Gy. Szabó Csilla, 2021.10.04. | Karate

Ötödik helyen végzett a Premier League K1-sorozat moszkvai állomásán Klement Kármen. A fiatal sportoló ezzel a Vasas karateszakosztályának eddigi legnagyobb sikerét érte el. Az orosz fővárosban azonban egy másik rekord is született, összesen négy magyar versenyző, köztük Kármen küzdhetett éremért, amire korábban soha nem volt még példa.

A Vasas fiatal reménysége három győzelemmel és egy vereséggel jutott el a bronzmeccsig, amelynek ebben a sportágban sajátságos hangulata és jelentősége van. Kármennek még soha nem lehetett része ebben az élményben, ahogy edzőjének, Egri Tamásnak sem.

„Nagyon izgatott voltam, bár úgy éreztem, hogy a bemelegítésem nagyon jól sikerült – idézte fel a vasárnapi harmadik helyért vívott találkozót Klement Kármen. – Ez volt az első nemzetközi, kiemelt éremmeccsem, s bizony el kell ismerni, nagyon más érzés volt így tatamira lépni. Soha nem jutottam el még erre a szintre, emiatt tehát boldog vagyok, ugyanakkor kicsit szomorú is, mert szerintem a horvát lány fogható lett volna. Összességében sok hullámvölgy és hegy volt a hétvégi szereplésemben, a legjobb emlékek minden bizonnyal a szlovén lány elleni vigaszágas győzelmem marad. Azt a meccset borzasztóan élveztem, úgy éreztem végre teljesen önmagam vagyok és mindent meg tudok csinálni, amit szeretnék. Az öt-nullás győzelem is egyértelműen ezt bizonyítja, amely egy hárompontos fejrúgásból, és két kézzel szerzett pontból állt össze.”


A bronzmeccs nemcsak jelentőségében, de külsőségeiben is más volt, mint bármelyik korábbi összecsapás

A viadal pénteken kezdődött Kármen számára, mégpedig egy hazai, orosz versenyző ellen. A Vasas SC karatékája saját bevallása szerint nem tudott igazán felpörögni, főleg azért nem, mert a tatamit a kezdés előtt törölték fel fertőtlenítőszerrel, ami rendkívül csúszóssá tette a műanyagborítást.

„Mindenki számára nehéz volt a kezdés, az egész mezőny csúszkált kicsit, de Kármen szerencsére nagyon biztosan lehozta az első meccset egy-nullára – dicsérte tanítványának taktikus versenyzését Egri Tamás, a Vasas SC karateszakosztályának igazgatója. – Nem kockáztattunk semmit. A következő ellenfél viszont nagyon kellemetlen stílusúnak ígérkezett, a japán származású fülöp-szigeteki karatéka a világ élvonalába tartozik. Kármen azonban ezúttal is betartotta az utasításaimat és addig űzte hajszolta, amíg kiütközött ellenfele gyengébb állóképessége. Így vezetése ellenére is őt léptették le a bírók.

A következő fordulóban az a Bettina Plank állt Kármennel szemben, akit májusban, Lisszabonban, nagy meglepetésre 3-1-re vert a Vasas sportolója. A bravúr azonban most nem jött össze, s ebben része volt annak is, hogy az előző meccsen kikért és sikertelen videóbíró miatt, ezúttal nem volt lehetőségük arra, hogy a vitás támadásokat visszanézhessék.

„Először gyorsan leindított, amibe kicsit beleragadtam, a másodiknál azonban nem volt egyértelmű számunkra a helyzet, de nem volt javítási lehetőségünk. Nagyon szerettem volna ismét nyerni ellene, de sajnos nem sikerült. Úgy éreztem, hogy több testrúgásom is talált, de nem tudtunk videóbírót kérni” – mondta el a döntőbejutást eldöntő találkozóról Klement Kármen. Egri Tamás szerint Plank éppen a Vasas karatékája ellen vívta a legnehezebb meccsét a selejtező során.

„Folyamatosan kizárta Kármen elől lévő lábát, kétszer pedig le is tudta indítani. Ezen dőlt el a mérkőzés. A vigaszág első meccsén, a szlovén lány ellen azonban brillírozott. Végig uralta a küzdelmet, ellenfele pontot sem tudott rajta csinálni. A bronzéremért menő meccsre is jó taktikát dolgoztunk ki, csak nem kellett volna az az összeütés. Kármenhez hasonlóan tehát én is sajnálom, hogy ha hajszálon is, de elment a bronzérem, ám a tényeket is meg kell említenünk. A sok kilencedik és hetedik hely után végre van egy ötödik, és mindketten megtapasztalhattuk az éremcsaták különleges hangulatát. Büszke vagyok Kármenre, mindig fegyelmezett volt, és a végsőkig harcolt. Fontos állomás ez a szakosztály életében, sokat tanulhatunk belőle, miközben óriási motivációt jelent valamennyi sportolónk számára” – zárta értékelését Egri Tamás, aki az eredmény kapcsán felidézte a szakosztály öt évvel ezelőtti alakulását, s az akkor tizenhét éves Klement Kárment, akivel még csak nem is gondoltak arra, hogy néhány évvel később a felnőtt Premier League-sorozatban éremért lépnek majd tatamira.

Premier League K1. Moszkva.
Kumite. Nők. -50 kg.
Csoportmérkőzések. 1. forduló
: Klement Kármen – Jegorova Nadezsgya (orosz) 1-0.
2. forduló: Junna Tsukii (fülöpszigeteki) – Klement Kármen 1-0 (leléptetéssel Klement Kármen jutott tovább).
3. forduló: Bettina Plank (osztrák) – Klement Kármen 2-0.
Vigaszág: Klement Kármen – Ursa Haberl (szlovén) 5-0.
A 3. helyért: Jelena Pehar (horvát) – Klement Kármen 2-0.


Hirdetések