GY.SZ.CS., 2020.10.07. | Kosárlabda

Huszonhét pontos vereséget szenvedett a KSC Szekszárd együttesétől a Vasas Akadémia csapata a női NBI/A második fordulójában.

Az utolsó felkészülési mérkőzésén térdsérülést szenvedő Sara Heljic, valamint a szeptember eleje óta maródi Radócz Fanni nélkül fogadta a Vasas Akadémia a KSC Szekszárdot. A centerről időközben kiderült, hogy keresztszalag szakadást szenvedett, így rá műtét és hosszú rehabilitáció vár.

A mérkőzés jól kezdődött női kosárlabdázóink számára, hiszen az első negyedben végig vezettek, a vendégek csak a 9. perc végén egyenlítettek, ám akkor a megmaradt rövid idő alatt is négy pontos előnyre tettek szert. Fraser vezetésével a második játékrészt is a Vasas játékosai kezdték jobban, többször is vezettek, s végül három pontosra faragták a hátrányukat. Az utolsó két negyedben azonban a csapat nem bírta tovább ellenfelét tartani, így a szekszárdiak nagyarányú  győzelmet arattak Pasaréten.

Milos Pavlovics, a Vasas Akadémia vezetőedzője, jó visszajelzésnek tartja, hogy a jobb játékerőt képviselő Szekszárd ellen húsz percen át tartani tudták magukat:

„Ellenfelünk magabiztosan tért vissza a szünetről és nagyon nagy nyomást gyakorolt ránk, ami miatt nem tudtuk addigi játékunkat folytatni. Ahelyett, hogy agresszívak maradtunk volna, inkább magunkra húztuk őket. Nem voltunk elég magabiztosak, ami éppen elég volt a szekszárdiak számára ahhoz, hogy átvegyék a mérkőzés irányítását. A mi részünkről hiba volt, hogy majdnem tizenöt büntetőt kihagytunk, miközben volt olyan játékosunk aki tizenöt percnyi játék alatt egyetlen faultot sem vétett. A hibák kijavítását azonnal megkezdjük, hogy a továbbiakban megmaradjon az esélyünk a győzelmekre, a nagy csapatokkal pedig tartani tudjuk a lépést."


NŐI NBI/A, 2. forduló.

Vasas Akadémia−Atomerőmű KSC Szekszárd 63-90 (14-18, 20-19, 14-30, 15-23)

Vasas: Fraser (25), Papp (4), Tóth (9/3), Bach (6), Madár E. (6). Csere: Szerencsés (3), Budácsik, Smailbegovics (2), Madár K. (3/3), Salamon (3), Mudra, Altmann (2).
Szekszárd: Studer (7), Miklós (3), Skorics (12), Bálint (9), Goree (17). Csere: Krnjics (13), Szabó (18/9), Zele (8), Theodoreán, Gereben (3), Vincze, Holcz.

Fotó: Vasas Attila

 


Hirdetések