Gy. Szabó Csilla, 2021.05.12. | Karate

Mérő Bálint a korosztályos Európa-bajnokság hazai, második kata kvalifikációs viadalán sem talált legyőzőre az U21-es mezőnyben, s ezzel már csak egyetlen lépés választja el a részvétel lehetőségétől. Klement Kármen, aki viszont már biztos indulója a jövő hétvégén sorra kerülő felnőtt kontinensviadalnak, keddtől szombatig a válogatott edzőtáborában készül a világversenyre.

A hétvégén már a második kvalifikációs viadalukon vettek részt az augusztusi finnországi kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságra utazni kívánó magyar karatékák. A sorozat első állomásán, a Tatami Kupán, a Vasas fiatal sportolója Mérő Bálint nyert az U21-es férfiak mezőnyében, aki ezen a második viadalon is győzedelmeskedni tudott. A három állomásos kvalifikációs sorozatban tehát eddig ő áll a legjobban korosztályában, mégis az eddigihez hasonló elszántsággal készül tovább a május végén sorra kerülő utolsó versenyre.

„Bálint ezúttal is nagyon szépen versenyzett, egyértelműen uralta a mezőnyt – számolt be honlapunknak a szombati válogatóról Egri Tamás, a Vasas karateszakosztályának igazgatója. – Hozzá hasonlóan remekül szerepelt Csicsay Gergely is, aki a harmadik helyet szerezte meg. Utóbbi egy betegség miatt most éri csak utol magát, s egyre jobb teljesítményt nyújt. Bálint és Gergő nagyon jól ismerik egymást, évek óta együtt készülnek és egymást sarkallják a jobb eredmény elérésében. A válogató harmadik állomása a május végi korosztályos magyar bajnokság lesz, amely Bálint számára például azért is lehet különleges, mert eddig hatszor nyert, s ha folytatja a jó sorozatot, akkor akár a hetedik utánpótlás-aranyérmét is megnyerheti. Az Eb szempontjából azért lenne jó egy újabb siker, mert szeretnénk, ha úgy utazhatna Finnországba, hogy vitán felül ő volt korosztályának legjobbja. De Gergő is teljes erőbedobással készül az ob-ra, s ha végül ő szorongatná meg Bálintot, annak mindannyian nagyon örülnénk.”


Csicsay Gergely bronzérmet szerzett a második válogatón, de az ob-n is érmes szeretne lenni

A végtelenül szorgalmas és kitartó versenyzőnek számító Mérő Bálint közben az érettségijére is figyelt, Egri Tamás különösen büszke arra, hogy ebben a nehéz helyzetben és a sport mellett is 4,5 tanulmányi átlaggal zárta az évet. A Vasas fiatal karatékája a Testnevelési Egyetemre készül, később az edzősködést szeretné hivatásául választani. Mestere pedig örömmel támogatja tanítványa választását, igaz, egyelőre szívesebben látja a tatamin, mint amellett.

A jövő hétvégén Porečben rendezik a felnőtt Európa-bajnokságot, amelyen Klement Kármen képviseli majd színeinket. A hónap elején a Karate1 Premier League portugáliai állomásán két bravúros győzelmet is arató fiatal sportoló kedden jelentkezett a válogatott összetartására, amelyen a Horvátországba induló magyar együttes az utolsó közös gyakorlásokat végzi. Kármen a tőle megszokott elhivatottsággal és komolysággal készül a felnőttek közötti Eb-bemutatkozásra.

A szakosztály fiatal versenyzői, U12-től U21-ig, a hétvégén ismét vidéki edzőtáborba mennek, ezúttal Bátaszékre.

„Április végén olyan jól sikerült Szarvason a négy egyesület részvételével megrendezett közös gyakorlás, hogy ismét sort kerítünk rá, csak most Bátaszéken, és újabb kis egyesületek is csatlakoznak majd hozzánk. A környezetváltás mellett az is fontos, hogy versenyzőink időről időre, klubon kívüli, részben ismeretlen stílusú versenyzőkkel is összemérjék tudásukat, a program csapatépítő jellegéről már nem is beszélve – összegezte a bátaszéki edzőtáborral kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Egri Tamás.


Hirdetések