- Katona Renáta, felnőtt világbajnok kardvívó. Azért, ha egy hete ezt mondom Neked, lehet, hogy kinevetsz.
Az biztos, de ha azt mondod, érmet nyerünk, talán még azt sem hittem volna el, a négybe jutást pedig gondolkodás nélkül elfogadtam volna előzetesen.

- Gondolom, ennek megfelelően még nem is sikerült felfogni, mi történt Veletek Kairóban szombat este.
Semennyire nem esett le a dolog, még ma is csak nézegetem az érmet, és próbálom felfogni, hogy mi tényleg megnyertük ezt a világbajnokságot. Szombaton a verseny után, ha százszor nem kérdeztük meg egymást a lányokkal, hogy tényleg sikerült-e, akkor egyszer sem. Komolyan attól féltünk a nagy öröm közepette, hogy egyszer csak valaki felébreszt minket, és szól, hogy, hé, lányok, kezdődik a verseny. Hihetetlen ez az egész!
 

- Szilágyi Áron nem szereti ezeket a kérdéseket a tárgyakkal kapcsolatban, de Tőled azért megkérdezem: hova kerül majd az érem?
Most fogok költözni, szóval ez egy jó kérdés, még nem tudom, de egyelőre vándoréletet él, cipelem mindenhová magammal. Mindenki látni akarja, családtagok, barátok, ismerősök, de persze boldogan mutatom meg nekik.

- Szokatlan ez a felhajtás?
Amikor Eb-ezüstérmet nyertünk, akkor volt már kicsit részem ebben, de azért ez most teljesen más. Nagy az érdeklődés, életemben nem írtam még le ennyiszer a telefonomon a köszönöm szót, az Instagramon történő megjelöléseket pedig már nem is győzöm megosztani. Óriási szeretet kapunk.

- Próbáljuk azért elkezdeni megfejteni, hogyan voltatok képesek erre az abszolút nem várt sikerre így négyen!
Egységes csapatunk van, tényleg nagyon jóban vagyunk, a páston kívül is sok mindent megosztunk egymással, és szerintem most is látszott, hogy tudunk egymásért küzdeni. Minél jobb eredményt akartunk elérni, és az is hozzátartozik, hogy jó águnk volt. Miután a koreaiak kiestek, pláne nagyokat pislogtunk, és szombaton úgy keltünk fel, hogy az olaszokat képesek vagyunk megverni, utána pedig a négyben egy olyan ellenfél jöhet, ahol szintén lesz sanszunk. Úgy voltunk vele, hogy ilyen lehetőség nem lesz még egyszer, együtt álltak a csillagok, mi pedig ezt kihasználtuk. Különösebb titok nincs, maximum annyi, hogy napunk volt, ami a vívásban azért eléggé fontos, emellett pedig jól taktikáztunk.

- Tényleg úgy forgatta Gárdos Gábor a csapatot, hogy szinte beleszédültünk...
Próbáltunk meglepetést okozni az ellenfeleknek ezzel is. Volt például olyan, amikor Sugi nem akart egy olasz lány ellen vívni, ezért bejött Luca, és működött. A spanyolok ellen aztán megint máshogy álltunk fel, korábban engem segítettek ki, ott nekem ment jól a vívás. A döntőre pedig azt találtuk ki, hogy mivel nincs vesztenivaló, vívjon két balkezes és okozzanak meglepetést a fiatalok, őket úgysem ismerik annyira a franciák. 

- Jól érzem a hangodból, hogy egy percig sem bánod, hogy Te így végül nem kaptál szerepet a fináléban?
Abszolút nem, sőt, én is így döntöttem volna, mert ebben a felállásban volt benne a meglepetés. És a lányok fantasztikusan is vívtak, ott a pást mellett is hitetlenkedtünk, hogy most tényleg ennyivel vezetünk egy vb-döntőben Franciaország ellen… Persze a végére jött egy kis hullámvölgy, nőtt a feszültség, de valahogy éreztük, hogy meglesz, és Liza meg is oldotta a végén.

- Egy téves riasztás után pedig másodszorra már tényleg világbajnokként vetődhettetek rá a pástra és egymásra.
Nem tudom visszaidézni pontosan, hogy akkor mi történt, tényleg, se kép, se hang, csak sodródtunk az eseményekkel. Még az is ilyen homályos, hogy a dobogóra felléptünk, a Himnusz viszont nagyon megható és szép volt, most is beleborzongok, hogy a mi tiszteletünkre játszották. Minden sportoló erről álmodik!
 

- Márton Pankával beszéltetek még aznap este?
Persze, már a korábbi körökben is írt nekünk, és kérte, hogy  nyerjük meg, ha már a döntőig eljutottunk. Aranyos volt, utána is gratulált, és küldött képet a babájáról. Lélekben velünk volt.
 

- Érdekes egyébként a helyzeted, hiszen Te lettél hirtelen a rangidős a csapatban, mivel jár ez?
Nem érzem annyira ezt tehernek, mert tényleg jól megértjük egymást. Maximum annyi, hogy próbálok jobban alkalmazkodni a fiatalokhoz, beleolvadni a közegükbe, hogy érezzék, hogy hozzájuk tartozom. Egyébként nyilván a hétköznapi szokásokban látszik ez a pár év korkülönbség, de amúgy felnőttesen gondolkodnak a lányok, sok mindent megosztunk egymással, és ami a legfontosabb, a vívás iránti szeretet, ami igazán összekovácsol minket. 
 

- Mi jön most?
Egy hosszabb pihenő! Úgy másfél hónapig nem szeretnék a vívóterem közelébe menni, ha nem muszáj, de legalábbis vívómozdulatokat semmiképpen sem csinálnék. De ez most így nagyon jó lesz, a vb-arany tudatában olyan nyugodtság van bennem, mint még soha, így tökéletes lezárni egy szezont. És az is biztos, hogy egy ilyen sikerrel a hátunk mögött még nagyobb lendülettel folytatjuk majd az olimpiai kvalifikációt, mert az most is kiderült, hogy megéri beletenni a munkát!

(fotók: FIE és hunfencing)