Budácsik Dorottya, a Vasas Akadémia játékosa, Európa-bajnoki címmel ugyan nem tudta lezárni korosztályos válogatottbeli pályafutását, de az U20-as európai challenger tornagyőzelmet is nagy sikernek tartja. A kontinensviadal helyett, Sopronban megrendezett hat csapatos viadalt négy győzelemmel és egy vereséggel zárva lett női válogatottunk aranyérmes.
A magyar keretben Dorka mellett, három korábbi akadémistánk is játszott, Tóth Franka, Boros Berta és Varga Alíz személyében. Utóbbi a torna legértékesebb játékosának (MPV) járó címet is elnyerte.
„Egy challenger-torna nyilván más, mint egy Eb, de egy sportoló minden megméretésre úgy készül, mintha az éppen egy olimpiai döntő lenne – értékelte honlapunknak Budácsik Dorottya válogatott szereplését. – Ez így volt most is, ráadásul ennek a sikeres csapatnak ez volt az utolsó közös szereplése. Korábban két ezüstérmet szereztünk, nagyon hiányzott már az arany, szerettünk volna a legfényesebb medáliával búcsút inteni a korosztályos éveknek. Az érem színe stimmel, igaz, nem hivatalos Eb-n szereztük. Ez egy ilyen esztendő volt.”
Budácsik Dorottya és pécsi Wentzel Nóra (19) pacsiznak mosolyogva az Izrael elleni meccs előtt
Dorkánál pedig kevesen tudják jobban, milyen viszontagságos idényt zártunk, hiszen az őszi koronavírusos megbetegedés őt sújtotta leginkább akadémistáink közül, majd várva várt visszatérését követően sérülés miatt kellett ismét kihagynia. A pandémia persze a válogatottat is érintette, hiszen edzőmeccsek híján szinte fejest ugrottak az ismeretlen, mélyvízbe. Ám ez korántsem látszott a teljesítményükön, hiszen a nyitómeccsen 91-28-ra verték Írországot, majd Szerbiát 61-56-ra. Utóbbi mérkőzés érdekessége volt, hogy déli szomszédunk csapatát a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic irányította, a legeredményesebb szerb játékos pedig a szintén Pasaréten kosárlabdázó Nadja Smailbegovic volt.
„Bevallom furcsa érzés volt ellenük játszani – idézte fel a Szerbia elleni találkozót Dorka. – Amikor meccs közben kinéztem a kispadra, az egyik oldalon válogatottbeli kapitányomat, Gáspár Dávidot láttam, a másikon pedig a pasaréti mesteremet Milos Pavlovicot. S bár az akadémia honlapjának nyilatkozva utóbbi viccesen azt mondta, hogy sok fekvőtámasszal fogom kezdeni az alapozást, ennek csak örülök, hiszen ezek szerint neki is tetszett a játékom. Egyébként nagyon is motivált, hogy más szemszögből mutatkozhatok be előtte. Nadja ellen is furcsa volt pályára lépni. Egyrészt mivel csapattársam, nagyon büszke voltam a teljesítményére, örültem, hogy jól játszott. Másrészt kicsit bosszantott, hogy minden megmozdulásánál előre tudtam, mi lesz a következő gondolata, miközben válogatottbeli társaim ezt nem érzékelték. Bevallom, elfogult vagyok vele, jóllehet az ellenfelem volt erre a mérkőzésre. De hát ez adja a sport igazi szépségét.”
A Pasaréten játszó Nadja Smailbegovic (szemben) volt ellenünk a szerb csapat legeredményesebb játékosa
A Vasas Akadémia fiatal játékosának azonban Sopronban sem volt szerencséje, mert a harmadik meccsen részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, így az utolsó két találkozón már csak mentálisan, a kispadról segíthette társait. Az orvosok véleménye szerint ezúttal nincs nagy baj, Dorka egy-két hét pihenéssel túl lehet ezen is. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy számára éppen most van az az évi kéthétnyi nyári szünet, amely alatt gondolnia sem kell a kosárlabdára. A bokája így nyugodtan gyógyulhat, az augusztusi alapozásra pedig már kifogástalan állapotban érkezhet.
„Remélem ezzel az apró „félrelépéssel” lezárhatom a mögöttünk álló viszontagságos idényt, amely minden nehézsége ellenére oly sok örömet hozott. Az élvonal legfiatalabb csapatával, a betegségek és sérülések dacára a fantasztikus hatodik helyen végeztünk, a válogatottal pedig aranyéremmel zártuk a többéves közös munkát. Büszke vagyok magunkra az idei teljesítményünk miatt” – értékelte a szezont Dorka, aki szerint a challenger-tornának idén semmi máshoz nem fogható, egészen különleges hangulata volt. A régi közös emlékek pillanatok alatt visszajöttek, ahogy a sok-sok érzelem is. S bár eleinte volt némi zavar a játékban, igazi, egységes csapatként végül minden nehézségen túltették magukat. A magyar női kosárlabdázás egyik erős korosztálya önmagához hűen búcsúzott tehát a gyermekévektől Sopronban.
„Nagyon jó volt újra együtt lenni – idézte fel Dorka az utolsó erőpróbát. – Természetesen Frankához, Bertához és Alízhoz különleges kapcsolat fűz a közös pasaréti évek miatt, ám ebben a válogatottban még ez a szál is eltörpül a közösség ereje mellett. Hiába játszunk különböző klubcsapatokban, valahogy mégis együtt nőttünk fel és váltunk kosárlabdázóvá. Remélem, hogy néhány év múlva, immáron a nagyválogatottban, újra együtt küzdhetünk a közös céljainkért.”
A soproni hét tanulsága volt a közönség fontosságának megtapasztalása is. Dorka szerint fantasztikus érzés volt ismét népes publikum előtt játszani. A női bajnokság idén zártkapusan ért véget számukra, s így a csodálatos hatodik helyezést sem tudták úgy megünnepelni, ahogy szerették volna.
„Nagyon örültem a challenger-torna hazai rendezésének. Ahogy egyre többen lettek a nézőtéren, úgy lettek egyre „hidegrázósabbak” a meccsek is. A taps, a buzdítás nagyon sokat számított, a drukkerek a legmélyebb hullámvölgyből is felfelé tudják húzni kedvenc csapatukat. Remélem, a járvány az új szezonban már nem fog beleszólni a bajnokság menetébe, és a közönségünket sem kell majd nélkülöznünk!” – fogalmazta meg az új idénnyel kapcsolatos reményeit Budácsik Dorottya.
Fotók: Tóth Zsombor/FIBA.Basketball