Gy. Szabó Csilla, 2021.02.07. | Sportlövészet

Remek kezdés után, végül a 13. helyen végzett Gáspár Lalita, s nem jutott döntőbe a Százhalombattán megrendezett 10 méteres légfegyveres országos bajnokságon. A Vasas húsz esztendős sportlövőjének edzője, Szucsák László szerint, a harmadik sorozat remek eredménye viszont több mint biztató a jövőre nézve.

A január végi Honvéd-kupához hasonlóan a fiatal sportlövő ismét jól kezdett, sőt az akkori 104.4-es első sorozatot, most 104.7-re tornázta fel. Ezt követte egy szintén jó, 103.0, a harmadik tízes szériában pedig már a legjobbakra jellemző 105.5-öt lőtt. Az alapszakasz felénél tehát még a nyolcas döntőre nagy eséllyel aspiráló légpuskás hölgyek között volt, az utolsó harminc lövésnél azonban romlani kezdett az eredménye, s végül kikerült a finálés mezőnyből.

Az ob volt az utolsó válogató a 10 méteres Európa-bajnokságra, amelyet a koronavírus-járvány miatt május végére halasztott az európai szövetség, és rendhagyó módon a Horvátországban sorra kerülő 25 és 50 méteres kontinensviadallal együtt rendezi meg. A Vasas fiatal sportlövője így a légfegyveresek között biztosan nem léphet lőállásba az utolsó olimpiai kvótát biztosító Eb-n, ám a számára jelenleg kedvesebb nagyobb távon még minden lehetséges.

„A jó kezdés mindenképpen arra utal, hogy jó úton járunk, s előbb vagy utóbb meglesz az eredménye a Lalitával végzett aprólékos munkának – mondta a légyfegyveres országos bajnokság női 10 méteres légpuskás számának alapszakaszát követően Szucsák László, Gáspár Lalita edzője. – Pillanatnyilag az a probléma, hogy ahogy jön fel, a sikeres lövések miatt egyre több időt ad magának a gondolkodásra, logikázásra, s emiatt lelassul. Ezzel szemben az elején, amikor bátran elsüti a fegyverét, akkor remek eredmények jönnek ki belőle. Ezt próbálja a folytatásban őrizgetni, ezért lesz túl óvatos, ami ilyenkor a teljesítménye rovására megy. Ez sok sportlövővel megesik, most ő is egy ilyen periódusában van. Az alapszakasz első része azonban nagyon jó volt, ezért csak megdicsérni tudom, a másodikat kell majd szép lassan ehhez fejleszteni.”

A Vasas SC junior Európa-bajnok sportolója most egyhetes szünetet kapott mesterétől, majd azt követően teljes gőzzel megkezdik az 50 méteres számokra való felkészülést. Ha minden jól alakul, a hónap végén talán már lesz is olyan verseny, amelyen tesztelhetik magukat, a biztos pont azonban a március eleji fedett pályás 25 és 50 méteres országos bajnokság.

„Az utóbbi két évben az ötvenméteres szám tényleg jobban megy Lalitának, ám én nem írnám le légpuskával sem, lesz még egyformán jó mindkét számban" – jelentette ki Szucsák László, hozzátéve, hogy nagyon örülnek az újabb versenylehetőségnek, a horvátországi összevont Eb-t pedig kifejezetten jó ötletnek tartja. Reméli, hogy tanítványa a számára jelenleg kedvesebb számában az ob-n biztosítja is majd helyét ezen a rendhagyó kontinensviadalon.

Fotók: Vasas Attila


Hirdetések