Gy. Szabó Csilla, 2021.09.22. | Kosárlabda

Pápán játssza a 2021-22-es bajnoki idény első mérkőzését a Vasas Akadémia NBI/B-s férfi csapata pénteken. A piros csoportban szereplő gárda felkészülését sérülések és betegségek akadályozták, így Mészáros Zalán, a szakosztály igazgatója sem tudja pontosan, mire számíthatnak az új szezon nyitányán.

Vangelis Ziagkos vezetőedző a honlapunknak adott legutóbbi interjújában arról panaszkodott, hogy a hiányzások jelentik számára a legnagyobb problémát. Ez még mindig így van?

Sajnos igen, a helyzet úgy alakult, hogy szinte nem is tudtak tíz emberrel edzeni, vagyis az öt-öt elleni játékra lehetőségük sem volt. Egyetlen alkalom kivételével, a múlt szombati, MAFC-elleni edzőmérkőzést megelőző napon. Ekkor Vangelis inkább beáldozta a másnapi találkozót, s jól meghajtotta a fiúkat. Ki kellett használnia az alkalmat, s végre érdemi edzésmunkát végezni. Ezért volt az együttes a szokásosnál fáradtabb az edzőmeccsen. A hét-nyolc hetesre tervezett felkészülés harmadik-negyedik hetében tört meg a lendület, majd újabb és újabb betegségek és sérülések következtek.

Kik azok, akikre nem számíthatnak a bajnoki nyitányon?

A legnagyobb veszteség mindenképpen Sömenek Martin kiválása, hiszen őt alapembernek igazoltuk Salgótarjánból. Róla ráadásul végérvényesen le kell mondanunk, mert úgy döntött, hogy befejezi pályafutásán. Martin térdét ugyanis műteni kell, s bár az orvosok szerint csak egy igen gyorsan gyógyuló, tisztító beavatkozásról van szó, ő mégsem vállalta az újabb operációt. Őt mindenképpen pótolnunk kell, de rövid távon nélküle is versenyképesek vagyunk. Az utód kiválasztásakor nem akarunk kapkodni, jól megfontoljuk, kit igazolunk a helyére.


Sömenek Martin térsérülés miatt fejezi be sportpályafutását

A június elején ujjműtéten átesett Boros Márk esetében volt némi remény arra, hogy már a rajtra meggyógyul.

Jó úton halad a teljes felépülés felé, de pénteken még semmiképpen sem állhat a csapat rendelkezésére. A jövő heti kontroll után többet tudunk majd a visszatérés lehetséges időpontjáról. Részben már használja a kezét, ráadásul végig a csapattal volt és speciális edzésmunkát végzett. Szerintem heteken belül számíthatunk rá. Dormán Balázs térdsérülése volt az újabb komoly érvágás, hiszen ő a fiatalszabály miatt tizenöt-húsz perceket játszott volna. Ráadásul irányítónk, Moravcsik Áron elsőszámú cseréje. Sajnos három-négy hónapnyi pihenő vár rá, s még a műtétre sem kaptunk időpontot. Idén már a legszerencsésebb körülmények között sem léphet pályára.

Akkor helyette másik fiatalnak kell majd több időt a pályán töltenie.

Ez a játékos vélhetően Kelemen Ádám lesz, aki a juniorok közül Lakatos Mátéval együtt lépett fel a felnőtt kerethez. Előbbi már a felkészülési meccseken is több mint húsz perceket játszott, vélhetően ő lesz az, aki Radics Gerzson mellett képviseli majd a fiatalokat. Néhány hétig ugyanis a 20 éves Kódor Tamásra sem számíthatunk, szerencsére neki kisebb sérülése van csupán. A napokban pedig egy lázzal és köhögéssel járó betegséghullám is átment a csapat egy részén.

Ilyen körülmények között milyen elvárások lehetnek a csapattal szemben?

A célkitűzéseinket még az alapozás elején fogalmaztuk meg, az akkori állapotok szerint teljesen reális volt a négy közé jutás. Most már inkább azt mondom, hogy a rájátszásban való szereplés az első lépés, azután meglátjuk mire leszünk később képesek. A jó rajtra kevés az esély, hiszen az első három meccsünket nyomban idegenben játsszuk. A Pápa, a Veszprém és a Honvéd ellen ráadásul teljes kerettel sem lenne könnyű a találkozó. Amíg nem áll össze a csapat, addig arra törekszünk, hogy az őszi idényben minél több meccset nyerjünk. Nem szabad nagyon elengedni az ellenfeleket. Tavaszra szerintem normalizálódik a helyzetünk, s mivel minden januári meccsünket a Sport11-ben, tehát hazai pályán játsszuk, behozhatjuk az esetleges kisebb lemaradást. De inkább az elején legyen gond, mint később. Tavaly hét győzelemmel kezdtünk, majd a koronavírus padlóra küldte a teljes csapatot. Nehéz volt a talpraállás.


Mészáros Zalán szerint alkalmazkodni kell a jelenlegi nehéz helyzethet

Hogyan értékeli a Görögországból szerződtetett vezetőedzőjük eddigi munkáját?

Az edzőmeccsek azt bizonyítják, hogy a csapat pontosan tudja, mit kell játszani, milyen elképzelései vannak új mesterüknek. Az edzéseken nagyon sokat forgatta őket, próbálgatta a különböző helyzeteket és pozíciókat. A hiányzók nagy száma miatt azonban nem lehetett megtalálni az ideális felállást. A felkészülésünk tehát bele fog csúszni a bajnoki rajtba, az idei pontvadászat első felét még biztosan a csapatépítésre fogjuk használni. Ez persze korántsem örömteli helyzet, de nincs más választásunk, mint alkalmazkodni hozzá.

Az utánpótlás részéről viszont már most sikerekről lehet beszámolni.

Valóban. A kadet B csapatunk százszázalékos teljesítménnyel került be a legjobb harminckettő közé, ahol a kiemelt A gárdánk várja ellenfeleit. A serdülő A együttesünk szintén három győzelemmel biztosította helyét a felsőházban, vagyis a legjobb tíz között. Ez azért fontos, mert így egész idényben a hazai bajnokság legjobbjai ellen játszhatnak. De nagy sikerként értékeljük a kadet A franciaországi túráját is. A házigazda Nanterre 92 mögött a felkészülési torna második helyén végeztek, s ezzel a sportág egyik európai fellegvárában nagyszerűen helytálltak. Sok hasonló lehetőségre lenne szüksége a fiataloknak. Remélem, hogy a koronavírus-járvány egyetlen korosztályunk életét sem fogja úgy felkavarni, mint tavaly tette.

Fotók: Vasas Attila és Vasas Akadémia/Bornyi Márton


Hirdetések