Nagy Dániel, 2025.01.25. | Kézilabda

Négygólos vereséget szenvedtünk Kisvárdán a női kézilabda NB I 13. fordulójában.

NB I, 13. forduló

Kisvárda Master Good SE – Vasas SC 31–27 (17–14)

Vasas SC: Balog (kapus) – Domokos 2, Farkas 5, Dubán 1, Szilovics 5, Boldizsár, Oláh 6. Csere: Nagy 3, Juhász 2, Mihály 2, Varjas 1, Dombi, Ferenczy, Sápi, Vámosi, Mészáros (kapus). Vezetőedző: Konkoly Csaba.
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 2/3, ill. 3/3


Gyorsan el kellett felejtenünk a múlt hét végi kupameccsünket, pontosabban annak első félidejét, hiszen szombat este ismét az NB I-ben léptünk fel, amelyben az utóbbi öt bajnokinkból négyet megnyertünk, a célunk pedig nem lehetett más, mint hogy újabb két pontot szerezzünk, hiszen – ahogyan már sokszor emlegettük – borzasztóan sűrű a mezőny, minden sikernek óriási az értéke. A feladat viszont nem volt könnyű, a Kisvárda ugyanis hazai pályán ebben az évadban az öt meccséből négyet behúzott.

Hogy nehéz pályáról van szó, rögtön a meccs elején megéreztük: rosszul kezdtünk, öt perc után már 6–1-re vezettek a hazaiak, gyorsan össze kellett kapni magunkat, hogy nehogy megismétlődjön az egy héttel ezelőtti, budaörsi kupameccsünk forgatókönyve. Elkezdtük a zárkózást, karnyújtásnyira azonban egyszer sem közelítettük meg a Kisvárdát, igaz, az ellenfelünk sem dőlhetett hátra, az első játékrész hajrájában két-három gól volt a különbség. Utóbbinál érte a feleket a 30 perc letelte, 17–14 volt ekkor; sokat hibáztunk, ennek ellenére nem kerültünk komoly hátrányba, bízhattunk benne, hogy a játékunk feljavításával összejöhet a fordítás, vagy legalább a pontszerzés.
 


 

A második félidőben ennek megfelelően próbáltunk közelebb kerülni az ellenfelünkhöz, amely sikerrel tartott minket távol. Bár rögtön lefaragtuk mínusz kettőre a differenciát, amit aztán egyre is alakíthattunk volna, helyette hamar négy lett belőle. Próbálkoztunk, de nem tudtuk megingatni a házigazdákat, és sajnos így nem is maradtak izgalmak a hajrára. A Kisvárda ráadásul még egy lapáttal rá is tudott tenni a félidei előnyére, végül 31–27-re nyert.

Ezzel elérkeztünk a bajnokság feléhez, a jövő héten szombaton Debrecenben lépünk pályára, akikkel az első fordulóban már összecsaptunk.

ÉRTÉKELÉS:

Konkoly Csaba vezetőedző: „Egy ilyen hőfokú mérkőzésbe nem lehet így belemenni, elrontottuk a kezdést. Elöl határozatlanok voltunk, ők pedig ránk jöttek, ami ellen nem mutattunk kellő ellenállást. Ezután futhattunk az eredmény után. A második félidőben a Kisvárda ugyanolyan agresszív volt, mi pedig akkor voltunk eredményesek, amikor megfelelő gyorsasággal járattuk a labdát. Harmincegy kapott góllal idegenben nagyon nehéz meccset nyerni; levonjuk a tanulságokat, és haladunk tovább, most fordul a bajnokság.”  


Hirdetések