Talán vicces, de egy reklámújságban láttam meg a hirdetést, amelyben sportpályára kerestek karbantartót – meséli nevetve Pugymer Attila, aki azt sem tudta, melyik egyesülettől származik az ajánlat, mégis gondolkodás nélkül jelentkezett rá.  – Éppen akkor hagytam ott a sofőri állásomat az Elektroluxnál, s mivel a gyerekkoromat végig sportoltam, azonnal megragadtam a lehetőséget. Eljöttem az interjúra, s biztosan szimpatikus voltam az akkori létesítményvezető Oravecz Lászlónak, mert azonnal megegyeztünk. Én pedig a mai napig hálás vagyok, hogy a kezembe került az az újság. Nagyon jól érzem magam a Vasasnál, azt se bánnám, ha innen mennék egyszer nyugdíjba. Úgy húsz év múlva.

Azért az még picit odébb van. Hogy telnek a napjai a Fáy utcában a pályafenntartási csoport vezetőjének?

Számomra valójában előző nap kezdődik a munka. Mire reggel bejövünk, már készen vagyok a pontos tervvel, kinek mit kell aznap csinálnia. Rajtam kívül heten dolgoznak a csoportban, a napot egy gyors megbeszéléssel indítjuk. Azután mindenki megy a dolgára. Ha kell ellenőrzöm őket, szükség esetén azonban szívesen be is állok, hiszen magam is pályamunkásként kezdtem, és onnan léptem fel a csoportvezetői pozícióba. Azért szeretek aktívan részt venni a munkában, mert így pontosan tudom, mikor, mit követelhetek meg a fiúktól. A teendőim jelentős részét azonban ma már az adminisztráció és a szervezés teszi ki. Az irodámat Németh Józseffel a karbantartók csoportvezetőjével osztom meg, ami mindkettőnk számára praktikus, hiszen a munkánk számtalan ponton fonódik össze.

Pugymer Attila személyesen is beszáll a munkákba, ha a napi  teendők úgy kívánják

A pályák egy részét ma már műfű borítja, azzal is van teendőjük?

Természetesen. Hetente legalább két napot annak kezelésére fordítunk, s mivel párás, hűvös időben nehezebb vele dolgozni, ez is inkább a tavasztól késő őszig tartó időszakra marad. Géppel végezzük ezeket a feladatokat, de nagyon figyelnünk kell, mert a gumigranulátum egészen másképp viselkedik télen, mint nyáron. Ez is egy szakma, ezt is meg kell tanulni. Az élő fű ápolása annyiban más, hogy az agrár részét egy külsős cég végzi. Ők ellenőrzik az állapotát, ők szabják meg az általunk használt műtrágya összetételét és mennyiségét. Ehhez speciális eszközeik vannak és persze tudásuk, amit nem csak nálunk, de például az Üllői úton és a Puskás Arénában is kamatoztatnak. Pontos ütemterv szerint haladnak, amit mindig alaposan megbeszélünk, s igyekszünk az edzések idejével is összhangba hozni. Ám ha baj van, akkor a mi éberségünkön múlik minden. A legnagyobb ellenségünk a gombásodás, amely akár órák alatt is elterjedhet. Ilyen esetben azonnal lépnünk kell. A folyamatot a nedves, párás környezet okozza, éppen ezért az öntözésre is nagyon kell figyelnünk.

Az új stadion különleges elbánást igényel az önök részéről?

A hét kollégámból négy folyamatosan a stadionban tevékenykedik, a hibrid gyep ugyanis pontosan ugyanannyi törődést igényel, mintha teljes egészében élő lenne. Viszonylag kis százalékban tartalmaz műfüvet, azt is azért, hogy a meccsek és az edzések idején jobban bírja a terhelést. Nagyon profi csapattá értek össze a fiúk, remekül végzik a dolgukat, szinte csak ellenőrizni megyek a stadionba. Ott kialakítottunk egy szigorú protokollt, amelyet követniük kell. A másik három sráccal is nagyon elégedett vagyok, ha be kell ugranom, inkább nekik segítek a többi pálya karbantartásában.

Györffy Dániel (balról), az új stadionban dolgozó csapat egyike, Pugymer Attilával fűnyírás közben

Sokat változott az életük, az új stadion megépülése óta?

