A bajnoki cím előtt úgy nyilatkozott, hogy ebben a bizonytalan időszakban az a csapat lesz sikeres, amely a legjobban alkalmazkodik. Ezek szerint az NB I/B Keleti csoportjában e tekintetben is az élen zárt a Vasas?

A többi csapat szokásaival nem vagyok tisztában, ezért elsősorban a mieinkről beszélnék. Nagyon kevés olyan mérkőzésünk volt, amelyen teljes kerettel tudtunk felállni, ezért szükség is volt arra, hogy jól alkalmazkodjunk, és ebben az őszi rajttól az utolsó meccsig kiválóak voltunk.

A csapaton átment őszi és tavaszi COVID-hullámra alighanem ez hatványozottan igaz. Nem ijedt meg, hogy ezekben az időszakokban összedőlhet minden, amiért a csapat addig keményen dolgozott?

Azért nem ijedtem meg, mert ahogyan az előbb is említettem, nagyon gyorsan alkalmazkodtunk. A védelem oszlopa, Cifra Anita kiesett a harmadik forduló után, Speth Evelin öt pozitív tesztet is produkált, Pénzes Laura két hónapig épült fel, és még sorolhatnám… Ezért ugyanabban a szisztémában, de más felállásban kellett gyakorolnunk. Ebben a nehéz helyzetben sokat segített, hogy a csapat végig fogékony volt, a játékosok remek partnernek bizonyultak a munkában.

Nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyire összeállt a csapat az évadra, minden klappolt. Mi a titok?

Az előző évadban egy félig megörökölt, félig pedig általam összerakott társasággal szerepeltünk, és utólag azt kell mondjam, az a keret nem volt ennyire motiválható. A mostani szezonban a pályán és az öltözőben is sokkal egységesebb volt az együttes. Nem egy-két emberre akartunk csapatot építeni, hanem az igazolásoknak köszönhetően összejött egy olyan keret, amelyből két egyenértékű sort ki lehetett állítani. Ezért mindegy is volt, hogy milyen felállásban játszunk, az ellenfeleknek nem volt könnyű felkészülniük ránk.

Két fordulóval a vége előtt az FTC otthonában vált biztossá a bajnoki cím. Mire emlékszik a lefújás utáni pillanatokból?

Kicsit felemás volt az öröm, mert szerettünk volna jobb játékkal előállni, de utólag már azt mondom, ez már teljesen mindegy, az eredményesség volt az első. Annyira eksztázisban volt mindenki, hogy akadt olyan játékos, aki észre sem vette a meccs végi dudaszót. Nekem nem nagyon maradt meg semmi az utolsó pillanatokból, de az öröm, ami utána leülepedett, mindent vitt.

A szezonhajrára pedig a szurkolók is ott lehettek a csarnokban. Mennyit adott ez a csapatnak?

Végtelen öröm, hogy velünk tudtak lenni az utolsó találkozókon. Igaz, az első fordulótól kezdve éreztük, hogy mögöttünk állnak, folyamatosan kaptuk a támogató üzeneteket, volt olyan drukkerünk, aki verssel biztatott minket. Minden meccs előtt bejöttem az üres csarnokban, és rendre nagy erőt adott, amikor láttam a kirakva a szurkolói zászlókat. Előttük ünnepelhettük a bajnoki címet, a feljutást, és ez így az igazi.

Az ősztől már az NB I-ben szerepel a csapat. Mi kell ahhoz, hogy a legjobbak között is megállja a helyét?

A ritmus a legfontosabb, abban biztosan sokat kell előrlépnünk. Az idén az NB I/B-ben gyakran lassítottak minket az ellenfelek, ezért ezt nem mindig tudtuk gyakorolni a megfelelő tempót. Több tudatos játékelemre, valamint még keményebb védelemre van szükség, ugyanis a kupasorozatokban bebizonyosodott az élvonalbeli riválisok ellen, hogy a jelenlegi védelmünk kevés lesz. A másik lényeges dolog pedig, hogy egy mentális gátat is át kell majd lépni. Nagyon magabiztos ellenfelekkel találkozunk majd, nekünk pedig nem szabad elkeserednünk, ha valami nem úgy sikerül, mint ahogyan elterveztük.