Gy. Szabó Csilla, 2020.12.05. | Evezés

A koronavírus-járvány, és az elmaradt versenyek miatt evezőseink idei szezonját sem lehet a korábbi évekhez hasonlóan értékelni. Ám a nehézségek ellenére is vannak kedvező tendenciák, amelyek elsősorban a MEC-Vasas utánpótlás-nevelésében figyelhetőek meg.

„Ritka az, amikor minden egyes korosztályban kialakul egy jó csapat, most mégis ennek lehetünk szemtanúi – mondja elégedetten a MEC-Vasas edzője, Tevesz László, annak ellenére, hogy a válogatott csúcsversenyzők közül a szezon végén ketten is a Csepel Evezős Klubhoz igazoltak. Hopp Márton és Kovács Krisztián távozása mellett Dobai Tamás válogatottól való visszavonulása is veszteség, ám az ígéretes fiatalok számának növekedése mégis eredményes jövőt ígér a szakosztály számára. – Bár az országos bajnokság Marci sérülése ellenére is viszonylag jól sikerült, már ott látható volt, hogy a csapaton belül vannak feszültségek, az eligazolásokkal pedig gyakorlatilag szétesett a korábbi Eb-ezüstérmes négyesünk. Úgy érzem, ennek ellenére eredményesen rendeztük a sorainkat, a feltörekvő tehetséges fiatalok mellé más klubból érkezőkkel, mint például a csongrádi, tizennyolc esztendős Kálmán Dáviddal és néhány régi versenyzőnkkel, akik ismét komoly munkába kezdtek. Az őszi felmérések szerint mindenki jó fizikális állapotban van, s amíg az időjárás engedi télen is tudunk evezni. A lendület megvan, már csak a járványnak kellene búcsút inteni.

Tevesz László szerint a koronavírus-járvány nem is az alapozást befolyásolja igazán, sokkal inkább az iskolai toborzások hiányán keresztül érezteti negatív hatását. A MEC-Vasas edzői éppen ezért most a jelenlegi bázis megtartására fordítják a legnagyobb figyelmet, a legkisebbek motivációjának folyamatos fenntartásával, amely télen egyébként sem könnyű. Bár érdekes módon, ebben a különleges idei helyzetben most ezzel sincsenek problémák. A tizennégy év alattiak is nagy kedvvel, vidáman érkeznek az edzésekre, amelynek magyarázatát a kiváló emberi kapcsolatokban látja a szakember. És a kialakult stabil rendszerben, amelyben mostanra valamennyi segédedző megtalálta pontos helyét és feladatkörét.

„Klubszinten mindig a nyolcas egységre koncentráltunk, s bár az eligazolások miatt egy pillanatra szétesett a csapat, nagyon gyorsan újraépítettük néhány régi társunk visszatérésével. Az álmainkat a jövőben sem fogjuk feladni, az egyetlen nehézség, hogy ismét össze kell szokni, rutint kell szerezni ahhoz, hogy egy ilyen nagy hajó eredményes legyen” – teszi még hozzá Tevesz László, akinek tanítványa Kiss Márk ugyan elkapta a koronavírust, de tünetmentesen vészelte át, s már az utolsó kivizsgálásokon esik át annak érdekében, hogy biztonságosan vághasson neki az alapozásnak. A fiatal evezős mind technikailag, mind pedig fizikálisan látványos fejlődést produkált az utóbbi időszakban, s a tavaszi válogatóversenyen egypárban áll majd rajthoz. A végső cél azonban az lesz, hogy bekerüljön valamelyik korosztályos csapatba. Hogy melyikbe, az még nem tudható, a jövő évi egységek összeállítása egyelőre sem klub, sem pedig válogatott szinten nem körvonalazódott.


A sikeres válogatott négyesből a szegedi Király Csaba (jobbról a második) és a MEC-Vasasos Gerei Tamás (jobbról az első) együtt folytatja a versenyzést  Fotó: Czucz Bálint

Az eddig igen sikeres U23-as kormányos nélküli négyesben szerepelt két MEC-Vasas versenyző, Gerei Tamás és Dobai Tamás közül utóbbi úgy döntött, hogy egyetemi tanulmányai miatt a jövőben csak klubszínekben áll rajthoz. A négyes két szegedi tagja Király Miklós és Király Csaba közül is csupán utóbbira lehet jövőre számítani, ezért Gereivel kettesben folytatják a versenyzést. Az új páros debütálása remekül sikerült az október végi szezonzáró hosszútávú versenyen. A szám hazai legjobbjai, Simon Béla és Juhász Adrián távollétében ugyan, de magabiztosan utasították maguk mögé a teljes hazai mezőnyt.

„Ekkor már tudtuk, hogy a négyes szétesik, Gerei Tamás és Király Csaba viszont megőrizte motivációját, így egyértelmű volt számukra, hogy közösen folytatják, mégpedig a későbbi, komoly eredmények reményében – kommentálta az egységeket érintő nagy változásokat Ambrus Gábor a MEC-Vasas edzője, aki sajnálja ugyan Dobai döntését, mégis megérti azt. Annak pedig különösen örül, hogy az egyesületi munkában továbbra is számíthat tanítványára. – A Gerei, Király kettest fejlesztjük, erősítjük tovább a jövőben, és bízunk abban, hogy a tavaszi olimpiai pótkvalifikációra már teljesen összeérnek. Vesztenivalójuk nincs, ha megrendezik a viadalt, mindenképpen megpróbálják elcsípni a Simon, Juhász kettőst. Ebben szegedi kollégámmal is tökéletes az összhang. Persze ők még nagyon fiatalok, igen halvány az esélyük a tokiói kvalifikációra, amely eddig egyetlen magyar evezősnek sem sikerült. De mi hiszünk abban, hogy bármi megtörténhet.”

Főleg úgy, hogy közben enyhe tünetekkel, de Gerei is túlesett a koronavírus-fertőzésen, ezért egy hónapot ő is kihagyott. Az elmúlt héten, igen alacsony intenzitással kezdte újra az edzéseket, s a legnagyobb odafigyeléssel ugyan, de mostantól a terhelését is fokozatosan emelik.

A MEC-Vasas evezőstelepén a rossz idő és a tél beköszönte ellenére megszakítás nélkül folyik a munka, jóllehet a tavaszi kezdésről még szinte semmit sem tudnak a szakemberek. A szakosztálynál uralkodó bizakodó hangulatot azonban, a jövő évi versenyprogrammal kapcsolatos bizonytalanság sem képes megtörni.


Hirdetések