Rengeteget! A régi stadion és a régi épületek esetében olyan problémákkal találkoztunk néha, amiről első ránézésre azt sem tudtuk, hogyan oldjuk meg. Kreatívnak kellett lennünk. A mai modern technika azonban egészen más, nagyon megkönnyíti a dolgunkat. Én még tömlővel is locsoltam a gyepet, ma már teljesen automatizált az öntőrendszerünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs ránk szükség, mert ezeket a gépeket folyamatosan ellenőrizni, programozni kell. Csak kevesebb a váratlan meglepetés.

Milyen a kapcsolatuk a labdarúgókkal, vannak speciális kéréseik a játéktér állapotával kapcsolatban?

Úgy érzem, nagyon jó közöttünk az együttműködés. Az edzők közvetítik felénk ezeket a kívánságokat és amikor csak tudunk teljesítjük őket. Mi is folyamatosan kérjük a visszajelzéseket, hiszen ez alapján tudjuk felmérni, jól végezzük-e a munkánkat? A meccsek alatt ügyeletet adunk, mert közvetlenül előtte és a szünetekben egyaránt kell locsolni. Ha valamilyen módosítást szeretnének, azt a lehetőségekhez mérten mindig megoldjuk, a játékosok testi épségét azonban sohasem kockáztathatjuk, ahogyan a gyep sérüléseinek minimalizálását is folyamatosan szem előtt kell tartanunk.

Vannak-e érdekes, vagy izgalmas emlékei?

Egyszer történt egy nagyon vicces dolog velünk, amit a szurkolók is sokáig emlegettek. A régi stadionban mi voltunk a betegszállítók, nekünk kellett hordágyon lehozni a sérült játékosokat. Egyik alkalommal beszaladtunk a katonai összecsukható ággyal, óvatosan felfektettük a labdarúgót és már vittük is volna a pálya szélére. Igen ám, de a kollégámmal nem beszéltük meg melyik irányba megyünk, úgyhogy mindketten a játékosnak háttal fordulva indultunk el, vagyis épp egymásnak ellenkező irányba.  Nem is haladtunk egy lépést sem...  Azt hiszem, a Honvéd ellen játszottunk, úgyhogy dugig volt a stadion. Senkinek nem kívánom azt a nevetést, ami az ügyetlenkedésünket követte. Senkire sem mertem nézni, amilyen gyorsan csak lehetett lerohantunk a pályáról. Ezt követően mindig nagyon figyeltünk és előre szóltunk egymásnak, nehogy ellenkező irányba induljunk. Mészöly Géza volt akkoriban az edző, azt hiszem ő kevésbé díjazta a magánszámunkat, mint a publikum.

Azt mondta, hogy kisgyermekkorától sportolt. Netán focizott is?

Gyulai vagyok, a helyi csapatban rúgtam a bőrt, s egészen az ificsapatig vittem. Akkoriban az NB III-ban játszott az együttes és a felnőtt csapatba már nem fértem be. De atletizáltam is, sprinter voltam, és a futást csak később hagytam abba. Egyébként kapus voltam, amiben az a poén, hogy én voltam csapat leggyorsabb játékosa.

Kosztyán Tamás (fent) és Padla Krisztián (fehér pólóban) éppen a védőhálókat javítja Pugymer Attila utasításai szerint

Miért lett mégis kapus?

Szeretem a jól meghatározott, megtervezett dolgokat. Kisgyerekként úgy éreztem, a kapus feladata sokkal pontosabban körül van írva, mint egy mezőnyjátékosé. A kapu az én területem, azért én felelek. Nekem ma is fontos, hogy pontosan elvégezzem a feladatom.

Akkor talán ezért is érzi olyan jól magát a Fáy utcában. Itt is megvan a saját területe, amit példás rendben kell tartani...

Minden bizonnyal. De a sporton kívül az is nagyon vonzott, hogy a munka jelentős részét a szabadban végezzük. Ma már persze az irodában is sok dolgom van, de amikor ide jöttem, ez volt benne a legcsábítóbb. Gyulán családi házban nőttem fel, Budapesten viszont lakásban élek. A mai napig akkor érzem magam igazán jól, ha kint vagyok a friss levegőn. A kirándulás szerelmesei, rendszeres Kéktúra-teljesítők vagyunk. Ha tehetjük minden hétvégén megyünk, ha egy is kimarad, akkor pótoljuk. Hétközben sajnos elég keveset találkozom fiaimmal, a természetben viszont minőségi időt tölthetünk együtt. S bár a kicsi tékvandózik, azért a mozgás mindig rájuk fér.

Egyikük sem focizik?

Nem. De ma már én is csak a válogatott meccseket nézem meg. Az az igazság, hogy napközben futballpályákról szól az életem, családi körben jó egy kicsit mással is foglalkozni.