Nagy Dániel, 2025.03.13. | Kézilabda

Kulcsfontosságú meccs jön a női kézilabda NB I 17. fordulójában: csapatunk az MTK csarnokába látogat.

NB I, 17. forduló

MTK Budapest–Vasas SC

március 14., 18:00
Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont

A belépőjegyekkel kapcsolatban a bővebb infók ITT érhetők el.


Egyértelmű a cél, a szokásoktól eltérően nem szombaton, hanem pénteken megrendezendő, következő bajnokinkon: két ponttal akarunk távozni az MTK Budapest csarnokából. A női kézilabda NB I 17. fordulójában a jelenleg utolsó helyen álló fővárosi ellenfelünkhöz látogatunk, az összecsapás pedig mindkét félnek kiemelt fontosságú: a 4 ponttal álló hazaiak megkezdenék a felzárkózást a bennmaradás érdekében, mi pedig a kiesést jelentő helyektől távolodnánk, egyúttal megerősítenénk a helyünket a középmezőnyben. Mi 11 ponttal a 9. pozíciót foglaljuk el a tabellán, három egységgel állunk a már kiesést jelentő, 13. helyen érkező Budaörs előtt.
 


 

„Gőzerővel készülünk a pénteki összecsapásra, a sűrű mezőny miatt mondhatjuk úgy is, négy pontért megyünk idegenbe. Ősszel a végletekig kiélezett mérkőzés végén ünnepelhettünk, bízom benne, hogy most is a két pontnak örülhetünk majd” – fogalmazott Konkoly Csaba vezetőedzőnk az összecsapás előtt.

Emlékezhetünk, tavaly októberben „hazai pályán”, Budaörsön láttuk vendégül az MTK-t, és végül Farkas Johanna időntúli hetesével 27–26-ra nyertünk.

Átlövőnk, Boldizsár Bianka is megszólalt a meccs előtt:

„Hasonlóan szoros összecsapásra számítok, de bízom benne, hogy ismét mi hagyhatjuk el győztesen a pályát. Jót tett a bajnoki szünet a csapatnak, gyakorolhattuk a taktikai elemeinket. Remélem, minél többen kijönnek majd biztatni minket!”

 


Hirdetések