Jenkei Dániel, 2020.09.18. | Vívás

Klubunk elsőszámú női kardvívója már éppen elérte volna a magyar csapattal az olimpiai szereplést, amikor leállt az élet márciusban. Azóta ezen már túllendült lelkileg, szerződését pedig a további stabil válogatott-szereplés jegyében hosszabbította meg 2024-ig a Vasassal. Mini-interjú Katona Renátával!

Mi újság Veled most?

A karantén-időszak után májusban kezdtük újra az edzéseket, jó érzés volt visszatérni Pasarétre, ahol alapozó jellegű munkát végeztünk főleg. Ezt követően június közepétől kaptunk nagyjából egy hónap szünetet, de most már újra benne vagyunk a munkában. A válogatott edzések csökkenetett számmal, és elsősorban fizikai jelleggel zajlanak, a Vasasban pedig azért már vívogatunk is, ha fogalmazhatok így.
 

- Volt pozitív hozadéka is ennek a rendkívüli helyzetnek számodra?

Többet tudtam a családdal, barátokkal lenni, igyekeztem kihasználni a ránk szakadt szabadidőt, ezt a részét kifejezetten élveztem a dolognak.
 

- Márciusban egy athéni világkupa-bronzérem után szakadt félbe számotokra a szezon, amivel gyakorlatilag fél lábbal már kijutottatok az olimpiára. Gondolom, nem volt egyszerű megélni, hogy nem tudjátok bebiztosítani a kvótát a maradék egy kvalifikációs versenyen…

Tényleg nagyon pechesen alakult, hiszen ha csak egy héttel később robban be a járvány, valószínűleg le tudott volna menni a kvalifikáció, és mi jó eséllyel hivatalosan is kivívtuk volna az olimpiai szereplést. Nyilván ezt nehéz volt megemészteni, egyébként is egy stresszes szezon volt az állandó eredménykényszer miatt. Jó lett volna még márciusban megnyugodni, de ez van, most már azért mindenki túl van a dolgon, a célunk pedig továbbra is változatlan.
 

- Ha már a jövőbeni célok, időközben 2024-ig hosszabbítottál a Vasassal.

Örülök neki, hogy a klubom számít rám hosszú távon is. Szeretek Pasarétre járni, szakmailag és emberileg is nagyon jó csapat vesz körül. Egyébként az új szerződésemben vannak olyan kitételek, hogy a válogatottban kell folyamatosan szerepelnem, úgyhogy ez is pluszmotivációt ad a jövőre nézve. Szeretném, ha 2024-ig két olimpia is beleférne a pályafutásomba, és hasznos tagként tudnám segíteni a kardválogatottat.
 

- Mi most a pontos terv, mikor versenyezhettek újra?

Biztosnak csak az látszik, hogy a kvalifikációból visszamaradt belgiumi világkupát majd valamikor jövőre pótoljuk, idén pedig még különböző válogatóversenyek, valamint az országos bajnokság vár ránk majd itthon.
 

- Hét eleji a hír, hogy Szilágyi Áron lett a Vasas vívószakosztályának új elnöke. Mit szóltál hozzá?

Egyrészt meglepett, másrészt nagyon örültem neki. Szerintem nagyon jól fogja tudni kamatoztatni a maximalizmusát ebben a szerepkörben is. Ráadásul versenyzőként pontosan látja, hogy mire van szükségünk a szakosztálynál, és mi kell ahhoz, hogy még többet tudjunk fejlődni. Szerintem testhezálló feladatot kapott.


Hirdetések