Gy. Szabó Csilla, 2023.02.20. | Tenisz

Hatodik helyen végzett az U14-es magyar leányválogatott a Winter Cup döntőjében, Rakovnikban. A Vasas Körmöczy Teniszakadémia játékosa, Nemcsek Gréta szerint ez kifejezetten jó eredmény, ideális esetben azonban akár egy érem is összejöhetett volna.

Több éves sikertelenségi sorozatot szakított meg idén az U14-es magyar leány, valamint az U16-os fiúválogatott azzal, hogy a nem hivatalos fedett pályás csapat Európa-bajnokság selejtezőjéből, a nyolcas döntőbe verekedte magát. A Vasas 13 éves teniszezője, Nemcsek Gréta, elsőszámú játékosként, hat egyes, és egy páros meccset játszott. A csoport találkozók során hibátlan teljesítményt nyújtott, a fináléban pedig egy győzelem és két vereség a mérlege.

A lengyelországi selejtező során betegedett meg a Vasas szakembere, Bocskay József, aki a döntőbe már el sem tudta kísérni a Nemcsek Gréta, Mihálka Anna, Kálmán Luca összeállítású együttest. Gréti szerint sokat számított, hogy a két torna közötti héten emiatt nem tudott mesterével gyakorolni, ezért Csehországban már nem is játszott olyan jól, mint Pszczynában. Igaz, a léc is elég magasan volt, utóbbin ugyanis szintet lépett, legalábbis edzője értékelése alapján ez volt a siker egyik kulcsa. Nehéz lett volna tehát megismételni azt a teljesítményt, ráadásul most már a kontinens legjobb korosztályos játékosaival szemben.

„Én is éreztem, hogy nagyon magas szinten játszottam a selejtezőben, és most nagyon sajnálom, hogy egy héttel később nem sikerült ezt ismét kihozni magamból – összegezte az idei Winter Cup-on szerzettt tapasztalatait honlapunk számára Nemcsek Gréta. – Bevallom, kicsit megzavart, hogy nem tudtunk a szokásos módon készülni a tornára. Ennek ellenére megpróbáltuk a maximumot nyújtani a lányokkal, s bár nagyon örülök ennek a hatodik helyezésnek, tökéletes körülmények között ez jobb is lehetett volna. Az első franciák elleni találkozón attól a Laura Valentine Poptól kaptam ki, akit nyáron, salakon, még magabiztosan vertem. Ezen a kemény pályán azonban kijött a gyorsasága. Azt a meccset nagyon sajnálom, mert a franciák tényleg nem voltak jobbak nálunk.”


Kálmán Luca, Mihálka Attila, Nemcsek Gréta és Mihálka Anna a Winter Cup nyolcas döntőjében

 

Fiatal teniszezőnk szerint a sorsolásra nem lehetett panaszuk, hiszen az esélyesnek tartott szerbeket és a cseheket egyaránt elkerülték az első körben. S bár az utóbbi, vagyis a végső győztes ágára kerültek, a franciák elleni győzelem esetén a legrosszabb esetben is a bronzéremért játszhattak volna, ami nagyon is bele illett Gréti előzetes terveibe. Így azonban csak az 5-8. hely volt a tét a törökök ellen, akiket nagyon magabiztosan utasítottak maguk mögé.

„Sima győzelem volt, nem is lehetett kérdéses – beszélt a második találkozóról Nemcsek Gréta. – Pedig a török lánytól november elején, Stockholmban még kikaptam, tehát jól kellett játszanom ellene. Meg kell azonban jegyeznem, hogy igen furcsa légköre volt a meccsnek, hiszen ellenfeleink fekete szalaggal a mezükön léptek pályára, a hazájukban pusztító földrengés áldozataira emlékezve, ami bennünk is rossz érzéseket keltett. Szerintem lelkileg nem is voltak tökéletes állapotban, de ez ebben a helyzetben érthető is. Az ötödik helyért, a németek ellen játszott meccs után azonban ismét maradt bennem hiányérzet. Ahogy a franciák esetében, úgy itt is reális győzelmi esélyeink voltak. Összességében azonban így is elégedett vagyok, a hibákból pedig tanulni kell.”

A korosztályos kontinensviadalok esetében pedig éppen ezek a tapasztalatok a legfontosabbak, hiszen itt lehet a legjobbak ellen játszani. Nemcsek Gréta pedig a maga részéről leginkább azt vonta le tanulságként, hogy a folyamatos munkán túl, mentálisan kell még erősödnie. Az Európa-bajnoki címet elhódító csehek második játékosa, Veronika Sekerkova például semmiben sem nyújtott különlegesebb teljesítményt vetélytársainál, fejben azonban szinte verhetetlen volt. Pontosan úgy, mint a szerbek legjobbjai. Gréti egyébként technikailag és erőnlétileg is jó formában érezte magát a kontinensviadal két hete alatt, s úgy gondolja, ha állandósítja ezt a szintet, akkor sok szép sikerben lehet még idén része. A következő alkalomra pedig nem is kell sokat várnia, hiszen a hét végén ismét úton lesznek Bocskay Józseffel, mégpedig a szuper kategóriás stockholmi TE-torna felé. A Vasas ifjú teniszezője itt a negyeddöntőt célozta meg, jóllehet a korosztályos európai ranglista első tíz helyezettjéből nyolc már jelezte részvételét. Igaz, pillanatnyilag Gréti is az előkelő 13. foglalja el.

Fotók: Tennis Europe


Hirdetések