B.V., 2021.07.21. | Röplabda

Nyolc Vasas-játékossal a fedélzeten hetedik lett a magyar válogatott a részben hazai rendezésű U16-os röplabda Európa-bajnokságon. Klubunk utánpótlás szakmai igazgatóját, az együttes szövetségi kapitányát, Kőnig Gábort kérdeztük.

Az előzetes várakozásoknál is jobban szerepelt a Nyíregyházán és Homonnán rendezett U16-os leány röplabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott. Először továbbjutott a kőkemény csoportból, majd a vasárnap helyosztón legyőzte a szlovákokat, s így a hetedik helyen zárt. A tornát klubunk utánpótlás szakmai igazgatója, a magyar csapat szövetségi kapitánya, Kőnig Gábor értékelte.

„Az eredményesség szempontjából közel a maximumot kihoztuk. Már a sorsolás után látszott, nehéz csoportba kerültünk, ezért a továbbjutás kiharcolása is óriási dolog, ezt az első két meccsen alapoztuk meg. Az azt követő meccsekkel kapcsolatban maradt egy kis hiányérzet bennem, a szerbek ellen nagy sanszunk volt a 2:0-as vezetéshez, ez jelzi, hogy akár az ötödik helyért is játszhattunk volna. Végül a szlovákok elleni helyosztón győztünk, így pozitív élménnyel fejeztük be a tornát. Összességében dicséret illeti a csapatot, megnehezítettük az esélyesebb csapatok dolgát, a játékunk is előremutató volt. És azt is fontos megjegyezni, hogy a korosztályos válogatott legutóbb több mint tíz éve ért el ilyen jó eredményt.”

 


Fotók: Magyar Röplabda Szövetség

 

A nagyszerűen szereplő csapatban nyolc Vasas-játékos (Bencze Panna, Erőss Mirtill, Fekete Fanni, Jámbor Cecília, Kállai Laura, Klein Maja, Nagy Sophia, Vértes Szonja) is helyet kapott.

„Leszögezném, hogy nem Vasas-edzőként voltam a válogatottban, és a lányok sem azért kerültek be a keretbe, mert az év nagy részében velem dolgoznak. A szakmai stábbal közösen és teljes egyetértésben raktuk össze az Európa-bajnoki névsort, úgy gondolom, szakmailag ez volt a legerősebb összeállítás, amelyben szerepelhettünk a tornán. A lányokra pedig nagyon büszke lehet a klub és az edzői stáb is, igazolja, hogy jó irányba halad az utánpótlás-nevelés a Vasasban.”


Hirdetések