Hét bajnoki után kapott ki a Vasas Akadémia, Pécsett maradtak alul a fiúk.
NB I/B, Piros-csoport, 15. forduló:
PVSK-Kronosz Kiadó–Vasas Akadémia 89-73 (31-17, 17-14, 18-22, 23-20)
PVSK: Krnjajski 10, Demeter 23, Kővágó-Laska 11, Popgyákunik 6/3, Dragasevic 16/9. Csere: Berkics 3/3, Benke 3/3, Riskó, Mándity, Bíró 17/9.
Vasas: Steier 5/3, Andrássy 8, Kiss B. 5, Boros 26/9, Katona 13/9. Csere: Barócsi, Koflanovics, Kozma 3, Kovács B. 1, Csík R., Sólyom 8, Völgyi 4. Vezetőedző: Faragó Péter. Edző: Lekli József
Igen régen kapott 31 pontot egy negyed alatt a Vasas Akadémia csapata, az első szakasz jó pécsi támadójátéka előrevetítette, hogy nehéz lesz a mieink számára ezen a vasárnapon folytatni egészen parádés sorozatukat. Merthogy sorozatban 7 bajnoki mérkőzést nyert meg Faragó Péter csapata az elmúlt hetekben (közte a három dobogóst legyőzve), ezzel feledtette az 1-6-os szezonkezdetet, amely után a tabella utolsó előtti helyén toporgott együttesünk.
Más szelek fújnak tehát egy ideje a Vasas Akadémiánál, szerencsére a bravúrok után egészen más megvilágításba került a bajnoki menetelés. Persze, azt senki sem gondolhatta, hogy fiatal csapatunk (légiósok nélkül) végig tudja tartani ezt a tempót, benne volt a pakliban egy visszafogottabb eredmény.
A héten a Békés csapatát 38 ponttal verte meg a Vasas, akkor mindössze 54 pontot kapott, most ennek több mint felét az első negyedben (a sérüléséből visszatérő Völgyi Márton már ott lehetett a társakkal a pályán). Pedig a végül 26 pontig jutó Boros Márk pontjaival még 13-11-re nálunk volt az előny, innentől viszont egy 20-6-s sorozatot produkált a PVSK.
A pécsiek az első körben 81-71-re nyert a Sport11-ben, erős csapatnak számít az NB I/B-ben, nem véletlenül áll a negyedik helyen. Veljko Dragasevic kosaraival már 40-21 volt az állás a második negyed derekán, nem nagyon sikerült később sem közelebb kerülni a riválishoz. A harmadik tízpercben ez kicsit változott, de csak négy pontot tudtunk faragni a hátrányból, 66-53-mal következhetett a záró játékrész.
5-0-lal kezdett a PVSK a negyedik negyed elején, így rögvest időt kért Faragó Péter, de a mérkőzés nagyjából hasonló mederben ért véget, mint ahogyan zajlott.
Csapatunk legutóbb október 25-én kapott ki, akkor az MTK vendégeként, így most egy igen hosszú sorozat zárult le.
Legközelebb január 27-én, a Nagykőrössel játszunk, hazai pályán a bajnokságban, de előtte most pénteken a Hepp-kupában következik egy fellépés. Nem is akármilyen, a négyes döntőért játszik a Vasas Akadémia a Salgótarjánnal.
Faragó Péter vezetőedző értékelése:
„Az első negyedben remek dobószázalékkal használta ki a lehetőségeit a Pécs. Mi nem tudtuk megvalósítani az elképzeléseinket, nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy terveztük, nem tudtunk reagálni megfelelően. A második és a harmadik negyedben valamelyest feljavultunk, de összességében most felülmúltak bennünket, megérdemelten. Hozzá kell tenni, hogy az első számú irányítónkra nem számíthattunk, így a játékosok is kevesebb lehetőséget tudtak maguknak teremteni. Várható volt, hogy előbb-utóbb megszakad a sorozatunk, én egy kicsit ennek örülök is, mert így tudunk kezdeni egy újat. Szeretnénk ismét egy győzelmi szériát felépíteni. Van mit tanulni a meccsből, az, hogy a csapatnak van tartása, már nem dicséret, hanem alap. Pénteken a Salgótarján ellen szeretnénk győzni, nem dőlünk a kardunkba, ha nem sikerül, ugyanakkor hazai pályán, jó játékkal meg tudjuk őket verni. Ez lenne a klub történetének harmadik Hepp-kupa négyes döntője.”
A bajnokság állása:
1. Oroszlányi SE Lions | 14 | 13 | 1 | 1230-1075 | 0.96 |
2. HOYA Pannon Egyetem Veszprém | 15 | 11 | 4 | 1239-1078 | 0.87 |
3. Nyíregyháza Blue Sharks | 14 | 10 | 4 | 1129-1042 | 0.86 |
4. PVSK-Kronosz Kiadó | 13 | 8 | 5 | 1072-1020 | 0.79 |
5. Vasas Akadémia | 15 | 8 | 7 | 1130-1143 | 0.78 |
6. Tehetséges Fiatalok | 13 | 7 | 6 | 916-953 | 0.77 |
7. MEAFC | 15 | 7 | 8 | 1189-1174 | 0.73 |
8. MTK Törökbálint | 14 | 6 | 8 | 1081-1064 | 0.71 |
9. Calle Pubfood Békés | 14 | 6 | 8 | 1166-1233 | 0.71 |
10. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győr | 14 | 6 | 8 | 1080-1156 | 0.71 |
11. Nagykőrösi Sólymok | 14 | 5 | 9 | 1089-1143 | 0.68 |
12. Vásárhelyi Kosársuli | 13 | 4 | 9 | 1038-1106 | 0.65 |
13. Knipl Kft. Bonyhádi KSE | 14 | 4 | 10 | 1013-1104 | 0.64 |
14. Budapesti Honvéd | 12 | 2 | 8 | 905-985 | 0.58 |
D.S.