Jenkei Dániel, 2021.06.28. | Úszás

Immár hivatalos: a Vasas SC úszószakosztályát Gyurinovics Fanni képviseli majd a tokiói ötkarikás játékokon. Van azonban az éremnek egy másik oldala is, hiszen Szabó-Feltóthy Eszter az utolsó pillanatban maradt ki az utazó csapatból, igencsak fájó körülmények között.

Június 21-én a Magyar Úszó Szövetség elnöksége, jóváhagyva Sós Csaba szövetségi kapitánynak az edzőbizottság által is megerősített előterjesztését, kihirdette a 38 fős magyar olimpiai úszócsapat névsorát.

Ez a lista még azokban a számokban változhat, ahol „B”-szintes versenyzők indulása is felmerült, az ő meghívásukról ugyanis a nemzetközi szövetség dönt véglegesen.

Klubunk gyorsúszója, Gyurinovics Fanni mindkét halmazban érintett, hiszen a csapathirdetés után kijelenthető, hogy biztosan ott lesz a 4x100-as mixed vegyes váltóval Tokióban, emellett legjobb b-szintesként 100 gyorson egyéniben is rajtkőre állhat, ha a FINA is úgy akarja.

- Őszintén szólva első hangzásra nem is nagyon fogja fel az ember ezt a hírt – mondta Gyurinovics Fanni azzal kapcsolatban, hogy bekerült a tokiói csapatba. – Akkor tudatosult bennem, amikor elmentem az olimpiai formaruháért, valamint a napokban érkeztek hozzám a doppingellenőrök. A versenyig eléggé bele kell állnom a melóba, azt még nem tudjuk, hogy az edzőm, Gyuri tud-e jönni velem. Remélem, lesz, akivel megfelelően fel tudok készülni a feladatokra.


- Fannival felnőtt versenyzőként az igazi csúcsverseny, az olimpia volt a célunk – szögezte le Fanni edzője, Lőrinczi György. – Az Európa-bajnokságon már körvonalazódtak az esélyek, örülök, hogy végül elértük, amiért sokat dolgoztunk. Váltóban nagyon jó részidőket produkált, ezért bizakodóak vagyunk, és emellett reméljük, hogy a FINA engedélyezi az indulását „B”-szintes versenyzőként 100 gyorson. Ha pedig ez megvalósul, masszívan 55 másodpercen belüli időben gondolkozunk, hiszen minden sportolónak óriási adrenalin-löketet ad az olimpiai közeg.

 
Ennyit a jó hírekről, most pedig jöjjön a kerethirdetés árnyoldala, legalábbis számunkra, ugyanis Dr. Egressy János két vasasos tanítványa is pályázott még az utolsó pillanatig az olimpiai részvételre, de most már biztosan kijelenthető, hogy egyikük sem lesz ott Tokióban.

Kutasi Máté esete is fájó, de teljesen egyértelmű, hiszen egészen a június közepi Budapest Openig ő volt a legjobb „B”-szintes 200 mellen, ott azonban Horváth Dávid öt tizeddel jobbat úszott Máté idejénél, így az ötkarikás álmok szertefoszlottak.

Szabó-Feltóthy Eszter helyzete már összetettebb…

Versenyzőnk a fő számában, 200 háton összesen négyszer úszott olimpiai „A”-szintet az elmúlt időszakban, az egyéni csúcsát a májusi Európa-bajnokságon érte el (2:09.72), ahol egyébként döntőbe is került.

Eszter ezzel azonban csak a harmadik legjobb A-szintes volt, hiszen Burián Katalin mellett Hosszú Katinka is rendelkezett jobb idővel nála. Igaz, utóbbi még 2019-ben úszta ezt az eredményt, és legutoljára 2020 januárjában próbálkozott a 200 háttal, nyilatkozatai alapján pedig arra lehetett következtetni, hogy Tokióban sem áll majd rajthoz ebben az úszásnemben. Így aztán mindenki borítékolta szakmai berkekben a folyamatosan bizonyító Szabó-Feltóthy Eszter olimpiai részvételét, ám az utolsó pillanatban jött a számunkra fájó fordulat: a háromszoros olimpiai bajnoknő, Hosszú Katinka úgy döntött, mégis „szüksége lesz” Tokióban a 200 hátra is, így a 17 éves versenyzőnk nem utazhat el az olimpiára.
 


Dr. Egressy János diplomatikusan úgy fogalmazott, nem teljesen értik ezt a döntést, de már előre tekintenek, hiszen Eszter előtt a jövő, és a következő szezonban igencsak sűrű lesz a naptár, rövid és hosszúpályás vb-re is sor kerül majd, 2022 augusztusában pedig Eb-t rendeznek.

Szabó-Feltóthy Eszter pedig azt mondta, nem vidám, hiszen nem volt benne a pakliban, hogy így alakul a helyzet, de sportszerűen viseli a fejleményeket, és most elsősorban a pihenésre koncentrál, hogy utána feltöltődve kezdhesse újra az edzéseket.


Hirdetések