B.V., 2020.12.08. | Judo

Megszületett a Vasas judoszakosztályának első felnőtt magyar bajnoki érme, az ősszel jól teljesített az utánpótlás is, de persze mindent a koronavírus-járvány uralt. Bere Tamás szakosztály-igazgatóval értékeltük a 2020-as évet.

Nemrégiben készült el a cselgáncsszakosztályok éves rangsora, amelyben a Vasas a tavalyi tizenkilencedikkel szemben az idén a huszonegyedik helyet szerezte meg. Más szemszögből mégis nagyot sikerült előrelépni.

„Megszületett az első magyar bajnoki címünk Beringer Fatime révén, aki aztán az U23-as Európa-bajnokságon is a pontszerző hetedik helyen zárt – kezdte Bere Tamás szakosztály-igazgató. – Az utánpótlás-korosztályokban is jöttek országos bajnoki címek, érmek, de azért érződött, hogy a koronavírus-járvány rányomta a bélyegét az élsportra és az utánpótlás-nevelésre is. Nem volt kiszámítható a felkészülés és a versenyek időpontja sem, több biztos éremszerzőnk maradt le a legfontosabb versenyéről pozitív teszt miatt, vagy csak azért, mert akkor éppen kontaktszemély volt.”

 

 

A szakosztályban, a Budai Judo Akadémián mindent megtettek annak érdekében, hogy kihozzák a maximumot a legnehezebb időszakokból is.

„Próbáljuk kihasználni azt az adottságot, amit ez a helyzet ad. Több volt a klubedzés, a felkészülés, a lehetőségekhez képest azt gondolom, ezt hiánytalanul megvalósítottuk, igaz, amikor a közösségbe is bekerült a járvány, akkor ez a program is kicsit megcsúszott. Egy erős korosztályunk most fejezi be a nyolcadik osztályt, így a vírus mellett a továbbtanulás kérdése is nehézséget jelent. Próbáljuk kihozni egyénileg a gyerekekből a maximumot: vannak gyerekek, akik a problémák ellenére is eltökélten, kitartóan készülnek, de sajnos van, aki ezt az időszakot lazulásnak éli meg. Kicsit utánuk kell nyúlnunk, az ő kezüket sem engedjük el.”

 


Fotó forássa: European Judo Union

 

Szakosztály-igazgatónktól megkérdeztük azt, amire valószínűleg mindenki kíváncsi: milyen lesz a 2021-es év?

„Nehéz bármit is mondani, nem szeretnék jósolgatni, de bizakodó vagyok, nyilván azt szeretnénk, hogy az élet a normális mederben folyjon tovább. Van egy felnőttversenyzőnk Beringer Fatime személyében, akinek jövőképet kell teremtenünk, az ő sportolói karrierjét pénzügyileg támogatva. Ha nem lesznek versenyek, eredmények, akkor még nehezebb lesz. Az ifjúsági korosztályból egy-két fiatalt el szeretnénk indítani Európa-kupa versenyeken, ezen kívül több kisebb nemzetközi eseményben gondolkozunk. Ez is annak a projektnek a része, hogy azoknak a gyerekeknek, akik négy-öt-hat éves kora óta velünk vannak és keményen edzenek, olyan hosszú távú menedzselést biztosítsunk, amivel komoly versenyzőkké válhatnak.”


Hirdetések