Jenkei Dániel, 2021.02.12. | Úszás

Úszóink és paraúszóink edzőtáborokkal nyitják az évet, egyelőre jól halad a felkészülés a fontos feladatokra, Gyurinovics Fanni pedig már versenyzett is Nizzában.

Örömteli fejlemény, hogy úszóink és paraúszóink számára újra kezd kinyílni a világ, és óvatosan ugyan, de ismét van lehetőség külföldön edzőtáborozni, sőt versenyezni is.


Dr. Egressy János és tanítványai például a bulgáriai Belmekenben töltötték az év első heteit.

- Mai szóhasználattal élve buborékban voltunk kint 21 napot. Abszolút védett környezetben készültünk, igaz abból a szempontból kicsit spártai körülmények között, hogy például boltba sem lehetett eljutni a három hét során. A munkát szépen elvégeztük, készülünk a március 23-án kezdődő országos bajnokságra, egyelőre elsősorban még alapozó jellegű edzésekkel. Szabó-Feltóthy Eszter, Kutasi Máté, Sós Dániel és Okos Ákos mellett a fiatal Tumbász Noel is lehetőséget kapott, hogy velünk legyen a bulgáriai edzőtáborban. Most hétvégén egy hódmezővásárhelyi versenyen tudjuk lemérni, hol tartunk, utána a Tüske-uszodában lesz egy felmérő, az ob előtti heteket pedig a tervek szerint Törökországban töltjük majd a csapatommal. Ott végezzük majd el a szükséges finomhangolásokat.


Lőrinczi György csapata Balatonfűzfőn kezdte meg az évet, Gyurinovics Fanni pedig innen repült Nizzába, ahol részt vett a Golden Tour sorozat helyi állomásán. Edzője így értékelte a mögöttük hagyott időszakot:

- Kőkemény munkát végeztünk Balatonfűzfőn, napi 6-7000 métereket úsztak a versenyzőim, és komoly erőnléti munkát is végeztünk. Összesen 11 versenyzővel dolgoztunk, és tényleg csak az edzésekre kellett koncentrálni az ingerszegény környezetben. Gyurinovics Fanni az edzőtábor közben repült ki Nizzába Bodó Kittivel, ahol több számban is indult, de nyilván a 100 gyors volt fókuszban. Ötödik lett egy olyan mezőnyben, ahol Bonnet és Blume személyében igazi klasszisok is indultak. Az időeredményével pedig vezeti az idei magyar ranglistát, ami mindenképpen biztató. A jövő héttel elindul az utolsó 6 hetes ciklus a felnőtt ob-ig, szeretnénk minél jobban felkészülni, hogy a tavalyi évben elért eredményekhez méltóan tudjunk majd szerepelni.

 


Gyurinovics Fanni Nizzában

 


Paraúszóink is komoly munkát végeznek, náluk Hódmezővásárhely volt a bázis, és hamarosan ők is elutaznak az Egressy-csoporthoz hasonlóan Törökországba. A vezetőedzőt, Szabó Álmost kérdeztük:

- Egyelőre minden a terv szerint halad, két hetet voltunk Hódmezővásárhelyen, ahol minőségi munkát tudtunk végezni. Illés Fanni válla remekül terhelhető a műtét óta, kifejezetten jó edzésidőket úszott, ahogy a fiatalok, Payer Kata és Száraz Evelin is jól dolgoztak. Pap Biankának kicsit nehezebb dolga volt, őt hátráltatja egy kisebb vállprobléma, de már kapja a megfelelő kezeléseket. Február 27-én utazunk Törökországba, ahol majd három hetet töltünk, a hazatérés után pedig rögtön lemérhetjük, hol tartunk, hiszen a versenyzőim elindulnak az épek bajnokságának előfutamaiban. Április közepén lesz Sheffieldben egy világkupa, ha a covid-helyzet engedi, ott is szeretnénk elindulni, utána pedig Madeirán rendezik majd az Európa-bajnokságot. Összességében optimista vagyok, hiszem, hogy megfelelően fel tudunk majd készülni a paralimpiára az előttünk álló hónapokban.

 


Illés Fanni Hódmezővásárhelyen

 


Hirdetések