsler Alex, Pratsler Benjamin, Rabatin Richárd, Rákos Bence, Szabó Botond, Szegedi Tibor, Varszamisz Dávid, Újszászi Roland.
Vezetőedző: Siposné Lénárt Edit
Edző: Csúri Csaba

Az összképet tekintve a Vasas Kubala Akadémia ebben az idényben is megmutatta erejét, valamennyi korosztályban a mezőny első felében végeztek csapataink. A legkisebbek közül az U12-esek az ötödik, míg az U14-esek a hatodik helyen zártak. U15-öseink végig harcban álltak a dobogó második fokáért, itt is az utolsó forduló döntött, nekünk pedig a negyedik hely jutott.
Az U16 remek és eredményes tavaszi sorozatot produkálva, 106(!) gólt lőve végzett a hetedik helyen, az U17-esek szoros, kiélezett csatában – a legjelentősebb magyarországi akadémiák küzdelmében – a Honvéd MFA, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és az MTK Sándor Károly Akadémia képviselői mögött, a szombathelyi Illés Akadémia reprezentánsai előtt, a negyedik helyet szerezték meg a Vasas Kubala Akadémia számára.
Az U18-asok is végig a dobogós helyért futballoztak, csak rosszabb gólkülönbséggel szorultak a negyedik helyre, míg a legnagyobbak, az U19-esek hullámzó teljesítménnyel, ám időnkénti remek produkciókkal a hatodik helyen végeztek.