Nagy Dániel, 2023.04.22. | Kézilabda

Az első a második ellen. Csapatunk a tabellát előttünk két ponttal vezető Kozármisleny ellen lép pályára idegenben vasárnap este; az NB I/B 25. fordulójában rendezendő rangadón óriási lépést tehetünk a feljutás irányába.

NB I/B, 25. forduló

Kozármisleny KA–Vasas SC
április 23., 18:00
Kozármisleny, Városi Sportcsarnok

A mérkőzést EZEN A LINKEN élőben lehet nézni.


Elérkeztünk a maratoni NB I/B-s évad hajrájához, az izgalmak pedig egyre inkább fokozódnak, tekintve, hogy az élmezőny tagjai szorosan követik egymást: a 38 pontos Kozármisleny KA-t az együttesünk két pont lemaradással, szintén feljutást érő helyen követi, míg a harmadik Szombathelyi KKA 35 egységgel üldözi az első kettőt. Az Eszterházy SC-t egy héttel ezelőtt Budapesten tréfálta meg a Szent István SE, így az egriek nehéz helyzetbe kerültek, 34 pontjukat az említett hármasnál eggyel több bajnokit játszva gyűjtötték össze.

A 25. fordulóban a tavaszi félév talán legjobban várt összecsapása következik a számunkra, az éllovas Kozármisleny ellen idegenben lépünk pályára vasárnap este. A lányok remek formába lendültek a legutóbbi bajnokikon, az egri vereség után az Algyő és a Komárom ellen is magabiztos győzelmeket arattunk, az utóbbin ellenállhatatlanul kézilabdázva. Az évadban ez lesz a harmadik összecsapásunk a Kozármislennyel: az őszi kupameccs és a bajnoki a sikerünket hozta, bízzunk benne, hogy harmadjára is mi ünnepelhetünk!
 


 

„A Pénzügyőr visszalépése miatt három hét szünet után lépünk újra pályára a bajnokságban – mondja vezetőedzőnk, Penszki Gergely. – A kihagyás ellenére jó lendületben vagyunk, egységes a csapat, szerencsére remek hangulatban telnek a hétköznapok, gőzerővel dolgoztunk az edzéseken. Ez a meccs pont ugyanolyan fontos, mint a többi, a megszokott módon készültünk, maximális motivációval. Azért megyünk Kozármislenybe, hogy a saját kezünkben maradjon a sorsunk a hátralevő fordulókban is.”

A közelgő bajnokival kapcsolatban balszélsőnk Lengyel Eszter a koncentráció fontosságát emelte ki.

„Hosszú volt ez a szünet, legszívesebben már rögtön a komáromi meccsünk után folytattuk volna a bajnokságot; jót tett nekünk a siker. Az edzések jól mentek, egyben van a csapat, mindenki éhes a sikerre. A kulcs most is a védekezés lesz, és a maximális figyelem. Frissek vagyunk, várjuk a kezdést!”


Hirdetések