GY.SZ.CS., 2020.10.18. | Kosárlabda

Továbbra is hibátlan a Vasas Akadémia férfi csapata az NBI/B Piros-csoportjában. A Nagykőrösi Sólymok ellen jó védekezéssel, két ponttal nyert együttesünk.

FÉRFI NB I/B Piros-csoport, 4. forduló.

Vasas Akadémia – Nagykőrösi Sólymok KE 58-56 (21-18, 8-13, 9-10, 20-15)

Vasas: Radics (11/3), Moravcsik (6/3), Debreceni (9), Farkas (5/3), Kelenföldi (11/3). Csere: Boros (7), Sólyom (1), Andrássy (6), Barócsi (2).

Nagykőrös: Lakosa (8), Mester (12/6), Mácsai (8), Molnár (9/3), Fehér (5). Csere: Jókai (11/3), Kónya (3/3) Jenei, Szrapkó.


Remekül kezdett a Vasas Akadémia férfi csapata a Nagykőrös ellen, ennek köszönhetően az első játékrészt három pontos vezetéssel zárta együttesünk. A második és a harmadik negyedben viszont a vendégek voltak eredményesebbek, így a végjátékra egy pontos vezetéssel fordultak. A hihetetlenül izgalmasra sikeredett mérkőzés 33. percében Kelenföldi Domonkos közeli találatával (44-43) vette át együttesünk ismét a vezetést. Négy perccel később fordítottak a Sólymok, és 56-53-ra léptek el. Farkas Attila hárompontosával a 38. percben egyenlítettünk, Debreceni Dániel sikeres közeli dobásának köszönhetően pedig két ponttal nyert csapatunk. Amint az eredmény is mutatja, mindkét gárda inkább a védekezésben jeleskedett, s végül az nyert, amelyik picit pontosabban célzott.

Faragó Péter, a Vasas Akadémia edzője:
„A Nagykőrös tulajdonképpen az egész mérkőzés során vagy kicsit irányított, vagy lógott rajtunk, nekünk pedig furcsa volt, hogy olyan csapattal találtuk szemben magunkat, amely ellen nem vezetünk 15 ponttal. Nagyon örülök, hogy ki kellett mozdulnunk a komfortzónánkból, hiszen sokat tanulhattunk belőle. Végül a védekezésünknek és a hitünknek köszönhetően nyertük meg a találkozót, bár az is segített, hogy ellenfelünk nem használta ki két utolsó lehetőségét. De a meccs folyamán mi is sok helyzetet elpuskáztunk. A győzelem ténye most a legfontosabb, különösen annak fényében, hogy nem működött tökéletesen a támadójátékunk, mégis sikerült kivédekeznünk a vendégeket. Évek óta jó meccseket játszunk a nagykőrösiek ellen, most mi voltunk egy kicsit szerencsésebbek.”

Fotó:hunbasket


Hirdetések