Jenkei Dániel, 2021.01.31. | Labdarúgás

Fordulatosra sikeredett a 2021-es év első tétmérkőzése, de végül mindhárom pontot elhozta a Vasas FC Csákvárról.

NB II, 22. forduló

Aqvital FC Csákvár–Vasas FC 2–3 (1-2)
Csákvár, zárt kapuk mögött.

Vezette: Rúsz Márton (Kis Zoltán, Mohos Milán)

Csákvár: Markek – Major G., Vaskó, Posztobányi, László N. (Koch, 80.) – Mészáros D. (Nándori, 80.), Madarász – Kocsis B. (Albert I., 69.), Kártik (Mim, 13.), Sejben (Baracskai, 69.) – Daru.
Vezetőedző: Visinka Ede

Vasas: Jova – Terbe (Szivacski, 80.), Viczián, Szilágyi Z., Silye – Hidi M. S., Pátkai, Kovács M. (Balajti, 70.) – Pekár (Hinora, 65.), Feczesin, Radó.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerzők: Daru 33., –11-esből, Madarász 54., ill.  Radó 12., Silye 17., Pátkai 86.


Úgy tűnt, hamar megmutatja csapatunk, ki az úr a háznál, hiszen a 17. percben már 2-0-ra vezettünk Csákváron.

Mindkét gólunknál az ellenfél jobboldali védelmét sikerült megbontani, előbb Radó villant becsúszva, majd Silye növelte egy elegáns mozdulattal az előnyt.

Ezután azonban markáns visszaesés következett, amelynek köszönhetően előbb szépítettek a hazaiak, majd az 54. percben az egyenlítés is sikerült nekik. Tegyük hozzá, voltak vitatható részletei a gólokat megelőző szituációknak...

A hajrá aztán ismét egyértelműen a Vasasé volt, és megannyi helyzet után Pátkai a 86. percben betalált, erre pedig már nem volt válasz csákvári oldalról.

Fontos három pontot szerzett a Schindler-csapat, amely a meccs után máris feljutó helyen állt a tabellán.

A bajnokság állása:

  1. Debreceni VSC 22 15 6   1 52-17 51
  2. Vasas  22 12 6   4 38-25 42
  3. Budaörs 22 13 1   8 39-25 40
  4. Pécsi MFC 22 11 7   4 29-13 40
  5. Gyirmót FC Győr 22 12 2   8 28-21 38
  6. Szombathelyi Haladás 22   9 6   7 31-23 33
  7. Soroksár SC 22   9 6   7 31-24 33
  8. Szolnoki MÁV  22   8 9   5 21-20 33
  9. ETO FC Győr 22   9 5   8 35-26 32
10. Nyíregyháza Spartacus 22   8 6   8 19-20 30
11. Békéscsaba 1912 Előre 22   8 6   8 26-32 30
12. FC Ajka 22   9 2 11 37-33 29
13. Szentlőrinc 22   8 3 11 21-34 27
14. BFC Siófok 22   8 2 12 30-36 26
15. Kaposvári Rákóczi  22   6 8   8 23-31 26
16. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 22   7 4 11 20-34 25
17. Kazincbarcika SC 22   6 5 11 17-30 23
18. Dorogi FC 22   6 5 11 20-35 23
19. FC Csákvár 22   4 7 11 33-46 19
20. Debreceni EAC 22   4 - 18 18-43 12

(borítókép: Vasas FC)


Hirdetések