Jenkei Dániel, 2020.08.25. | Röplabda

Női röplabdázóinkra komoly meccsek várnak: a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában is a lehető legnehezebb sorsolást kaptuk. Utóbbi sorozatban szeptemberben igazi sztárcsapat érkezik a Fáy utcába. Összefoglaltuk az elmúlt hetek történéseit! 

Július vége óta készül a 2020/21-es szezonra a Vasas Óbuda bajnoki és kupacímvédő csapata a Folyondár utcában, a felkészülés eddigi heteit strandröplabda és vízi foglalkozások is színesítették.

A szakmai stáb kapcsán a közelmúlt fejleménye, hogy Molnár Dóra segíti majd pályaedzőként Jakub Gluszak munkáját az új idényben. A korábbi utánpótlás válogatott, fiatal szakember idáig a Miskolc U21-es fiúcsapatát edzette, nálunk pedig a felnőttcsapat mellett az utánpótlásban is szerepet vállal, hiszen ő lesz az U17-es gárdánk edzője is.

A Vasas Óbuda számára az augusztusi hónap fő izgalmát a különböző sorsolások tartogatták.

Elsőként a Magyar Kupa párosításait állították össze, a mieink pedig igen „komoly” ágra kerültek. A nyolcaddöntőben a Kispest vagy a PEAC következik, utána viszont, ha papírformával számolunk, akkor már a legjobb nyolc között jöhet a Vasas-Kaposvár csúcsrangadó, amelynek győztese vélhetően a Békéscsabával találkozik majd a legjobb négy között. Maradjunk annyiban, hogy szép kihívás lesz a címvédés…

Augusztus 21-én pedig a CEV bázisán, Luxemburgban sorsolták ki a Bajnokok Ligája selejtező párosításait. A lebonyolítás nagyban változott a tavalyihoz képest, így abszolút benne volt a pakliban, hogy igazi sztárcsapatot kapunk, és ez végül így is lett…

A mieink az orosz Dinamo Moszkvával kerültek össze a selejtező első fordulójában, amely túlzás nélkül a világ egyik legerősebb együttese, kerete pedig hemzseg az orosz és egyéb nemzetiségű sztároktól.

Ennek a párosításnak a győztese a Himik Juzsnyij vagy az SC Prometej Kamjanszke páros valamelyik csapatával játszhat majd oda-visszavágós meccset a főtábláért. A vesztes pedig a CEV-kupa főtábláján folytatja, a svájci Düdingen ellen.

Mostanra biztossá vált, hogy a Dinamo Moszkva elleni párharc első mérkőzésére szeptember 23-án kerül sor, és a Fáy utcai Sterbinszky-csarnokban fogadjuk majd az oroszokat. A pontos kezdés később lesz ismert, ahogy az is, hogy tudunk-e nézők előtt játszani. Utóbbi kapcsán az akkor aktuálisan érvényben lévő magyarországi, állami szabályozások fognak dönteni. A moszkvai visszavágóra pedig az első meccset követő héten kerül majd sor.

Mindemellett egyébként a csapat bajnoki premierje is egy komoly rangadó lesz: október elején a Békéscsaba ellen kezdünk a Folyondár utcában.


Hirdetések