Gy. Szabó Csilla, 2025.02.04. | Kosárlabda

A jó rajt kellő önbizalomat adott a Vasas Akadémia női élvonalbeli kosárlabdázóinak, akik azóta is biztosan őrzik előkelő hetedik helyüket a bajnokságban. Bár még öt forduló hátravan az alapszakaszból, már most biztosnak tűnik helyünk a rájátszásban. Nenad Markovic vezetőedző szerint a folytatásban is nehéz pillanatokat fognak okozni a nagy csapatoknak. Több újoncot is avattunk, legutóbb Kendelényi Lucát.

Négy győzelmes sorozattal, sikeresen mutatkozott be az ősz folyamán a Vasas Akadémia kispadján Nenad Markovic, aki korábban másodedzőként tevékenykedett a csapat mellett. S bár a folytatásban voltak nehezebb időszakok is, női együttesünk pillanatnyilag nyolc sikerrel, és 25 szerzett ponttal magabiztosan foglalja el a bajnoki tabella hetedik helyét. Öt fordulóval az alapszakasz vége előtt szinte biztos a rájátszásban való szereplés.  

„Valóban nagyon jól kezdtünk, és a többiek eredményei, valamint a mi győzelmeink révén már most elértük célunkat, a play-offban szereplést – kezdte értékelését Nenad Markovic. – Ez már csak azért is jó dolog, mert így megengedhetjük magunkat azt a luxust, hogy ne az eredményre, hanem a szakmai munkára koncentráljunk. Nagyon készültünk a négy első találkozóra, mert fontos győzelemmel kezdeni a szezont, s bár nem mindig a tervek szerint alakulnak a dolgok, most ez maximálisan sikerült. Ennek köszönhetően a lányok önbizalma is megnőtt, ahogy a csapaton belüli hangulat is egyre jobb lett. Ez a két dolog mindenki számára megkönnyítette a munkát. Igazából nem is nagyon tudok olyan dolgot említeni, amivel elégedetlen lettem volna, talán a TFSE elleni kupameccs volt ilyen. De még ezen a találkozón is voltak pozitívumaink. Dicsérni már sokkal inkább tudok, úgy érzem a lehető legjobb úton haladunk, az edzéseink magas szinten folynak, amit az utolsó két mérkőzésen mutatott teljesítményünkön látványosan meg is mutatkozott.”

A szerb szakember szerint a csapat célja a legjobb nyolc közé kerülés volt, ám ennek elérése nem jelenti azt, hogy a folytatásban ne küzdenének a lehető legjobb helyezés megszerzéséért. Pontosan úgy, ahogy azt az alapszakaszban is tették. A kezdeti győzelmi sorozat is csak azért szakadt meg, mert jobbak voltak az ellenfelek, ez pedig nem más, mint realitás. Az egyetlen meccs, amely papíron nyerhető lett volna, a Cegléd elleni idegenbeli találkozó volt, ám ekkor olyan tartalékosan állt fel a csapat, hogy nem lehetett csodálkozni a végeredményen.


Nenad Markovic-ra figyelnek játákosai egy időkérés során

„A TFSE elleni kupameccset említettem egyetlen negatívumként, de ez sem fogott vissza minket, nem vette el a kedvünket – ismerte el Nenad Markovic. – Éppen ellenkezőleg. A vereség után még keményebb munkához láttunk, extra motivációt merítettünk belőle. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy ez egy európai kupacsapat, amely nemzetközi tapasztalattal is rendelkező, rutinos játékosokból áll. Nagy dolog volt, hogy egyszer is elkaptuk őket. Nagyon fontos, hogy kiléptünk a komfort zónánkból, a lányok elkezdték az új dolgokat meccs közben alkalmazni, aminek nagyon örülök. Most van két hetünk, videózunk, javítgatunk, a taktikai részbe pedig viszünk néhány újdonságot. Eleinte egy picit pihentek is, a héten pedig játszunk egy edzőmeccset, hogy lássuk, hol is tartunk. Arra számítok, hogy a csapat még keményebben fog dolgozni, játékosaink ki lesznek éhezve a sikerre, s ezt győzelmekkel, és további fejlődéssel bizonyítják majd!”

