Gy. Szabó Csilla, 2021.05.03. | Karate

Két nagyszerű győzelemmel térhet haza a Karate1 Premier League portugáliai állomásáról Klement Kármen. A hamarosan kezdődő felnőtt Európa-bajnokság előtt ez kifejezetten jó előjel egyesületünk fiatal sportolója számára.

Bár a papírforma szerint Isztambult követően, Lisszabonban sem igazán volt szerencséje a vasas karatékájának a sorsolással, Klement Kármen fittyet hányt az esélyekre a világkupa-sorozat portugál állomásán. Így történhetett meg, hogy az olimpiai ranglistán az előkelő hetedik helyen álló osztrák Bettina Plank ellen 3-1-es győzelmet aratott az 1-es csoportban vívott nyitómérkőzésén.  A siker pedig hozta a következőt, hiszen a rutinosabb, Lucia Kovacikova ellen sem fogadtak volna túl sokan Kármenre, aki ennek ellenére 2-1-re nyerte a találkozót. A csoport utolsó, továbbjutást jelentő meccsét végül a kínai Li Ran Ran ellen vívta, akitől 2-0-as vereséget szenvedett.

A Vasas SC sportolója a hazaindulás előtt számolt be honlapunknak a világkupa állomáson történtekről, amelynek nagy jelentőséget ad, hogy a Horvátországban, május 19-én kezdődő felnőtt Európa-bajnokság előtti utolsó nemzetközi megméretés volt.


Mester és tanítványa, Klement Kármen és Egri Tamás Lisszabonban

„Különösen az osztrák lány elleni győzelemre vagyok nagyon büszke, hiszen a papírforma szerint egyértelműen ő volt az esélyesebb – idézte fel a lisszaboni első fordulós meccsét Klement Kármen. –Idén februárban, egy meghívásos versenyen már mehettem ellene, akkor öt-egyes vereséget szenvedtem. Természetesen tanultam az akkor történtekből, ám a győzelem sokkal inkább azon múlt, hogy most a bemelegítés és a taktikai felkészülés egyaránt tökéletesen sikerült. Edzőmmel, Egri Tamással minden lehetséges variációra felkészültünk, előre lezongoráztuk az egész meccset. A tatamin azután már „csak” végig kellett vinnem a megbeszélteket. Az első intésig csak kóstolgattuk egymást, ám ezt követően én indítottam az első támadást, amelyért az első pontot is én kaptam. S bár sikerült egyenlíteni, egy testre rúgást követően kapott két ponttal alakult ki a számomra kedvező végeredmény. Hihetetlenül boldog voltam a győzelem után.”

Az ünneplésre azonban nem maradt sok ideje a fiatal versenyzőnek, hiszen éppen csak átöltözött, s máris tatamira szólították a szlovák válogatott elsőszámú karatékája ellen, akiről pontosan tudták, hogy második szándékból szeret támadásokat indítani, a kezdeményezést gyakran átengedi az ellenfeleinek. A Vasas mestere ezért különösen nagy figyelemre szólította fel tanítványát a mérkőzés elején, amit Kármennek nem volt könnyű betartania:

„Nagyon feldobódtam az első győzelmet követően, így igencsak figyelnem kellett arra, nehogy elkapkodjam a dolgot. Próbáltam elkerülni az összeütközéseket, és felkészülten, a lehető legjobb pillanatban indítani a támadásomat. Szerencsére ez sikerült, és már ott is álltam a következő, kínai ellenfelemmel szemben. Tőle eddig kétszer kikaptam, de most jobbak lettek volna az esélyeim, ha egy kicsit higgadtabb vagyok és kivárom az igazi lehetőségeket. A két győzelem miatt azonban nagyon fel voltam húzva, de tanulok ebből az esetből is. Sajnálom, hogy ellenfelem végül nem jutott döntőbe, mert akkor vigaszágon folytathattam volna, ám így is nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel. Különösen az Eb-előtt, hiszen a portugál fővárosban ázsiai versenyzőtől szenvedtem vereséget, az európaiakkal szemben jól sikerült a főpróba.”

A Vasas karateszakosztályának igazgatója, Egri Tamás az osztrák karatéka elleni győzelemnek örült a leginkább, mert Kármen kiváló versenyzőt győzött le a személyében. A szakember szerint is a jól felépített taktika, valamint annak tökéletes megvalósítása hozta meg ezt a szép sikert. A szlovák sportoló elleni meccsen pedig az volt örömteli, hogy végig dominálta a küzdelmet, ha nem sikerült volna egyikőjüknek sem pontot szerezni, akkor is Kárment hozták volna ki győztesként a bírók.

„Kármennek ez az első éve a felnőttek között, ebben a mezőnyben ő még nem elég rutinos, ezért különösen nagy jelentősége van ennek a két győzelemnek – értékelte tanítványa teljesítményét Egri Tamás. – Ráadásul ez a világkupa állomás most olimpiai kvalifikációs viadal is volt, tehát tényleg mindenki eljött, aki számít a sportágban. Nagyon örülünk a jó szereplésnek, a hibákból természetesen tanulunk és komolyan készülünk tovább a hamarosan kezdődő Európa-bajnokságra. Remélem, Kármen ott is hasonlóan jó versenyzéssel rukkol elő és több meglepetést is okoz majd.”


Hirdetések