Koch Mátét a Vasas család is várta a Milánóból való hazaérkezésekor a reptéren.
Vasárnap délben, szomorkás időjárás közepette szállt le az a milánói repülőgép Budapesten, amellyel a férfi párbajtőrözők is érkeztek a világbajnokságról.
Az időhöz hasonlóan az ő hangulatuk is kicsit szomorkás volt, hiszen a Venezuela ellen drámai csatában, egy tussal elveszített negyeddöntő után "csak" az ötödik helyen végzett a vasasos Nagy Dávidot és Koch Mátét a soraiban tudó csapat a világbajnokságon. Ettől még persze az olimpiai kvalfikációra bőven maradt esély, és talán ez a legfontosabb!
Koch Máté hátizsákjában azonban ott lapult az a bizonyos aranyérem, ami az egyéni világbajnoki címért járt, és amelyet örömmel meg is mutatott a vasasos "fogadóbizottságnak", amelyet Szász-Kovács Emese a vívó szakosztály társelnöke, és Polgár-Veres Árpád, a klub sportszakmai elnökhelyettese vezetett.
Máté egyébként szemmel láthatóan meghatódott a fogadtatástól, el is mondta többször, milyen jó a Vasashoz tartozni, és hát azt is láttuk rajta, szoknia kell még a megnövekedett érdeklődést, de mindenkit megnyugtatott, hogy ezt is bírni fogja.