Az idei bajnokságban több saját nevelésű juniorkorú játékosunk is bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, Nenad Markovic láthatóan bátran küldte őket pályára. A válogatott szünet idején a most már tizenhárom meccsnél tartó Czirkos Panka, valamint a Sopron ellen kezdőként pályára lépő Kendelényi Luca is a nagyokkal gyakorol, a sportigazgató Krivacsevics Draguljobbal egyeztetve pedig talán Szoboszlai Laura is hamarosan részt vehet néhány edzésen. A mérkőzésekre ugyanis itt lehet belépőt váltani.

„A fiatalok is nagyon jól dolgoztak eddig, s szeretnék minél több lehetőséget adni nekik. Ha valaki meggyőz arról, hogy a pályán van a helye, akkor nekem nem számít sem a kora, sem a neve, csak az, amit letesz az asztalra. Luca azért lehetett kezdő, mert nagyon jól edzett, s bár korábban is többször volt velünk, ez a jövőben biztosan gyakrabban lesz így. Panka is megtapasztalhatta, kizárólag az edzésmunka és a forma alapján döntöm el, ki játszik. Úgy gondolom, a fiatalok megértik ezt az üzenetet, különösen a következő kétezernyolcas generáció, amelyik jövőre csatlakozik majd hozzánk. Biztos vagyok benne, hogy ők is keményen meg fognak dolgozni azért, hogy az élvonalban bizonyíthassanak” – tette hozzá vezetőedzőnk a fiatalokkal kapcsolatban.

Kendelényi Luca karácsony előtt, a Cegléd elleni idegenbeli találkozón lépett először pályára, a legutóbbi Sopron elleni mérkőzésen pedig már kezdőként számított rá Nenad Markovic. Ekkor nem kevesebb, mint nyolc perc jutott neki.

„Nagyon vártam a bemutatkozást, s mivel decemberben már néhány napot a felnőttekkel készültem, számítottam is rá – idézte fel a Cegléd, majd pedig a Sopron ellen történteket Kendelényi Luca, aki júliusban lesz csak 18 esztendős. – Az első alkalommal az utolsó két percre küldött be Nenad, ráadásul négyes poszton, amit jobban magaménak érzek, mint az ötöst. Utóbbihoz fizikálisan még sokat kell erősödnöm, s ezt a felnőtt mezőnyben bizony nagyon is éreztem. A palánk alatt most még ki tudnak billenteni az egyensúlyomból, de ezen a téren is igyekszem fejlődni.”


Kendelényi Luca (19) a Sopron ellen kezdőként lépett pályára Pasaréten 

 

A Sopron előtti héten viszont már végig a nagyokkal gyakorolhatott Kendelényi Luca, az utolsó edzés után pedig a vezetőedző meg is kérdezte, készen áll-e másnapra, amire határozott igent mondott.

A kezdőre is? – jött az újabb kérdés, amire ugyan némi hezitálás után válaszolt csak a fiatal játékos, ám a felelet ezúttal is egyértelműen pozitív volt. Fejben tehát már ekkor készült a másnapra, tudta, hogy nagyon bátornak kell lennie. Amikor a meccs előtti melegítésnél őt is magához szólította Nenad Markovic néhány szóra, akkor már biztos lehetett abban, hogy néhány pillanat múlva, a kezdő ötösben léphet pályára. Ráadásul a Sopron ellen:

„Azt kérte, hogy nyomás nélkül, felszabadultan játsszak, mert szerinte megérdemlem a lehetőséget. Általában nagyon izgulós vagyok, de most magamat is megleptem azzal, hogy nyugodt maradtam. Azt hiszem védekezésben hasznos tagja tudtam lenni a csapatnak, a támadások során azonban nagyon figyelnem kell, hiszen nem tudtam még valamennyi figurát megtanulni. A felnőtt együttes tagjai nagyon segítőkészek és kedvesek velem, ami megkönnyíti a helyzetemet. Hosszútávon természetesen a kosárlabda körül forognak a céljaim, de azért a tanulás is fontos. Későn érő típus vagyok, még biztosan szükségem lesz néhány évre ahhoz, hogy a saját és a csapatom elvárásainak egyaránt meg tudjak felelni. Én mindenesetre mindent megteszek azért, hogy minél gyorsabban felvegyem a felnőttek ritmusát, és megháláljam a bizalmat.”


Hirdetések