B.V., 2021.04.22. | Birkózás

Tótok Péter harmadik lett a romániai serdülő nemzetközi versenyen, és hasznos tapasztalatokkal gazdagodott a többi Vasas-versenyző is.

Éremmel kezdte az évet birkózó-utánpótlásunk: a romániai serdülő UWW-versenyen három sportolóval képviseltette magát szakosztályunk, Tótok Péter bronzéremmel a nyakában térhetett haza.

„Péter remekül teljesített az egész versenyen, ám az elődöntőbeli veresége kicsit fájó, mert egy nyert meccset vesztett el a moldáv rivális ellen, miután feleslegesen kezdett akcióba – nyilatkozta utánpótlásedzőnk, Wöller Gergő. Kár érte, mert a döntőben egy grúz srác várt volna rá, ők pedig ritkán jönnek el ilyen közeli versenyre.”

A tréner aztán kitért a másik két Vasas-sportoló, Tóvölgyi Marcell és Veress Bence produkciójára is.

 „Mindannyiukon látszott a kihagyás, ami nem csoda, hiszen másfél év után ez volt az első komoly nemzetközi versenyük, Bence ráadásul betegség után érkezett, de így is négy mérkőzésen birkózhatott. Látszott, hogy a rutin még hiányzik, de ez a verseny pont jó volt a felkészülésre. Így könnyebb lesz az év hátralévő, fontosabb eseményein.”

Május első hétvégéjén ugyanis következik a válogatóverseny a serdülő Európa-bajnokságra, most érhetően arra az eseményre összpontosítanak a fiatalok.

„Úgy gondolom, hogy a serdülő- és kadétkorosztályunk reményteljes, ezért reálisan három-négy-öt versenyzőnk is ott lehet az idei Európa-bajnokságokon, először május végén a serdülők mezőnyében Bulgáriában. Ez a tavalyi, nagyon nehéz év után végre újra jelentős motivációt ad a gyerekeknek. Most már előretekintünk, és örülök, hogy viszonylag kis lemorzsolódással megúsztuk a COVID-időszakot.”


Hirdetések