Jenkei Dániel, 2021.05.25. | Röplabda

Sokáig emlékezetes marad számunkra a röplabda Országos Serdülő Bajnokság hétvégi döntője: a Folyondár utcában tömött lelátók előtt egy aranyérmet és egy bronzot nyertek korosztályos csapataink.

Hazai rendezés mellett, a Folyondár utcában került sor péntektől vasárnapig az Országos Serdülő Bajnokság hatos döntőjére. Ami pedig az extra adalék volt már előzetesen is, hogy bő egy év után nézők előtt röplabdázhattak a fiatalok, amivel éltek is a szülők és az érdeklődők, így remek hangulatban zajlott a finálé.

Ráadásul mindez két vasasos csapat részvételével, hiszen Szappanos Máté U17-esei mellett a Kőnig Gábor vezette gyermekcsapatunk is bejutott a legjobbak közé az idősebbeknél, miután múlt hétvégén a saját korosztályában már bajnok lett.

A csoportmérkőzések a fiatalok számára sikerültek jobban, hiszen a Vasas „B” a BVSC-t és a Gödöllőt is megverte, míg a Vasas „A” vereséget szenvedett a nagy rivális Békéscsabától, a Szegeden viszont felülkerekedett.

Szombaton így Szappanos Máté „A” csapatának egy keresztmeccset kellett vívnia a Gödöllő ellen a négy közé jutásért, amelyet simán abszolváltak, így az elődöntőben összejött a vasasos házimeccs.

Bizonyos szempontból ez volt a hétvége csúcspontja, hiszen óriási hangulatban zajlott a találkozó, ahol bizony a „kicsik” nem adták könnyen magukat, a negyedik szettben úgy tűnt, egyenlíthetnek is, de végül győzött a rutin: a Vasas „A” egy 28-26-ra megnyert játszma után 3:1-es győzelemmel jutott be a fináléba.
 

Utólag kiderült, ez a mérkőzés jó alapot adott az éremmeccsekre, és vasárnap csak elégedett vasasos arcokkal találkozhattunk a Folyondárban, hiszen a Vasas „A” remek játékkal vágott vissza a fináléban a Békéscsabának, így tömött lelátók előtt ünnepelhetett bajnoki címet. A Vasas „B” pedig a Szeged legyőzésével tette fel a szezonjára a koronát, a saját korosztályuk bajnoki aranyérme mellé egy bronzot is begyűjtöttek az idősebbeknél.

 


Elsőként Szappanos Mátét, U17-es „A” csapatunk vezetőedzőjét kértük értékelésre:

- Szívből gratulálok a lányoknak, nagyon büszke vagyok rájuk, megérdemelten lóg a nyakukban az aranyérem. Az egész szezon során arra lehetett készülni, hogy majd a Békéscsaba ellen vívjuk a döntő ütközetet, és talán nem is nagy gond, hogy a csoportmeccsek során kikaptunk tőlük, mert utána meccsről meccsre tudunk javulni, és hihetetlen egységben küzdöttek egymásért a játékosaim. Ugyan nem mondtuk ki, de azért volt egyfajta nyomás rajtunk a hazai pálya miatt, no meg azért is, mert nagyon régóta nem játszottunk közönség előtt. Úgy érzem utólag, hogy ezt nagyon jól sikerült kezelni, és erőt tudtak meríteni belőle a lányok. A Vasas „B” elleni elődöntőben kulcsfontosságú volt a negyedik szett, ott vétettem egy szakmai hibát, egy felállási probléma miatt szétestünk, de sikerült elképesztő akarattal mínusz öt-hat pontról visszajönnünk. Akkor azt éreztem, hogy nagy kő esett le a csapat szívéről, és utána egy szoros meccsen, de mégis magabiztosan sikerült legyőznünk a Békéscsabát az aranyérmért. A csapatomból sokaknak ez az első országos bajnoki címe, boldog vagyok, hogy közösen élhettük meg ezt a hétvégét.

 

Kőnig Gábor, a Vasas „B” vezetőedzője, egyben a vasasos utánpótlás szakmai vezetője is érezhetően boldog volt, amikor az elmúlt napokról kérdeztük:

- Ahogy már sokszor mondtam, ez egy nagyon zűrös szezon volt idáig, rengeteg megszakítással és bizonytalansággal, sokáig azt sem tudtuk, befejezhetjük-e egyáltalán. Ehhez képest egészen fantasztikus dolog, hogy ezt a serdülő döntőt nézők előtt rendezhettük meg, ünnep volt a klub, a játékosok és a szülők számára is. A saját csapatomról annyit, hogy nagyon nehéz volt a múlt hétvégi megnyert gyermekdöntő után újra felpörgetnem a lányokat, hétközben néha nem is voltam elégedett az edzéseken látottakkal, de végül nagyon szépen összeszedték magukat. Azt tudtam előzetesen is, hogy kellemetlen ellenfél lehetünk ebben a korosztályban is mindenki számára, az elődöntő pedig egészen különleges volt. Szerintem nagyon szívonalas házimeccset vívtunk, és a végén valóban a rutin győzött. De ha már megéreztük a vérszagot, szerettük volna a bronzérmet megszerezni, és ez sikerült is, a végére kifejezetten felszabadult játékot mutattunk a Szeged ellen. Nagy büszkeség volt ott lenni az eredményhirdetésnél, a szezon előtt nem biztos, hogy gondoltam volna, hogy két korosztályban is érmet fogunk tudni nyerni. Köszönet jár a szülőknek is a szurkolásért, óriási biztatást kapott végig mindkét vasasos csapat, és látszott, hogy mindenki nagyon ki volt éhezve az élő meccsnézésre. Tényleg ők voltak a hetedik játékosok a csapataink számára.

 

A Szalayné Sebők Éva leány U17 OSB végeredménye:
1. Vasas SC A
2. Linamar-BRSE
3. Vasas SC B
4. Szegedi RSE
5. Gödöllői RC
6. BVSC-Zugló
A különdíjak:
MVP: Sinka Dalma (BRSE)
Legjobb feladó: Märcz Mira (Vasas ‘A’)
Legjobb támadó: Imre Zsófia (Vasas ‘A’)
Legtechnikásabb játékos: Jámbor Cecília (Vasas ‘B’)
Legjobb edző: Szappanos Máté (Vasas ‘A’)

 

A döntők sora folytatódik, a következő hétvégén a juniorok csatáznak Újpesten, és bizony ott is lesz vasasos csapat.


Hirdetések