Jenkei Dániel, 2018.05.18. | Aerobik-Fitnesz

Szinte minden korosztályban került vasasos nyakba érem az aerobik országos bajnokságon.

A debreceni Flex HD egyesület szervezésében, kifogástalan körülmények között került sor a 2018-as aerobik magyar bajnokságra. Sok kifogásunk a vasasos eredmények ellen sem lehetett, hiszen versenyzőink kitűnően szerepeltek

Legfiatalabb egységünk Challange-kategóriában egy szépen kivitelezett gyakorlattal a hatodik helyen végzett.

Az UP4 korosztályban már érem is jutott a vasasos egységnek, trióban Bravácz Lilla, Kalmár Odett és Tóth Szofi ezüstöt nyert, Solymosi Lilivel kiegészülve a csapatunk pedig harmadik lett.

Eggyel feljebb, UP3-ban a Kormány Kata-Borics Nóra-Mitterli Lilla hármas számára csupán öt századon múlt a bajnoki cím, így be kellett érniük egy szépen csillogó ezüsttel. A másik triónk  (Farmosi Dorci, Nikolov Nina, Blaschek Petra) pedig negyedik lett.

Végül csoportban is az ezüstérem került a lányok nyakába, amelyben a Kormány-Borics-Mitterli hármas mellett Dudás Pannának volt része.

UP1-ben pedig trióban és csoportban is másodikak lettünk, ennek volt részese Ómolnar Nelly, Bács Bianka, Kvaszta Jázmin, Baranyi Kamilla, Tibarovsky Libi és Kocsis Petra.

Az úgynevezett "anyukacsapat" is elindult, de egy sérülés miatt sajnos csak versenyen kívül, Ali Csillával, Kormány-Fülöp Ágotával, Kovács Krisztinával és Tóth Edittel. Ők is szép gyakorlatot mutattak be.

És persze dicséret illet a szakmai stábot is, Dóczi Dorkát, Kolozsvári Annát, Oláh Nikolettet, Ott Viktor Rómeót, Győri Ádámot, Király Bélát és Babos Pétert.

 


Hirdetések