Gy. Szabó Csilla, 2021.05.27. | Kosárlabda

A Vasas Akadémia női kosárlabda-szakosztálya méltán lehet büszke arra, hogy két csapata is bejutott a juniorleányok országos döntőjébe. Egyetlen klub sem tudott idén hasonló bravúrt végrehajtani, s ez különösen a B csapat esetében kiemelkedő teljesítmény, hiszen kadetkorú játékosokkal érték el ezt az eredményt. A pasaréti fináléban a Skocovski Igor által irányított elsőszámú csapat végül a negyedik, Eördögh Edit fiatal tanítványai pedig a hetedik helyen végeztek.

Az A csapat vezetőedzője, Skocovski Igor, korántsem véletlenül kezdi értékelését a fiatalabbak dicséretével, kifejezetten jó döntésnek tartja, hogy ebben a szezonban felfelé játszottak:

Szívből gratulálok a kadeteknek, hogy itt voltak velünk a döntőben, hiszen ez hatalmas teljesítmény a részükről és egyben a minőségi munka legjobb mutatója is. Mindenképpen a fejlődésüket szolgálta ez az idény, nagyszerű tapasztalatokat szerezhettek, mi pedig megbizonyosodhattunk képességeikről. Egyáltalán nem elvárható és nem is szokványos, hogy ebben a korban két vagy akár három évvel idősebbek között helytálljanak a játékosok. Nekik ez sikerült, s ehhez Edit nagyszerű munkájára is szükség volt, akitől az új szezonban jól felkészített kosárlabdázók kerülnek majd fel hozzám.

Ezek alapján úgy gondolom, hogy önök között is jó a munkakapcsolat.

Ez így igaz, de erre szükség is van ahhoz, hogy eredményesen, egymás keze alá dolgozhassunk. Gyakran egyeztetünk és az edzésekben is segítünk egymásnak, ha arra szükség van. Nagyon sok és ráadásul igen jó minőségű munka van a lányokban, egy részük pedig nyártól már az én csapatomban fog játszani. Örömmel folytatom az Edit által velük megkezdett munkát, de már a juniorok sajátosságai szerint.


A kadetkorú játékosok alkotta junior B csapat hetedik helyével bravúrosan szerepelt az idősebbek között

Az A csapattal szemben milyen elvárásokat fogalmaztak meg és mikor?

Igazából december tájékára jutottunk el addig, hogy megismertük valamennyi ellenfelet és ez alapján úgy láttuk, hogy reális a döntőbe jutás, de legalábbis az éremszerzés. Még akkor is, ha a rendkívül pozitív alapszakaszban azért voltak nehézségeink. Szerencsére a járvány idején folyamatosan tudtunk edzeni, mert nagyon vigyáztunk a lányok egészégére, ám a felnőtt csapatot sújtó betegségek és sérülések miatt be kellett segíteni az NB I/B-s együttesnél. Emiatt a lányok a hétvégéken gyakran dupláztak, sőt, volt, hogy három meccset is játszottak. Ez láthatóan elfárasztotta őket, hiszen közben az iskolában is helyt kellett állniuk. De szépen végighúzták a szezont, amiért dicséret illeti őket.

Mi lett a csapat erőssége a bajnokság során?

Az egyéni képzés és az abból fakadó fejlődés munkánk fő része, amely stabil alapként szolgál a többi feladat teljesítéséhez. Ami igazi kihívás volt és aminek végül szerintem megfeleltünk, az a csapategység felépítése. Úgy érzem, a pályán és azon kívül is sikerült jó közösségé kovácsolni a lányokat. Ehhez persze nagyon sokat kellett beszélgetnünk az edzések előtt és után, csoportosan és egyénenként egyaránt. A sportpszichológusunk is foglalkozott velük, s mivel ők már túl vannak a kamaszkoron, a járvány okozta változásokat dolgozták fel nehezebben. De az is fontos volt, hogy a kimenő korosztály húzza magával az érkezőket és átadja nekik a tapasztalatait. Szerintem ez is sikerült.

Az A csapat kényszerből játszott ugyan felfelé a felnőttek közé, ennek ellenére hasznos lehetett a számukra ez a "kirándulás".

Az extrafáradtságot leszámítva mindenképpen az volt. Ráadásul sok minden láthatóvá vált számunkra, edzők számára is. Egy ilyen kihívásokkal teli helyzetben sokkal szembetűnőbb kinek mi az erőssége vagy a gyengesége. Ugyanakkor ők is láthatták hová készülnek, hol kell hamarosan bizonyítaniuk. S amint már említettem, a végére remekül összeállt a csapategység, mindenki tudta hol a helye, mit tud hozzá tenni az együttes sikeréhez. Öröm volt látni, ahogy tiszta szívvel buzdítják egymást.


A junior A csapat egész éves munkáját elégedett értékelte az együttes edzője Skocovski Igor (álló sor balról a második)

Miként alakult a döntő?

Az első mérkőzésen, a Zsíros Akadémia ellen csodálatos játékkal nyertünk, de ez egyébként is amolyan kötelező győzelem volt. A szekszárdiak elleni elődöntő volt az a meccs, amelyen eldőlt, hogy elérjük-e a vágyott finálét? Nagyon jól kezdtünk, minden úgy alakult, ahogy terveztük. A második negyedben azonban eltűnt a lányokból a megszokott tűz és egyetlen pontot sikerült csupán szereznünk. Ez teljesen elvette az önbizalmukat, és hiába próbálkoztunk nem tudtunk már visszajönni. Pedig nagyon akartak. A meccs után látszott csak igazán, hogy bizony számukra is az ezüstérem volt a minimum. A bronzmeccs előtt volt egy nap pihenőnk, jól sikerült az edzés is, úgy tűnt talpra álltunk, de a pécsiek egyszerűen jobbak voltak nálunk. Nyugodtabban és pontosabban játszottak. Ez a két meccs tehát nem úgy sikerült, ahogy terveztük, ám én az egész éves munkájuk alapján értékelem a szezont, amelyért viszont csak dicséret illeti őket.

A héten derül fény arra, kik kapnak meghívót a korosztályos válogatottakba. Az ön csapatából mely játékosokon akadt meg a szövetségi kapitány szeme?

Folyamatosan többet is figyeltek, s az már biztos, hogy Dúl Terka, Siklós Dorottya, Kuncz Petra és Kun Rita részt vesznek a nemzeti együttes közös nyári programjában. Rajtuk kívül Van Rijs Luca, Tóbel Lívia és Antal Fanni is nagyon közel volt a kiválasztáshoz. Utóbbiak számára ez mindenképpen motiváló lehet, hiszen csak egy picivel kell többet dolgozniuk és hamarosan ők is a legjobbak közé kerülhetnek, a 3x3-as U18-as keretbe kerülésre ugyanakkor továbbra is nagyon jó eséllyel pályáznak. Számunkra pedig óriási büszkeség minden meghívás, hiszen a munkánk igazi értékmérője a jól képzett élvonalbeli játékosok számában mérhető, akiket a magyar kosárlabdázás számára nevelünk, évről évre.

Fotók: vasasbasket.hu


Hirdetések